A Textura cukrászai nyerték az idei Desszert Versenyt

A Sirha Budapest szakkiállításon negyedik alkalommal rendezték meg a Desszert Versenyt, ahol a cukrászok három kategóriában alkottak.

Három feladatból épült fel a verseny: a cukrászoknak hét óra alatt egy gyümölcsös desszertet, egy tányérdesszertet és egy választott artisztikai munkát (cukorból vagy csokoládéból) kellett a zsűrinek prezentálni. Újítás volt idén, hogy mindent a helyszínen kellett készíteniük.

A versenyzők páros csapatokban indulhattak: Kőrösi Kristóf és Béres Anett (Borkonyha étterem) Vaszilovics Ádám és Szőke Adrienn (Hunguest Hotel Pelion és Hunguest Hotel Helios) Brávácz Vivien és Matus István (Kistücsök étterem) Fekete Annamária és Tóth Viktória (Textura étterem) Maczák Anna és Nagy Melinda (Non plus ultra Bistro és egyéni vállalkozó)

A zsűrit a szakma legjobbjai alkották: Mihályi László (zsűri elnök), Sárközi Ákos (tiszteletbeli elnök, nem pontozott), Pesti István, Pataki Ádám, Szűcs Árpád, Andrész Zoltán, Korponai Péter, Mázás István és Veszely Attila. A versenyt a Textura cukrászcsapata, Tóth Viktória és Fekete Annamária nyerték, a második helyen Szőke Adrienn és Vaszilovics Ádám, a harmadik helyen Béres Anett és Kőrösi Kristóf végeztek.

Forrás: Magyar Konyha


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.