2018. legjobb üzleti célpontja

A Business Destinations brit magazin Horvátországot választotta meg 2018. legjobb üzleti célpontjává. A Horvát Idegenforgalmi Közösség a "Európa" kategóriában nyerte el ezt a díjat, melyen belül egyébként a hivatás turizmus legjobb szállodáit, repülőtereit, légitársaságait, létesítményeit és szolgáltatásait is kiválasztották.

Kristjan Staničić, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója elmondta, hogy ez a díj azért is olyan fontos, mert a nevezéseket és a nyertesek kiválasztását a magazin szerkesztősége az olvasóival és üzleti szolgáltatások igénybevevőivel karöltve végzi a világ minden tájáról. Az üzleti turizmus nagyon fontos turisztikai termék, lévén az egyéni és csoportokban érkező üzleti vendégek stabil keresleti forrást jelentenek, méghozzá főként az elő és utószezonban. A szállodai szakemberek körében végzett felmérés szerint a hivatásturisták mint egy 10-15% -át teszik ki a szállodavendégeknek. Staničić hozzátette, hogy az általa vezetett turisztikai szervezeten belül éppen a MICE turizmus fejlesztésének érdekében tavaly hozták létre a kongresszusi osztályt.

A HTZ egyébként számos, az üzleti turizmus előmozdítására irányuló tevékenységet folytat, mint például a marketing kampányok vagy a legfontosabb MICE rendezvényeken (IMEX Frankfurt, IMEX America, IBTM Barcelona vagy CONVENTA Ljubljana) történő megjelenés.

A Business Destinations egyébként az üzleti utazásokra szakosodott magazin és online portál. A hivatásturizmusban dolgozó szakemberek által nagyra tartott kiadvány a legkülönfélébb témák széles skáláját vonultatja fel az exkluzív szállodák és üdülőhelyek felvonultatásától a konferencia helyszínek és célállomások bemutatásán át egészen a luxustermékek és szolgáltatások népszerűsítéséig.

  

 

Új luxushotel Rovinjban

Rovinjban megnyílt Horvátország eddigi legelitebb tengerparti szállodája, a Grand Park Hotel. Az Adris Group 700 millió kuna befektetésével létrehozott Grand Park Hotel Rovinj Monte megépülésével befejeződött a Mulini luxus turisztikai övezet végleges kialakítása.

Az 5 csillagos Grand Park Hotel Rovinj a legmagasabb kategóriájú szállodákat üzemeltető Maistra szállodavállalathoz tartozik.

A szálloda hat szintjén kialakított 193 szobában és 16 lakosztályban 500 vendéget tudnak fogadni. A tengerre és a városra néző szobák mindegyikéhez tágas, zöld kertekkel ellátott terasz dukál, míg közülük 53 hidromasszázs medencével /plunge pool/ is rendelkezik. A szobák területe 40 négyzetméter, míg és apartmanok némelyike akár 175 négyzetméteres. Különlegesség, hogy az úszómedencék, a lobby és a recepció, az éttermek és a kongresszusi termek a legfelső szinten kaptak helyet, míg a szobák az alsóbb szinteken vannak. A hotelben hozták létre Isztria legnagyobb és legszebb fürdő- és wellnessközpontját.

A különleges elhelyezkedés és az egyedi terepviszonyok inspirálták az szálloda lépcsőzetes elrendezését és a több tízezer négyzetméternyi, növényekkel beültetett tető kialakítását. A szálloda ennek köszönhetően fantasztikus látványt nyújt, s mint egy összeolvad a környező zöld tájba.

 

A Grand Park Hotel Rovinj átadásával az Adris szállodavállalat befejezte az Adriai-tenger egyik legelitebb, Monte Mulini nevű turisztikai zónájának a végleges kialakítását. A Rovinj óvárosának közvetlen közelében található turistazónában van a luxus szabadidős vendégek legszínvonalasabb kiszolgálására szabott Monte Mulini butikhotel (2009.), a 2011-ben átadott Lone, valamint a közelmúltban felújított Hotel Eden. Karnyújtásnyira helyezkedik el a 2014-ben felújított sétány és a Mulini strand. Az Adris közel 1,5 milliárd kunát áldozott a terület kialakításába, melynek köszönhetően Rovinj luxus idegenforgalmi célponttá lépett elő.

Az új szálloda közel háromszáz új munkahelyet teremtett. Noha a Grand Park Hotel Rovinj már fogadta első vendégeit, a Monte Mulini luxus-zóna és az újonnan megépült luxushotel ünnepélyes átadására május végén, az Adris szállodavállalat védnöksége alatt zajló Adris 44 Kupa megrendezése idején kerül sor.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.