Világ pontyhorgászai, a Balatonon egyesüljetek!

2015-ben a Balaton horgásztörténetének legnagyobb nemzetközi bojlis horgászversenyét rendezik meg Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (International Balaton Carp Cup) néven. Ez a verseny remek alkalom lesz arra, hogy a Balaton, mint Közép-Európa legnagyobb tava horgászvízként is bemutatkozzon a világ minden részéből érkező bojlis módszerrel horgászóknak.

2015. április 20-25. között zajlik Európa legnagyobb pénzdíjazású pontyhorgász versenye, az első Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa. A szervezők remélik, hogy a verseny ideje alatt találkozhatunk egy igazi óriással, amire a tó adottságainak tükrében minden esélye megvan a versenyzőknek.

„Írd be magad a történelembe!”

A Balaton teljes északi partján húzódó versenypályán Gyenesdiástól egészen Balatonakarattyáig 14 ország versenyzői küzdenek majd meg egymással. „A Balaton több ezer éves múltjára, hatalmas vízterületére tekintettel elképzelhetetlen meglepetéseket is tartogathat, mely olyan potenciál, amivel kevés európai tó rendelkezik, és sohasem lehet tudni, hogy a horogra akadt hal nem az új világrekord ponty lesz-e. Biztosan állíthatom, hogy a versenyen résztvevő horgászok óriási lehetőség előtt állnak. Az én véleményem szerint egész Európa legcsodálatosabb horgászvize a Balaton, ami óriási pontyokat rejt. Nem véletlenül választottuk ezt a szlogent: Írd be magad a történelembe!" - mondta Csörgő Tamás, a verseny főszervezője.

A Balatonon ilyen még nem volt

Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű taván az európai horgásztrendektől eltérően 2015 januárjáig kedvezőtlen feltételek voltak a módszer gyakorlásához, azonban az új Balatoni Horgászrend és a sok–sok megelőző munka 2015. április 20-án meghozza gyümölcsét. A versenyen a csapatok a partról csónakjaikkal akár 350 méteres távolságba is elhelyezhetik csalijaikat és onnan várhatják a kapást.

Kimagasló akvakúltúránk megléte mellett már a feltételeink is adottak ahhoz, hogy az elkövetkező években a horgászturizmus egy erősödő szegmens legyen a vízi turizmus „tortájában”.

Közép-Kelet-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája, a The Fishing & Hunting Channel egész apparátusa, és a verseny operatív stábja is jelen lesz az eseményen.

A megnyitó ünnepségnek és a sorsolásnak az Erzsébet Üdülőközpont ad otthont, ami természetesen nyilvános, és ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak. Az eseményt 2015. április 19-én 15:00 órától rendezik meg, a rendezvényen 2000 literes bográcsban rotyog majd az alföldi marhagulyás, lesz borkóstoló és színpadi programok is.


FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.
Már jelentkezhet Magyarország egyik legkülönlegesebb tervezői versenyére!

Már jelentkezhet Magyarország egyik legkülönlegesebb tervezői versenyére! 

Abban segítünk, ha jelentkezik Magyarország egyetlen, a formaruhák világára fókuszáló, a hazai fiatal tervezőket megszólító, nemzetközi szintű versenyére - akkor milyen szempontokra figyeljen!
Újabb Kolodko-szobor - ezúttal Budán

Újabb Kolodko-szobor - ezúttal Budán 

Kolodko Mihály ezúttal az ikonikus angol uralkodóról készítette legújabb alkotását.
Ez aztán a meglepő kiállítási helyszín!

Ez aztán a meglepő kiállítási helyszín! 

A Pop and Roll Art Toilet elnevezésű művészeti bemutatót az elmúlt néhány hónap alatt több mint 15 ezren keresték fel Budapesten.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.