Ahol a víz az úr…

Évköszöntő találkozónk fókusztémáját egyértelműen a hely inspirálta, hiszen a főváros egyik legnagyobb vízfelületével, vízi világával, fürdő- és wellness-szolgáltatásával gazdag vendégváróhelyén, a négy csillag superior minősítésű Ramada Resort Hotellel egybeépült Aquaworldben ugyan mi más lehetne a vezető téma, mint a víz, a wellness.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kicsit féltünk ugyan a szervezés során, hogy hányan jönnek majd el, hiszen a vendégváró vizes komplexum nem éppen a város szívében helyezkedik el, azonban kiderült, feleslegesen aggódtunk:

ugyanis az utolsó napokban már kénytelenek voltunk lemondani a programra jelentkezőket, annyian szándékoztak ellátogatni hozzánk.

A nagypolgári eleganciát tükröző ház nevében Juhász Szabolcs, az Aquaworld Budapest élményfürdő igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket (miközben a hátsó sorokba újabb és újabb székeket hoztak, hogy vendégeink egy részének ne állva kelljen hallgatnia az előadásokat), majd Ruttkay Helga (szerkesztő, Gault & Millau Magyarország) igencsak megbecsülendő előadása a nyitotta a programot. Ugyanis ő ugrott be a beharangozott Molnár B. Tamás helyett, mert a kalauz főszerkesztőjét váratlanul az NGM-be hívták, egy új alapanyag-minősítő díj, az általa alapított Aranyszalag rend előkészítő tárgyalására. Helga röviden bemutatta a kiadvány idei díjazottjait. Többek között

az encsi Anyukám Mondta éttermet, az érsekcsanádi Rév Csárdát és a hévízi Öreg Harang Borozót.

Beszélt a 2013-ban alapított Aranyszalag minősítő rendről is, amely a legjobb hazai kézműves alapanyagok elismérésére jött létre, ezzel mintegy „szembemegy” az AMC által alapított és minden évben odaítélt Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy bírálata elveivel.

Egy profin összeállított, ragyogó előadás következett Tihanyi Klára (kiállításigazgató, Hungexpo Vásár és Reklám Zrt.) tolmácsolásában, aki az idén március 10–12-ig a Hungexpo területén – és Magyarországon most először – megrendezésre kerülő SIRHA kiállítás részleteit ismertette

Francia recept, magyar alapanyagok címmel.

A vendéglátósoknak, szállodásoknak szóló szakkiállítás a franciaországi Lyonból indult hódító útjára, ma már többek között Moszkvában, Genfben, Isztambulban és Sanghajban is rendszeresen megrendezik. A hazánkban most debütáló programon 9000 nm-en 120 kiállító lesz biztosan jelen (50 jelentkezővel a mai napig tárgyalnak). A bemutató nemcsak a Foodapest, az UKBA és a Hoventa kiállítóit és látogatóit fogja majd össze, hanem a számos program között például a Bocuse d’Or magyarországi döntőjének is helyet ad.

Egyik visszatérő előadóvendégünk, Neményi András, a Coninvest Kft. tulajdonos-ügyvezetője ezúttal a víz jegyében az energiatakarékos mosogatás egyik XXI. századi képviselőjét, a forradalmi megoldásokban gazdag, mindentudó Granuldisk készülék sajátosságait mutatta be a szakmai plénumnak

Ahol a víz az úr… azonban nem mindegy, milyen számlát hoz az ár” címmel.

Néhány tény a Granuldiskkel kapcsolatban: az éttermi konyhák egyik legnépszerűtlenebb feladata a feketeedény-mosogatás – ehhez nyújt percek alatt elvégezhető, víztakarékos, higiénikus megoldást a mosogatógépek egyik legkomplexebb képviselője. Nem kell előzetesen áztatni és súrolni a piszkos edényt, mert a granulátumokkal tisztító gép elvégzi ezt a nehéz munkát. Egyetlen ember elegendő a működtetéséhez – csak emlékeztetőül: ugyanezt a munkát ugyanennyi idő alatt (egy óra) hét személy tudja elvégezni, az ő kézi munkájuk spórolható így meg. Ráadásul igazi zöld megoldást kínál, ami – mivel nincs áztatás és előmosogatás – akár egy liter vízből megvalósítható!

Sokak által várt, érdekes előadó, Puczkó László wellness-szaktanácsadó (Xellum Kft.) prezentációja következett, aki

a világ legújabb wellnesstrendjeit mutatta be – sajátos, néhol kissé karcos, fanyar humorral.

Megtudhattuk többek között, hogy a hazai wellnessközpontoknak érdemes felkészülniük az észak-amerikai vendégek fogadására, mivel a tengerentúlra most jutott el a kelet-európai, így a hazai tradicionális gyógyhelyek, termálvizes források híre, és ez alaposan felkeltette az érdeklődésüket. Egy másik vezető trend a világban a természetes vonalat követő, más néven ökoszállodák. E házak filozófiája szerint a belső terekbe is be kell csempészni a természetet, mert a vendég ma már nem wellness-szolgáltatásokra vágyik különlegességként – számára természetes, hogy ezeket is nyújtja egy ház –, hanem valami egészen másra. A most még fiatal Z generáció igényeire is felhívta a figyelmet a turisztikai szakértő, amelynek tagjai körülbelül tíz év múlva alkotják a házak fizetőképes vendégkörét, és korántsem a tradicionális szolgáltatásokat igénylik, hanem a helyi specialitások és az azok köré szőtt érdekes történetek érdeklik őket leginkább.

Házigazdáink nevében ismét Juhász Szabolcs lépett a pulpitusra, aki az Aquaworld élményközpont alapkoncepcióját mutatta be. A vendégnek náluk szinte ki sem kell tennie a lábát a házból, mert egy helyen mindent elér és megtalál:

fürdő- és konferencia-központot, tradicionális és nemzetközi konyhát kínáló éttermet, fogászati és sportközpontot a Ramada lánc minőségi szálláshelyeinek kényelme mellett.

Zárásként a kecskeméti illetőségű Bevlo három előadója – Keresztes Szilvia, Szokol Zsuzsanna és Füredi Bálint – egy érdekes és új elgondolás, a

három az egyben” elven alapuló Bevlo Projekt alapkoncepciót mutatta be.

Ennek lényege, hogy olyan kreatív és költségkímélő megoldást kínál ezentúl a kecskeméti illetőségű cég meglévő és leendő ügyfeleinek, amelynek során nemcsak a belső terek textíliázását, tapétázását, hanem az asztalosmunkák tervezését, kivitelezését és a hidegburkolati feladatokat is magukra vállalják.

A kávés percekről most is a hazai szállodák és éttermek professzionális beszállítója, a Progast (kis kávés ördöge) gondoskodott, az érpataki Zsindelyes Kereskedőház pálinkáit Juhász Miklós kínálta, Haász Ákos vezetésével pedig jelen volt a Rauch csapata is, amely „üdítő társaságot” hozott a résztvevőknek. Szintén a szünetben az előtérben az Il Contatto cég a januári fő témához szervesen kapcsolódó, nívós wellnesstermékeket mutatott be.

Az étteremben egy fiatal séftehetség, Somlai Tamás kreációit kóstolhattuk meg (sajnálhatja, aki kihagyta), némi kárpótlásul a menü: csicsókakrémleves füstölt pisztrángmousszal, majd turbolyás jércekotlett, sütőtökös árpagyöngy rizottóval és gomolyakrémmel, és kék áfonyából készült a desszert. Az ételsor mellé nagyszerűen illettek a Mádról most hozzánk érkezett Lenkey Géza szívvel és lélekkel készített ásványos tételei. A borász így beszél saját munkájáról: „Szőlőinket emberszámba vesszük, óvjuk, dédelgetjük, és folyton aggódunk értük.”


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.