Elkezdődik a Velencei-tó komplex felújítása

Elkezdődik a Velencei-tó partfalának komplex felújítása: a tó vízminőségének javítása, a part menti területek természet-közeli állapotának biztosítása, illetve a környezettudatos rehabilitációja, európai uniós támogatásból, nettó 14 milliárd forintból.

A csütörtöki, gárdonyi projektnyitó rendezvényen Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos Fejér megye legnagyobb beruházásának nevezte a projektet, hiszen a megye Top-forrásai 36 milliárd forintot tesznek ki, ez a beruházás önmagában 14 milliárdos.

Emlékeztetett arra, hogy a 2013-as székesfehérvári kihelyezett kormányülésen született döntés a beruházás elindításáról, majd a tervezésre a Velencei-tó-Vértes Kiemelt Térségi Fejlesztési Tanács nyert 792 millió forintot.
A munkálatok tervezett befejezése 2021 augusztus. Hozzátette: ha egy másik kormánydöntéssel kiemelt turisztikai területté válik a tókörnyék, akkor újabb fejlesztési lehetőségek nyílhatnak meg.

A folyamat a végső szakaszába lépett, mert a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség előterjesztését első olvasatban támogatta, s a budapesti agglomeráció részeként, Etyek és térségével és a főváros keleti agglomerációjával együtt kiemelt turisztikai területté teheti.

L. Simon László országgyűlési képviselő elmondta, hogy jelenleg a partszakaszok "retro hangulatot árasztanak", a strandok és kikötők pedig "katasztrofális állapotban" vannak, ezért a projektet nagyon szükségesnek tartja.

A tervekben szereplő összes fejlesztés megvalósításához szerinte további 3-4 milliárd forint kellene. Amit a kivitelező cég a projekt során áfaként befizet a költségvetésbe, fedezné a plusz forrásszükségletet, és ennek átengedését kérni is fogják a kabinettől.

A Kehop keretében megvalósuló projektre az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma nyert támogatást.

Láng István az OVF műszaki főigazgató-helyettese kiemelte, hogy a beruházás végeredményeként a tó a távoli jövőben is fenntartható és üzemeltethető lesz, nem úgy, mint az elmúlt 50 évben, amikor folyamatosan romlott a vízminőség, illetve kezelhetetlen területek, nádasok alakultak ki sok helyen.

Csonki István a KDTVIZIG igazgatója elmondta, hogy a mai partfal az 1970-es években alakult ki, azóta jóformán semmi nem történt a tavon, ami akár a vízminőség javítását, akár a turizmust szolgálta volna, kivéve a Velencei-tó Kapuja projekt, amely megvalósulása óta igen népszerű a strandolók körében.

Forrás: MTI


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.