Ismert szállodai szakember a Pullman Budapest hotel élén

A szálloda- és vendéglátóiparban szerzett több mint húszéves tapasztalattal rendelkező szakember kiterjedt tudásával és szakmai sikereivel járul hozzá az Andrássy úttól és a Budapesti Operaháztól mindössze néhány percre található szálloda működéséhez.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szabó Áron a vendéglátásban kezdte pályafutását, és értékes tapasztalatokat szerzett front office területen, majd vezetőként a működési hatékonyság növelésére összpontosító projekteket, illetve márkaváltásokat is menedzselt eddigi karrierje alatt, továbbá tapasztalatot szerzett új ingatlanok fejlesztésében is. A Magyar Turisztikai Ügynökség vendéglátásért felelős igazgatójaként eltöltött évek során számos kulcsfontosságú kezdeményezést támogatott.

„Alapvetően a siker motivál – mondta Szabó Áron. – Hiszem, hogy a siker az egységes csapatmunka eredménye, mely mindig egy jó rendszeren és a rendszert működtető motivált embereken alapszik. Munkámban az embert tartom a legfontosabb értéknek.”

Szabó Áron, a Pullman Hotel új igazgatója
Szabó Áron, a Pullman Hotel új igazgatója
Fotó: Pullman Hotel

A Pullman Budapest idén áprilisban nyitotta meg kapuit. A hotel Szabó Áron vezetésével elkötelezett abban, hogy kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtson, és tovább emelje kínálatának színvonalát. A szálloda új kezdeményezéseket tervez megvalósítani, amelyek növelik a vendégek elégedettségét és pozitív munkakörnyezetet biztosítanak a kollégáknak.

Az egyedülálló 5 csillagos prémium szálloda az épület hat szintjén 136 stílusos és kényelmes szobával rendelkezik.

Minden szoba kortárs és funkcionális kialakítása és felszereltsége biztosítja mindazt, amire a kényelmes tartózkodáshoz szükség van. A Pullman minden szobához és lakosztályhoz kérésre ingyenes fitneszfelszerelést kínál, így a vendégek saját tempójukban, szobájuk privát kényelmében edzhetnek.

A szállodában két tárgyalóterem áll az üzleti célból érkező vendégek rendelkezésére – a kozmopolita és festői tér tökéletes hely a munkához, a kikapcsolódáshoz, az alkotáshoz és a kapcsolatteremtéshez. A szálloda egészségtudatos, kiegyensúlyozott és kiadós reggeli ételválasztékával a vendégek lendületesen kezdhetik a napot.


Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Fordulópont előtt a Booking Holdings

Fordulópont előtt a Booking Holdings 

A lépés jelentős változást jelent a Booking Holdings eddigi működésében.
A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait

A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait 

Hetven százalékos foglaltsággal működött első évében az ibis Styles Debrecen Airport szálloda.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.