Idén is robog Csíksomlyóra az expresszvonat

A négynapos, június 6-tól 9-ig tartó program legfontosabb eseményei a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához - közölték a szervezők Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási iroda cégvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom és Tatbánya érintésével érkezik a budapesti Keleti pályaudvarra. Ott összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vonat együtt indul Erdélybe. A zarándokvonat Dél-Erdélyen keresztül érkezik meg Székelyföldre.

A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesekbe zarándokolnak, ahol az ezeréves határnál szintén részt vesznek a szentmisén, majd a pünkösdi forgatagon. A zarándokvonatok a program záró napján éjfél körül érkeznek vissza a Keleti pályaudvarra majd a Csíksomlyó Expressz később az indulási helyére a Dunántúlra. A vonatokat a Tamási Áron emlékére felmatricázott villanymozdony húzza – tette hozzá Petrus György.


Fotó: karpateuropa.hu

Az idei program vendége Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színész-énekes, aki a négynapos program során többször is fellép, például az ezeréves határnál. A vonat vendége lesz még Dévai-Nagy Kamilla énekes, Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, valamint egy zenekar, amely mindig annak a tájegységnek a zenéjét játssza, amelyen a vonat éppen áthalad.

Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója elmondta: a zarándokvonatokon étkezőkocsi, hangosítás szolgálja majd az utasok kényelmét.

Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási iroda cégvezető elmondta, a vonat a tervek szerint 16 kocsiból áll majd, amelyből kettő étkezőkocsi. A vonatrádión keresztül az utasokat folyamatosan tájékoztatják majd a látnivalókról. Az össznemzeti zarándokvonat csaknem fél kilométer hosszú.

 


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.