Klasszis TopDesign 2024: a zsűri már döntött, de a közönség még szavazhat!

Idén is meghirdettük a hazai szállodásokat, kisebb és nagyobb vendéglátóhelyeket, külső- és belsőépítészeti tervezőket megszólító Klasszis TopDesign 2024 szakmai versenyünket, amely a hazai vendégváró szakma legátfogóbb, legszélesebb spektrumú, rangos nemzetközi zsűrit is felvonultató megmérettetése.

Mint arról már beszámoltunk, a pályázatok beadási határideje lezárult, az először online módon történő, majd személyes találkozó alkalmával a hazai és nemzetközi szakértőkből álló zsűri döntött – így kialakult a végső sorrend.

Az idei bírálatok során nem voltak akkora nagy viták, mint a korábbi években, hiszen több kategória esetén azonnal mindenki ugyanazt választotta a döntősök közé, és ugyanazt nevezték meg közülük győztesként. Magyarán: idén olyan sok annyira kimagasló és meggyőző értékű pályázat szerepelt a beadottak között, amelyek közül senki számára nem volt kérdés, melyek legyenek azok, amelyek a döntősök névsorát gazdagítják, és közülük melyik kerüljön az első helyre.

Amiben viszont hasonlított az idei verseny a korábbiakhoz: az előző években is érkeztek pályázatok olyan „titkos” helyekről, amelyeket eddig nem ismertek eddig a bírálók – és amelyek közül néhány annyira szép és különleges megjelnésű, hogy nemcsak döntőbe került, hanem meg is nyerte az adott kategóriát.

Két főkategórián belül – ez a Gasztro és Hotel – különböző kategóriákban nevezhettek idén a pályázók: a gasztronómia területéről nyolc díj sorsáról döntött a zsűri, a vendégváró szállásadók oldaláról pedig tizennégy díjat osztanak ki exkluzív, ünnepélyes keretek közt Budapest egyik legújabb 5 csillagos tophoteljében, a Kimpton Bem Hotelben, amelyet Marcel Wanders holland sztárdesigner tervezett, és amelynek különleges és meghökkentő miliője méltó színhelye lesz a 2024. december 3-ai díjkiosztó gálával egybekötött show-nak és a díjkiosztót megelőző különféle szakmai programoknak.

A verseny lezárulta alkalmával idén is megkérdezzük a szakmát és a nagyközönséget: melyik vendéglátóhely és melyik szálláshely design-megoldásai nyerték el leginkább tetszésüket 2024-ben?

Itt találja a shortlistre került vendéglátóhelyek és szálláshelyek listáját, már elindult a közönségszavazás. A legtöbb szavazatot kapó pályázók Az Év Klasszis TopDesign Gasztro Közönségdíj 2024 és Az év Klasszis TopDesign Szállás Közönségdíj 2024 címet nyerik el. 

A közönségszavazás 2024. november 28-ig tart.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.