A social media alapkérdései

Hol? Mit? Kinek? Mennyit?

Világméretű adatok szerint az éttermek, szállodák 96 százaléka fent van a világhálón, és az emberek - leendő vendégeik - 49 százaléka tájékozódik az adott hely közösségi felületén, mielőtt eldönti, odaindul. Az instát pedig akkor használja előszeretettel, ha elköteleződik - egy jó élménynek köszönhetően - az adott, éppen meglátogatott vendéglátóegység vagy szálláshely iránt, kezdte prezentációját az MSZÉSZ siófoki közgyűlésének első napján Fónyad Orsolya, az Arteregó mediaügynökség vezetője.

Három alappillér

Három kérdést kell mindig feltettünk magunknak, mondta a social media szakember, hol, mit és kinek szeretnénk elmondani. Az elsővel kapcsolatban hozzátette, nem kell mindig mindenütt jelen lenni, azonnal hozzátehetjük? a kevesebb több - ez alapigazság minden téren, így ezúttal is. A Mit? kérdéskör mindig a márkaidentitásra épüljön, ne csak úgy posztolgassunk bele a vakvilágba, mindenféle elképzelés nélkül, figyelmeztette a szállodás közönséget Fónyad Orsolya. A Kinek? kérdéskört taglalva pedig elmondta, nem mindegy, milyen nyelven és hányszor kommunikálunk a világhálón, és azt is jó tudni, hogy lokális vagy külföldi lehetséges vendégkört szeretne elérni az adott hely?

Az unalmas posztnál jobb a semmilyen

Fontos még, emelte ki a szakember, hogy pontosan tudja a szállodás, éttermes, hol a helye a marketingstratégiában. A brand ismertsége meghatározó, ahogy a sales támogatás is. A használható social médiafelületekről is szó esett, arról pedig külön: ha épp nincs valami érdekes posztolni való - akkor inkább ne posztoljunk semmit. 

A képek jelentősége, kulcsszavak jó kiválasztása szintén meghatározó a sikerhez vezető úton, és mondta Fónyad orsolya, szerinte e kettő közül a jó fotók, a vizualitás fontosabb, mint az utóbbi.

Akarsz 350.000-et a kukába dobni?

Végül pedig arról esett szó, hogy mely ötletek, témák lehetnek a legcélravezetőbbek. Ilyen lehet, ha a csapatot, arcokat mutatnak a vendégnek a szállodás, éttermes körből. A szezonális ajánlatok kommunikációja is jó választás lehet, ahogy a különböző, jól megválasztott játékok, vagy a hely design-jának bemutatása.

Tripadvisor jelenlétről, kritikákról szintén szó esett - a lényeg, hogy kritikára azonnal válaszolni, reagálni kell. Hirdetések terén jó megoldás a posztok kiemelése, a Tripadvisor egyik lehetősége,a prémiumelőfizetés, valamint vendéget generálhat egy-egy jó review kiemelése. 

Az influencerekkel,, gasztrobloggerekkel kapcsolatban pedig a szakértő elmesélte, van köztük olyan, nem is egy hazai, ismert celeb, akik 350.000-ért raknak ki egy-egy posztot az oldalukra - nagy kérdés, megéri-e ez az adott szolgáltatónak, vagy inkább más módját választják szállás- vagy vendéglátóhelyük reklámozásának.

 

 

Forrás: turizmusonline.hu


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.