Magyar kortársművészet Milánóban

A 24 magyar formatervező és ipar-, valamint képzőművész alkotásait bemutató tárlat iránt intenzív nemzetközi érdeklődés mutatkozott. A lebegő papírlapokból álló installáció, a 65 válogatott designobjektum, valamint a kurátori koncepcióra épülő kísérőesemények egyaránt a kortárs magyar design kézműves, technológiai és kulturális kapcsolódásait helyezték fókuszba.

A Milan Design Week évente mintegy félmillió látogatót vonz Milánóba, köztük design- és építészhallgatókat, gyártókat, szakmai döntéshozókat, valamint a nemzetközi média képviselőit. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immáron negyedik alkalommal nyújtott lehetőséget a magyar kortárs designereknek a világ egyik legrangosabb designeseményén való bemutatkozásra április 7-13 között. A Budapest Select – Vvoven View kiállítás a designhét keretében, a programsorozat egyik legjelentősebb helyszínén, az 5VIE negyedben került megrendezésre.


Fotó: HFDA

A kiállítást több ezer látogató tekintette meg a hét folyamán, köztük számos érdeklődő neves építészirodáktól, galériáktól és forgalmazóktól. Emellett olyan rangos szakmai szervezetek képviselői is ellátogattak, mint a milánói Bocconi Egyetem, a Le French Design by VIA francia designintézet, valamint az IED – Istituto Europeo di Design európai designintézet.


Fotó: HFDA

A Budapest Select – A VVoven View válogatásában idén 24 magyar alkotó kapott bemutatkozási lehetőséget. Az alkotók különböző nézőpontokat és eltérő tapasztalati hátteret képviselnek – a kiállításon bemutatott 65 tárgy a kortárs magyar design sokszínűségét sorakoztatja fel, a társadalmi érzékenységet, technológiai gondolkodást és anyagkísérleteket ötvöző munkák az autonóm művészeti attitűd és a funkcionális tárgyalkotás határán mozognak. 

 


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.