hirdetés
hirdetés

És Te milyen Budapestet szeretnél?

Közlekedésről, a kerékpárutakról, a városi terekről, a zöldfelületekről és a közösségi életről szólt az LMP meghívója egy kötetlen beszélgetésre Zuglóban csütörtökön az Olof Palme sétányon lévő Kertem nevű kellemes, szabadéri szórakozóhelyre.

hirdetés

Az érdeklődőket az LMP tagjai, országgyűlési és önkormányzati képviselőivel várták.
A Fővárosi Önkormányzat LMP frakciójának mindhárom képviselői - dr. Kaltenbach Jenő, Somfai Ágnes és Hanzély Ákos - a jelenlévőknek tájékoztatást adtak a fővárosi közgyűlés legutóbbi határozatairól, és beszéltek arról is, hogy eddig milyen eredményeket értek el.
Elmondták, hogy törekvéseik szerint olyan várost szeretnének teremteni, ahol a lakosság bevonásával születnek meg a fontosabb döntések és átláthatóbb gazdálkodás folyik, valamint az összes közérdekű információ elérhető lesz mindenki számára.

Mint mondták, céljuk, hogy jelentősen csökkenjen a város légszennyezettsége, ennek érdekében elkerülhetetlen a behajtási díj bevezetése, amelynek összegéből csak közlekedési szolgáltatásokat és beruházásokat lehetne finanszírozni.

A beszámolók után többen fordultak kérdéssel és kéréssel a képviselőkhöz, de a legfontosabb téma a főváros hajléktalanjainak helyzete volt. A befogadó család hálózatának létrahozását sürgették néhányan, és volt, aki azt szerette volna, ha a képviselők a kerületek közti „átjárhatóságot” valósítanák meg minél előbb. Így nem fordulhatna elő, hogy egymás melletti kerületek szinte ugyanazt a rendezvényt szervezik meg, amit a másik és mindezt azonos időben.

A képviselők a kérdéseket örömmel fogadták és ígéretet tettek arra, hogy mindent megtesznek azért, hogy a főváros élhetőbb legyen mindenki számára.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai