Tíz év alatt nyolcszázezer látogatót fogadott Debrecen büszkesége

Tizedik évfordulóját ünnepelte tegnap a debreceni Kölcsey Központ és a négycsillagos Hotel Lycium. A kulturális és konferenciaközpont báltermében tartott jubileumi rendezvényen a város korábbi és jelenlegi vezetői emlékeztek az elmúlt évtizedre, és debreceni illetve a cívisváros környéki fiatalok adtak műsort.

A központ szervesen beépült Debrecen életébe, pedig sok vita, s olykor vérre menő küzdelem előzte meg a közgyűlésen. Helyes volt az elképzelés, jelentős létesítménnyel gazdagodott a város. A debreceni szellemiséget, az új eszmeiséget hirdeti az épület – mondta Papp László polgármester a születésnapi ünnepségen. – Az épület szolgálatot tesz a jelennek és a jövőnek. A város sokszínű kínálatával kandidálni kíván a 2023-as Európa kulturális fővárosa címre. Már 2005-ben is pályázott a város, de nem nyert, 2010-ben Pécs viselte a megtisztelő címet. Az akkori pályázat óta a tervek számos eleme megvalósult.

Nyolcszázezer látogató

Majd a Debrecen Televízió kisfilmjének vetítése következett, melyből megtudtuk, hogy az elmúlt évtizedben közel 300 nagyrendezvény volt a központban, 800.000 látogató fordult meg az épületben, közülük csaknem félmillióan a kulturális rendezvényekre voltak kíváncsiak, s 1624 konferencia zajlott.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő a város kisugárzásáról beszélt a Kárpát-medence felé. Debrecen méltó vetélytársa a kárpát-medencei városoknak, s a Kölcsey Központ magán hordja az igényt, hogy kiemelkedjen közülük azzal is, hogy a Modern és Kortárs Művészeti Központ (MODEM) áll mellette hatalmas kiállító tereivel.

Otthon az épületben

Sokan túlzónak tartották a konferenciaközpont építését, de a város vezetése tudta, hogy mit akar. Sok vita volt arról, hogy le szabad-e bontani a régi Kölcsey művelődési központot. – Az ikonikus épület nem töltötte be a funkcióját, le kellett bontani. Új épületet építtettünk, s működtetjük – foglalta össze Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője, korábban Debrecen alpolgármestere.

Bódor Edit, a központ igazgatója azzal a kívánsággal köszöntötte az évfordulót, hogy aki belép az épületbe, otthonra leljen benne, s a központ dolgozói jó házigazdáik legyenek. Az ünneplők az épület számos rendezvénye közül kiemelték a Tavaszi és Őszi Fesztivált, a Kórusmuzsika Európai Nagydíja versenyt, a Költészeti Fesztivált, a Csík Zenekar, a Rackajam, Rost Andrea, a Kaláka Együttes, a Harcsa Veronika Quartet, Érdi Tamás, Varnus Xavér, Chick Corea és Al Di Meola fellépését.

Az első üzleti szálloda

A Hotel Lycium Magyarország egyik legnagyobb konferencia -és rendezvényközpontja, a város és a régió első üzleti szállodája. A Debrecen szívében, a MODEM és a Kölcsey Központ épületegyüttesben üzemelő szálloda 87 kétágyas légkondicionált szobával és 4 apartmannal rendelkezik. A 400 négyzetméteres wellness-részleg, az Átrium étterem, a drinkbár, a business corner, a 70 személyes különterem és a 4 üvegterem várja a vendégeket.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.