A falu, ahol versenyre kelnek a favágók

Az elmúlt öt évben félmilliárd forint értékű fejlesztést valósítottak meg Bükkzsércen - mondta érdeklődésünkre Vasas Csaba polgármester. Ennek köszönhetően még vonzóbbá vált a turisták körében a csaknem ezer lakosú dél-borsodi falu. Tavaly ezer vendégéjszakát töltöttek a látogatók a településen, a már hagyományosnak számító favágóversenyt pedig idén is megrendezik.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A falu vezetője elmondta, hogy egyre több érdeklődőt látnak vendégül a rendezvényeiken. Az utóbbi időben felújították az utakat, a járdákat és egyes épületeket. Ezek mellett két étterem is működik a településen. A tiszta, rendezett, jó levegőjű falu központjához közel panorámás kilátóval ellátott rendezvényparkot alakítottak ki. Ott korszerű játszótér várja a gyerekeket, térkövezett parkoló az autósokat és szabadtéri színpad a programok iránt érdeklődőket. A rendezvényparkban négy kemencét is elhelyeztek, ahol süthetnek, főzhetnek a vendégek.

A majális után a Falunap következik

Április végén tartották a tavaszköszöntő majálist, melynek nagy részét főzőversennyel töltötték, a legjobb csapatokat pedig díjazták, az alapanyagokat az önkormányzat biztosította. A gyermekek számára is szerveztek programokat, miközben a Zsérci Summás Együttes dalos műsorát is élvezhették.

Legközelebb június 18-án Falunapra várják az érdeklődőket a rendezvényparkba. Idén újdonságként régiós néptánctalálkozót és -versenyt is tartanak a szabadtéri színpadon. Ennek házigazdája az önkormányzat és a helyi Meszes Néptánc Együttes, a bemutatót és a versenyt követően táncházat tartanak. A rendezvénysorozat másnapján kerül sor a már hagyományos lovas díjugrató versenyre, amely egyben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei verseny második fordulója lesz.

Trófeabemutató és fotókiállítás a település múltjáról

Az idei legnagyobb és várhatóan leglátogatottabb eseményüket augusztus 27-én tartják a már szokásos favágó-, illetve lovas rönkhúzó versennyel, amely a régió vadászainak napja is lesz. A bükkzsérci programhoz kapcsolódik az akkor Egerben megrendezésre kerülő országos erdészeti sporttalálkozó, melynek résztvevői is favágóversenyre érkeznek a faluba. A megmérettetést a nemrég több mint egy hektárral bővült rendezvénytéren, a Bükk erdeinek közelében tartják. Tavaly háromezer vendég volt kíváncsi a favágóversenyre, a rendezők most abban bíznak, hogy az ideire még többen látogatnak el. A helyszínen kiállított trófeákban is gyönyörködhetnek majd a látogatók.

Egy kis ízelítő a tavalyi favágóversenyből:

{youtube|id=1WJavDi2N8Q}

Mindezek mellett a faluban több nevezetességgel is találkozhatnak a turisták. Megnézhetik például a műemlék katolikus, illetve a református templomot, utóbbi bejárata előtt virágos parkot létesítettek A templom harangtornyát, valamint a külső homlokzatát még az idén felújítják, az ülőpadokban elektromos fűtőtesteket helyeznek el.

Bükkzsércen külön látványosság a főút mentén emelkedő gémeskút is, illetve az emlékház, ahol a régi zsérci jellegzetességekkel találkozhatnak a vendégek. Az udvarán például egy valamikor meszet szállító lovaskocsit, kemencét, valamint sertésólat is láthatnak. Emellett a korábbi idők helyi eseményeit felidéző fotókiállításon ismerhetik meg a falu történetét.

Szoborpark a Hét vezérrel és Árpáddal

A központban újdonságként szoborparkot is láthatnak a vendégek. 2018-ig összesen nyolc, fából faragott alkotás díszíti majd ezt a helyet: a Hét vezér és Árpád fejedelem. Közülük három - Árpád, Álmos és Előd - már látható.

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy a közmunkaprogram keretében látványpincét alakítanak ki a baglyosi történelmi pincesoron, a felső pincéknél pedig a Pelyhe-család múzeuma látogatható, melynek érdekessége, hogy a falait faragásokkal díszítették. Bükkzsérc arról is nevezetes, hogy az utóbbi években sok hétvégi házat építettek főként az Alföldön élők.

Várható, hogy 2020-ig Bükkzsérc is becsatlakozhat a Mezőkövesd-Bogács-Cserépfalu között megépítésre kerülő, mintegy 25 kilométer hosszú kerékpárútba. Emellett pályázatot nyújtottak be a település képét meghatározó épületek felújítási programjára is. Terveik szerint renoválják a községháza melletti régi tornácos parasztházat, amelyben jelenleg irattár van, illetve ahol a helyi polgárőrség és a tűzoltó egyesület irodája működik. Megújul a parkoló, továbbá a házat ölelő kőkerítést és új kaput is kap az épület.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.