hirdetés
hirdetés

Identity card

Dr. Farkas

Azt vall­ja, ha va­la­ki szív­vel-lé­lek­kel sze­ret­ne az ide­gen­for­ga­lom­ban te­vé­keny­ked­ni, a leg­al­só szint­ről kell lé­pés­ről lé­pés­re el­jut­ni a fel­sőbb ré­gi­ók­ba. A Dél-du­nán­túli Re­gi­o­ná­lis Ide­gen­for­gal­mi Bi­zott­ság je­len­le­gi el­nö­ke már fi­a­tal­em­ber­ként a szak­má­ban dol­go­zott: min­den nyá­ron pincérkedett a Ba­la­ton­nál.

hirdetés

2ht Két dol­got hal­lot­tam ön­ről: az egyik, hogy nagy uta­zó, a má­sik pe­dig az, mes­­sze föl­dön hí­res a bog­rá­csos pör­költ­je.

– Mind­két hír igaz. Mi­vel 15 évet el­töl­töt­tem a Ma­lév­nál, sze­ren­csé­re kap­tam sza­bad­je­gye­ket, ame­lyek­kel be­jár­tam a vi­lá­got. (Ezt, hogy be­csa­var­gom a föl­det, egy­ko­ri sár­vá­ri kis­di­ák­ként so­ha el­kép­zel­ni sem tud­tam vol­na ma­gam­ról.) Per­sze a csa­lá­dot is vit­tem min­dig ma­gam­mal. Vol­tunk Af­ri­ká­ban, Ázsi­á­ban, Észa­k-, Kö­zép- és Dél-Ame­ri­ká­ban. Két ál­mom volt éle­tem­ben, mind­ket­tő meg­va­ló­sult: az egyik, Ka­li­for­ni­át vé­gig­au­tóz­ni, a má­sik, nagy fut­ball­ra­jon­gó­ként és egy­ko­ri fo­cis­ta­ként el­jut­ni a Rio de Janeiró-i Mara­cana-s­ta­dion­ba. Ami­kor ott be­száll­tunk a lift­be, és hal­lot­ta mel­let­tünk egy hely­bé­li, hogy ma­gya­rul be­szé­lünk, már so­rol­ta is hi­bát­lan ki­ej­tés­sel az Arany­csa­pa­tot.

2ht Na és a fő­zés?

– Az is igaz. A Pécs­hez kö­ze­li Orfűn van egy kis há­zunk, aho­vá gyak­ran le­me­gyünk, és ha ott pi­he­nünk, min­dig ro­tyog va­la­mi fi­nom­ság a kon­dér­ban. Nemcsak ha­gyo­má­nyos ma­gyar éte­le­ket, ha­nem iga­zi ínyenc­sé­ge­ket is szok­tam ké­szí­te­ni, a fi­a­im és a ba­rá­ta­ink nagy elé­ge­dett­sé­gé­re. A fő­zés­hez a be­vá­sár­lást is min­dig ma­gam in­té­zem, bár az tény, a mo­so­ga­tás­sal azon­ban kis­sé ha­di­lá­bon ál­lok. Igaz, kol­lé­gis­ta­ként, majd ka­to­na­ként an­nak ide­jén sa­ját ma­ga­mat kel­lett el­lát­nom, de a mo­so­ga­tás­sal va­la­mi ok­nál fog­va so­sem ba­rát­koz­tam meg.

2ht Az előbb a Ma­lév­ről be­szélt, és mint­ha múlt időt em­le­ge­tett vol­na…

– Nos tény, és ez­zel ne­kem is szá­mol­nom kell, el­ér­ke­zett a vál­to­zá­sok ide­je. Már hi­va­ta­lo­san is, a köz­pont­ban be­je­len­tet­ték, a re­or­ga­ni­zá­ci­ós prog­ram, ame­lyet be­in­dí­tot­tak, alap­ve­tő­en érin­ti a vi­dé­ki kép­vi­se­le­ti rend­szert. Ilyen öt ha­zai nagy­vá­ros­ban ta­lál­ha­tó, az egyik ná­lunk, Pé­csett. Egy-két hó­na­pon be­lül ész­lel­jük majd a vál­to­zást.

2ht Csú­nyán meg­fo­gal­maz­va, ma­gya­rán: la­pát?

– Ne fes­sük az ör­dö­göt a fal­ra. Amíg nem je­len­tik be hi­va­ta­lo­san a konk­rét dön­tést, ad­dig van re­mény. A to­vább­lé­pés­re egyéb­ként ké­szek a ter­ve­im, nem ülök majd ott­hon tét­le­nül.

2ht Pe­dig azt hal­lot­tam, sze­ret egy he­lyen len­ni és on­nan nem moz­dul­ni. De sze­ren­csé­re hosz­­szú ide­je van egy má­sik mun­ka­he­lye is, ez a Dél-du­nán­tú­li Re­gi­o­ná­lis Ide­gen­for­gal­mi Bi­zott­ság. Ar­ról mon­da­na né­hány szót?

– Va­ló­ban, itt va­gyok tisz­te­let­be­li el­nök. A fi­ze­tés plá­tói, a mun­ka azon­ban na­gyon is va­ló­sá­gos és sok­ré­tű: meg­pró­bál­juk ré­gi­ónk­ban a tu­riz­mus fej­lesz­té­sét irá­nyí­ta­ni. A meg­kö­ze­lí­té­si ne­héz­sé­gek el­le­né­re jó ered­mé­nye­ket ér­tünk el ed­dig, em­lít­het­ném a hőgyészi Apponyi kas­tély szép pél­dá­ját, jól si­ke­rült re­konst­ruk­ci­ó­ját, vagy a gyógy­für­dő-fej­lesz­té­si prog­ra­mun­kat, ben­ne Sikondát, Har­kányt. So­kat tet­tünk és te­szünk az öko-, a lo­vas- és a ke­rék­pá­ros tu­riz­mu­sért is. És ne hagy­jam ki a fel­so­ro­lás­ból sze­re­tett vá­ro­so­mat, Pé­cset sem, amely mint a vi­lág­örök­ség ré­sze im­már nem­zet­kö­zi kinc­s, de ne­künk az is fon­tos, hogy bel­föl­di tu­riz­mu­sa szin­tén si­ke­res le­gyen, nép­sze­rű deszt­iná­ciós pont­ként sze­re­pel­jen a bel­föl­di ven­dé­gek kö­ré­ben.

2ht Önök is ér­zik a vi­lág­ten­den­ci­a­ként je­lent­ke­ző vis­­sza­esést?

– Hogy­ne, ré­gi­ónk­ban 5,6 szá­za­lé­kos ál­ta­lá­nos csök­ke­nést re­giszt­rál­tunk a kül­föl­di­ek lá­to­ga­tott­sá­gá­ban, vi­szont 14,4 szá­za­lék­ban nőtt a bel­föl­di ven­dég­for­ga­lom.

2ht Pé­csett él, ezért óha­tat­la­nul fel­me­rül az em­ber­ben a kér­dés, va­jon a pé­csi kosaraslányok­nak druk­kol vagy más­ho­vá húz a szí­ve?

– Szom­ba­he­lyen ta­nul­tam, ott ko­sár­lab­dáz­tam és fut­bal­loz­tam, ter­mé­sze­tes, hogy elő­ször a Vas me­gyei csa­pa­tok­nak druk­kol­tam. Jópár éve azon­ban már kinn va­gyok min­den egyes MIZO PVSK mec­­csen.

2ht Né­zem a szü­le­té­si dá­tu­mát, ta­valy va­jon a fél év­szá­za­do­son „állt a bál”?

– Hát, hogy is mond­jam, nem let­tem vol­na a sa­ját szom­szé­dom Orfűn, a szüli­napi bulimon… A csa­lá­dom meg­le­pett az öt­ven leg­jobb ba­rát­tal, is­me­rős­sel, haj­na­lig ját­szot­tunk, et­tünk-it­tunk, mu­lat­tunk.

2ht Mi­lyen bor mel­lett folyt a mu­lat­ság?

– Ne­kem nagy ked­ven­cem a vil­lá­nyi vö­rös, ná­lam na­gyon be­vált. És va­la­hol ol­vas­tam, egy iga­zi bor­szak­ér­tő, a ne­ves fran­cia szí­nész, Ger­ard Depar­dieau mond­ta: „Az élet túl rö­vid ah­hoz, hogy rossz bo­ro­kat igyunk.” Eb­ben tel­je­sen osz­tom az iga­zát.

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai