Ekkor a legolcsóbb a repülőjegy!

Végre megérkezett a tudományos válasz arra a kérdésre, hogy egy járat indulása előtt hány nappal érdemes lefoglalni a repülőjegyet ahhoz, hogy a legolcsóbban jussunk hozzá. A kutatás csak az Egyesült Államokból induló gépekre terjed ki.

Az amerikai CheapAir.com 2013-ban több mint 4 millió járat elemzése során arra jutott, hogy az Egyesült Államokban a helyi és nemzetközi járatok indulását megelőzően átlagosan 54 nappal lehet a legolcsóbban hozzájutni a repülőjegyhez, az utazás előtti 29 és 104 nap közötti időszakban pedig általában csupán 10 dolláron belüli ármozgásról beszélhetünk.

A CheapAir dolgozói 320 nappal a járatok indulása előtt kezdték követni az árváltozást, és figyelték, hogy mikor a legkedvezőbbek a jegyárak.

Repjegynél nem a last minute a legolcsóbb

Az utasok gyakran úgy gondolják, hogy a last minute foglalás a repülőjegyek esetében is kedvezőbb árat eredményez, azonban többek között ez a tanulmány is bebizonyította, hogy ennek pont az ellenkezője igaz. Átlagosan ugyanis a jegy az indulás előtt a legdrágább, a második legmagasabb ár pedig két nappal az utazást megelőzően jellemző. És így tovább, egészen 13 nappal az indulás előtti időpontig.

Persze az említett 54 napot nem szabad kőbe vésett szabályként értelmezni, hiszen az ár nagyban függ a járat irányától és a légitársaságtól is.

Az Egyesült Államokból induló, azon kívüli országok esetében viszont azt javasolja a CheapAir, hogy 54 napnál még korábban foglalják le az utasok a jegyüket, így ez a szám akár meg is triplázódhat. Az USA-ból Európába tartó gépek esetében például átlagosan 151 nappal az utazást megelőzően a legolcsóbb a jegy, Ázsiába 129 nappal korábban érdemes foglalni, a karibi térségbe utazva 101 a varázsszám, Mexikóba 89, Latin-Amerika többi országába pedig 80 nappal előbb vehetjük meg a legalacsonyabb áron a jegyet.


Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.
Új kezdeményezés a szingapúri légitársaságnál

Új kezdeményezés a szingapúri légitársaságnál 

A SIA Group a 60. szingapúri évforduló ünnepléséhez jegyár akciókkal, különleges ajánlatokkal és közösségi kezdeményezésekkel csatlakozik.
Rangos elismerés a fővárosi légikikötőnek

Rangos elismerés a fővárosi légikikötőnek 

Tizenkettedik alkalommal is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a régió legjobb légikikötője
TUI Airline Day – fókuszban a légi közlekedés

TUI Airline Day – fókuszban a légi közlekedés 

A TUI Magyarország április 9-én első alkalommal rendezte meg légügyi témában partnertalálkozóját a pesti Dumaszínházban.
Idén is robog Csíksomlyóra az expresszvonat

Idén is robog Csíksomlyóra az expresszvonat 

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.