Gazdag nyugdíjasok, kalandvágyó fiatalok - így utaznak az amerikaiak

A turisztikai területen piackutatással is foglalkozó Eye for Travel nevű vállalat az IXI Services tanácsadó céggel közösen készített egy részletes elemzést az amerikaiak utazási szokásairól, amely 120 millió amerikai háztartás jellemzőit figyelembe véve készült. A tanulmány olyan témákat boncolgat, mint például mennyit és hova utaznak az amerikaiak, és hogyan változtak a tendenciák az elmúlt években.

Az ország aktuális gazdasági, társadalmi és szociális helyzete természetesen hatással van annak turizmusára is. A munkahely, az életkor és a lakóhely pedig mind befolyással bír, ha utazásról van szó. A 2008-as világválság óta az Egyesült Államok produkálja az egyik leggyorsabb ütemű GDP-növekedést a fejlett országok közül, ami az amerikaiak utazási kedvét is pozitívan befolyásolja. Ráadásul az elmúlt évek alatt a 2009-es 10%-os munkanélküliséget sikerült lecsökkenteniük 4,7%-ra, és várhatóan 2016-ban is tudják tartani az 5% alatti értéket. Bár a válság óta a vásárlói kedv megcsappant, egy lassú növekedés már látszódik, ami pozitív képet vetít előre minden ágazatra, beleértve a turizmust is. Erősíti az utazási kedvet, hogy a dollár értéke erősödött számos más, főbb valutával szemben.

A tanulmány szerint az amerikaiak szívesebben utaznak országon belül, mint a határon túl. Az elmúlt három évben a háztartások 23%-a utazott külföldre. A belföldi utazás egyik oka, hogy az ország nagysága, változatossága és földrajzi adottságai már önmagában is számtalan vonzó úti célt kínál, Amerikából külföldre utazni ráadásul általában sok időt vesz igénybe, ami szintén a belföldi utak javára billenti a mérleget.

A határon túlra utazó amerikaiak legtöbbje, 35,8%-a Mexikót választja, ez majdnem a duplája a második helyen lévő Kanadának (18,3%). Ezt követi 18%-kal Európa, a Karib-térség (10,5%), Ázsia (6,9%), Közép-Amerika (3,9%), Dél-Amerika (2,7%), a Közel-Kelet (2,6%), Óceánia (0,9%) és Afrika (0,6%). Mexikó dominanciája 2011 óta folyamatosan emelkedik. Európán belül leginkább a nyugati országokba utaznak az amerikaiak, a legnépszerűbb körükben Franciaország. A legtöbben júliusban, a legkevesebben februárban utaznak, de sokan kelnek még útra márciusban és decemberben, ami a tavaszi szünetnek, a hálaadásnak és a karácsonynak tudható be.

Az Eye for Travel kor és jövedelem alapján is elemezte az utazóközönséget. Nem meglepő módon a magas, kétszázezer dollár és afölötti éves átlagkeresetűek utaznak a legtöbbet határon túlra. Több mint kétszer annyit, mint az alacsony, ötvenezer dollár vagy az alatti jövedelemmel rendelkezők. A korosztályban vezetnek a 35 év alattiak, annak ellenére, hogy a jövedelmi elosztást nézve nem ők keresnek a legtöbbet. Az Y-generáció mutatja a legnagyobb érdeklődést a külföldi országok iránt, és ez a tendencia az elmúlt három évben folyamatosan növekszik.

Az amerikaiak nem preferálják a hosszú nyaralásokat, ez a munka szabályozására vezethető vissza. Az Egyesült Államok ugyanis a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyetlen tagállama, ahol a munkavállalók nem rendelkeznek államilag garantált fizetett szabadsággal. Egy másik felmérés arra is rávilágított, hogy egy tipikus munkaévben az amerikaiak összesen 175 millió szabadnapot nem vesznek igénybe, melyre a munkaszerződésük alapján egyébként jogosultak lennének. Az amerikai dolgozók a munkahelyen eltöltött első évben átlagosan 8,1 nap szabadságot vesznek ki, 25 év után ez az arány évi 15,7 napra emelkedik. Az amerikai turisták nemzetközi utazásai átlagosan 3-14 napig tartanak. Jellemzően kevesebb, mint 3 hónappal, de több mint egy héttel az utazás előtt foglalják le utazásaikat.

A IXI Services és Eye for Travel fókuszcsoportos vizsgálata hat, korban és keresetben eltérő csoport utazási szokásait vizsgálta az elmúlt három évre visszamenőleg.

Az első csoport az úgynevezett „Hitelfogyasztók” csoportja. 20-34 éves korosztály, többségük egyedülálló és gyermektelen. Ahogy a nevük is sugallja, az átlagnál hajlamosabbak a hitelfelvételre. Éves átlagjövedelmük 35-100 ezer dollár. A többi csoporthoz képest ők utaztak a legkevesebbet külföldre. Ha mégis mennek, akkor Mexikó és a Bahamák a fő célpont. 72,8%-uk mondta azt, hogy ha találnak egy helyet, ami nagyon megtetszik nekik, akkor rendszeresen visszajárnak oda.

A következő csoportot a 30-49 év közötti, családos, külvárosban élők alkotják, átlag éves jövedelmük 60-200 ezer dollár. Ők elérhetők az online platformokon, de árérzékenyek, tehát a legkedvezőbb utazási lehetőséget keresik. A biztonság és a kényelem fontos számukra. Az USA-n kívül Mexikóba és Kanadába utaztak a legtöbben.

A következő táborba a 60 év fölötti, 40-150 ezer dollár éves jövedelemmel rendelkezők tartoznak. Az utazási szokásaik konzervatívak a többi csoporthoz viszonyítva, ami megmutatkozik az úti cél kiválasztásánál is. A kényelmet és a hagyományos ügyintézést részesítik előnyben, Mexikó és Kanada náluk is vezeti a listát.

A következő csoportot az Y-generáció tagjai alkotják, akik kalandvágyók és szívesen mennek külföldre. Átlagosan 75-250 ezer dollár jövedelemmel rendelkeznek. A legtöbben felsőfokú végzettségűek, és náluk a legnagyobb a foglalkoztatottsági arány. Ők a hagyományos ügyintézéssel ellentétben az online lebonyolítást preferálják, önmaguk szervezik az utakat és gyűjtik az információkat. Ez a csoport az, akiket utazási döntéseikben a legkevésbé befolyásolnak a biztonsági aggályok.

A „Bőkezű családokhoz” tartoznak a 35-50 évesek, 100-250 ezer dolláros éves átlagkeresettel. Jelentős részük az interneten tájékozódik az úti célról és online is foglalja le az utazásait. Ők az aktív pihenést részesítik előnyben.

A következő csoportba az 55-75 éves, nyugdíjas vagy nyugdíj előtt álló, magas jövedelemmel vagy sok félretett pénzzel rendelkező világutazók alkotják. Ők utaztak a legtöbbet külföldre az elmúlt három évben (42,9%). A legtöbben Mexikóban jártak, a sort Olaszország, Kanada, majd ismét egy európai ország, Franciaország folytatja. A kényelmet és a luxust helyezik előtérbe és nem sajnálnak költeni rá, rendszeresen olvassák és nézik az online utazási oldalakat és ajánlatokat.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.