hirdetés
hirdetés

Ali Hamrouni, a Medina Tours ügyvezetője

Elismerés 15 év munkájáért

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Ali Hamrounit, a Best Reisen tulajdonos- ügyvezetőjét. Az elismerést, amelyet a tuniszi magyar nagykövet, Pataki Pál adott át, a magyar kulturális hagyományok tunéziai terjesztéséért, ápolásáért, a bajba jutott turistáknak való segítségnyújtásért érdemelte ki a tunéziai származású idegenforgalmi szakember.

hirdetés

Ali Hamrouni lapunknak elmondta, hogy meglepte a kitüntetés, ugyanakkor nagyon jólesett neki. Olvasóink közül nyilván sokan ismerik személyesen is a tunéziai származású szakembert, de érdemes néhány mondatban felidézni Hamrouni úr pályafutását. 1980- ban kezdte meg tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, villamosmérnöknek készült. Az egyetem elvégzése után a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett másoddiplomát. Friss diplomásként számítógépes hardver- és szoftverkereskedelemmel kezdett foglalkozni, amikor a Tunisairtől megkeresték: vágjon bele az utaztatásba. „Először nem akartam elvállalni, úgy gondoltam, nem értek hozzá” – emlékszik vissza Ali Hamrouni. Végül lépésről lépésre beletanult a szakmába, közben egyre jobban megszerette az idegenforgalmat. 1993-ban kétszemélyes irodaként nyílt meg a Medina Tours, majd ahogy fejlődött az üzlet, úgy töltött egyre több időt és energiát vele, másik vállalkozásából rövidesen ki is szállt.

1994-ben, az első nyáron 500 főt utaztatott a Medina egyetlen desztinációba, Tunéziába, menetrend szerinti járatokon. A forgalom a következő évek során folyamatosan nőtt, egyre többen ismerték meg az irodát, egyre többen bíztak meg benne. Egy évvel később már chartereket indított a Medina Tunéziába, és az utasforgalom több ezerre nőtt. 1995- ben Hamrouni megalapította a Best Reisent, és a mai napig párhuzamosan működik mindkét utazásszervező vállalkozása. A két cég szépen megfér egymás mellett a piacon, a Medina most is, akárcsak indulásakor, csupán három „keleti” desztinációba, Tunéziába, Egyiptomba, Törökországba szervez utakat, míg a Best kínálata jóval színesebb, több távoli, egzotikus úti cél is megtalálható benne. A vállalkozás fejlődését jellemzi, hogy 2008-ban, 15 évvel az indulása után a két iroda teljes utasforgalma elérte a 65 000-et.

A forgalom sikeres felfuttatását azonban nem csupán saját magának és kollégáinak tudja be a magyarul kiválóan beszélő szakember. Fontosnak tartja kiemelni, hogy a fejlődés nem jöhetett volna létre hazai és külföldi partnerei, valamint a viszonteladó irodák segítsége nélkül. Az utóbbiak tiszteletben tartását jelenti az is, hogy nem nyit rájuk saját irodákat. A megfelelő árualap és a jó ár/érték arány kialakítása is nélkülözhetetlen tényezője volt a sikernek. Ali Hamrouni emlékeztet arra is, hogy jókor indult az iroda, akkoriban nagy volt a kereslet, alig győzték kielégíteni az utazni vágyók igényeit. Most egyértelmű, hogy sokkal keményebb a piaci helyzet. Az idei évre két problémát lát, az egyik gazdasági jellegű: senki sem tudja, meddig tart a válság, és milyen mély lesz, mennyire csökken a kereslet. A másik a forint árfolyamának bizonytalansága. Emiatt külföldi partnereivel kénytelen újratárgyalni az árakat és visszafogni a költségeket. Több szükséges lépést már meg is tettek ennek érdekében. „Szükség esetén a kollégáimat azonnal össze tudom hívni, és egy fontos döntést akár 10 perc alatt is meg tudunk hozni” – hívja fel végezetül a figyelmet a Medina és a Best sikerének egyik titkára Ali Hamrouni.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai