hirdetés
hirdetés

Őszi túra az Észak-Alföldön

Gyümölcsöskert, gyógyvíz és fókashow

Ausztria megannyi vidékén a helyben termett alma tökéletes kiegészítője a turisztikai kínálatnak, sok esetben önálló vonzerő. Az Alföld északkeleti része, az ország almáskertje megfelelő marketinggel felveheti a versenyt nyugati szomszédunkkal. A gyönyörű almáskertek mellett a legújabb turisztikai fejlesztéseket is megnéztük azon a tanulmányúton, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága szervezett.

hirdetés

Utunk elsőként a Debrecen közelében fekvő Derecskére vezetett, ahol Szabó Imre, a Derecskei Gyümölcsös vezérigazgatója almapálinka-kóstolóval indította a programot. A 25 éve működő cég elsősorban almatermesztéssel foglakozik, de turisztikai szolgáltatásokat is nyújt. Például a gyerekek és felnőttek körében is igen kedvelt traktorvontatású kisvonatozást a gyümölcsösben, közben magunk is szedhetjük az almát. Adalékanyagoktól mentes gyümölcslevet is gyártanak, és már külföldre is szállítják termékeiket. Olyan finomságok közül választhatunk, mint a natúr almalé, céklás almalé, meggylé, ezek mellett pálinkát is előállítanak. Volt alkalmunk is megkóstolni a különböző almafajtákat, közben vendéglátónk terveikről beszélt. Szeretnének komplex, egységes arculatú multifunkciós létesítményt építeni, szállodával, fogadóhelyiségekkel. A Rózsakert Csárda is felújításra vár. Az almáskertbe évente tízezren látogatnak el, az óvodásokat és kisiskolásokat élményszerű, szervezett programokkal várják november végéig. A beszámoló után a csapat felpattant a traktorvontatású kisvonatra, és a szép, napos időben kellemes körutat tettünk az almafák között kanyarogva.

NYÍREGYHÁZA-SÓSTÓ MEGÚJULÁSA

Derecskéről Nyíregyháza-Sóstóra indult a csapat. A Hotel Fürdőház hagyományosan patinás külseje meglepő belsőt takart, ugyanis a szállodát néhány éve 155 millió forintból felújították. A házban 16 szoba és két apartman várja a vendégeket. A szállodában visszafogott elegancia, letisztultság érvényesül. A szálloda külső környezete is megér egy misét, a közeli Svájci Lak gyönyörű, de a fák közt magasodó víztorony is látványos, amelyben a Tourinform-iroda működik.

A szállodát is üzemeltető Sóstó- Gyógyfürdők Zrt. értékesítési és marketingvezetője, Podlovics Lajos elmondta, Sóstó a nyíregyházi fürdőkultúra bölcsője, a természetes tó önmagában nagy vonzerővel bír. A mai hotel alapjaként 1911-ben épült a Fürdőház, amely akkoriban közfürdőként is szolgált. Nyíregyháza fürdőivel a második legnagyobb fürdőváros az országban. A termálkút nátrium-kloridos, brómos vízzel ad, amely gyógyírként szolgál ízületi megbetegedésekben szenvedőknek, jól kiegészítheti a műtétek utáni rehabilitációt, bőrproblémákra is kiválóan hat, nyugtatja az idegrendszert.

2014-ben kezdődött a hotel szomszédságában lévő, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. kezelésébe tartozó Aquarius Élményfürdő gyógyászati szolgáltatásainak fejlesztése, bővítése, ennek keretében modern gyógyászati szárnnyal bővült az épületkomplexum. Minden igényt kielégítő, a legkorszerűbb gyógyászati eszközöket és gyógymódokat felsorakoztató új szolgáltatási kör jött létre. Sóstó már hivatalosan is gyógyhely-minősítésű.

A tájékoztató után a hallottakat a saját bőrünkön is megtapasztaltuk a fürdőben. A benti és kinti termálmedencén túl gyermekmedence, trópusi medence, csúszdák, új gyógyászati részleg, wellness-szolgáltatások, szaunák, masszázsok fogadtak bennünket. Alkalmunk nyílt „almás relaxáláson”, masszázson és szaunaszeánszon részt venni.

A 320 hektárnyi tölgyerdő, a természetes tó, a páradús levegőjű mikroklíma teszi igazán egyedivé Nyíregyháza-Sóstót. A szálláshelyek, a fürdő, az éttermek mind a tóparti sétány közelében fekszenek, néhány percnyi sétára pedig ott a híres állatpark.

REKORDNYÁR UTÁN

Este csatlakozott a társasághoz Furkóné Szabó Marianna, a helyi TDM-szervezet vezetője, aki a térség turizmusáról tájékoztatott. Elmondta, hogy számos látványos fejlesztés valósult meg a közelmúltban, megújult és megszépült a tó környezete, a Múzeumfaluban még folynak a fejlesztések, az állatpark évről évre újdonságokkal robban be a köztudatba. Tavaly Legópalota épült a belvárosban, amelyet később átneveztek Kockapalotává.

A Nyíregyházi TDM 2009 végén jött létre azzal a szándékkal, hogy a helyi szolgáltatók összefogásával fellendítsék a térség turizmusát. A célkitűzés megvalósult: 2015-ben is kiválóan teljesít a turizmus Nyíregyházán. Az országos átlagot meghaladó növekedést mutat a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma. Míg országos szinten a vendégéjszakák száma 6,4 százalékkal nőtt az idei év első nyolc hónapjában, addig Nyíregyházán 17,83 százalékos volt a növekedés. A vendégek száma 66 735, a vendégéjszakaszám 144491 volt augusztus 31-ig a kereskedelmi szálláshelyeken. A város népszerűsége külföldön is dinamikusan növekszik. A legfőbb küldőpiac Szlovákia. A korábbi években folytatott sikeres lengyelországi marketingkampányoknak köszönhetően az előző években több mint száz százalékkal nőtt a városban eltöltött lengyel vendégéjszakák száma. Ezt követik a román, ukrán és német vendégek által generált vendégéjszakák.

A július és az augusztus csúcsot jelentett a szálláshelyek foglaltságában: Sóstógyógyfürdőn szinte egész nyáron telt ház volt. A nyíregyházi belvárosi szállodák júliusban és augusztusban hetven százalék feletti szobakapacitás-kihasználtsággal működtek. A magas látogatószámú attrakciók miatt szükséges egy nagy kapacitású, magas minőségű szállodaberuházás megvalósítása. Nyíregyháza elsősorban a kisgyermekes családok célpontja.

Az állatpark bejárására talán egy egész nap sem elég, de jelentős vonzerővel bírnak a kisrégió más települései is, mint Nyírbátor, Máriapócs, Újfehértó vagy a harminc kilométerre fekvő Tokaj.

Másnap reggel a szállodából nézve még szebbnek tűnt a megújult parkosított sétány a tóparton, futósávot is kialakítottak.

DZSUNGEL HOTEL ÉS FÓKASHOW

A délelőttöt a Nyíregyházi Állatparkban, az ország egyik legizgalmasabb állatparkjában töltöttük. Az intézmény elnyerte az évi 500 ezer alatti látogatószámmal működő európai állatkertek közül a legjobbnak járó címet. A teljesen önfenntartó parkban ritka, veszélyeztetett állatfajokat szaporítanak, és évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekprogramokra, táboroztatást és zoo-sulit működtetnek. A park területén hatvanfős Dzsungel Hotel is működik.

Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője vezetett minket végig az ötezer állatot bemutató létesítményen. Megcsodáltuk a rájákat és cápákat az ócenáriumban, a Zöld Piramisban pedig tényleg úgy éreztük magunkat, mintha egy trópusi esőerdőben sétálgatnánk. A komodói varánusztól a különleges madarakig, a nyáron született bébifókától a kiselefántig számtalan állatot láthattunk. Az elefántokat kézből etettük egy kis nyírségi almával, és még a fókashow-t is elcsíptük.

A park megtekintése után a megújult Aquarius fürdőben várt bennünket dr. Podlovics Roland, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója, aki felvázolta fejlesztési elképzeléseiket. A Fürdőház Hotel, a fürdő és az uszoda közötti közlekedést komfortosabbá kívánják tenni egy folyosóval. A főszezonban koncentrálódik a vendégforgalom nagy hányada, ezért égető szükség van több őszi, illetve tavaszi eseményre, erőteljes marketingtevékenységre. Nagyobb szállodai kapacitás kellene, a közelben akad is erre alkalmas terület. Sóstón évi egymillió vendég is megfordul.

GOURMET KONYHA BAKTALÓRÁNTHÁZÁN

Nyíregyháza után Baktalórántháza felé vettük az irányt. A Fenyves Szálloda és Konferencia Központ az egykori csárda újjászületése révén jött létre, a névválasztás nem véletlen, hiszen fenyőerdő szélén helyezkedik el. A nagy múltú ingatlan modern, korszerű szolgáltatásokat nyújt, konyhája a legkifinomultabb ízlésű ételkritikust is elbűvölné. Ezt garantálja Krivács András igazgató-tulajdonos, aki 2012 óta a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöki posztját is betölti.

A 21 szobás, négycsillagos szálloda szobáiban fabútorok növelik az otthonosság érzetét. A konferenciatermek mellett wellnessszolgáltatások, kültéri medence és mediterrán hangulatú kert várja a hotelben a vendégeket.

A ház éttermében feltálalt, szemet gyönyörködtető fogásokat háromféle pálinkakülönlegességgel szolgálták fel. Előételként ehető virágokkal kínált libamájzserbót fogyaszthattunk Waldorf-salátával, mind az ehető árvácskák, mind az alapanyagként szolgáló alma saját termesztésű. Levesként hagyományos ízvilágú tanyasi tyúkhúsleves következett újszerű tálalásban. Főételként göngyölt sült hús mellé rókagombás rizottó is felkerült a tányérra, az ebéd pedig házi almás pitével és pálinkakoktéllal ért véget, méltóképp lezárva észak-alföldi kalandozásunkat.

 

Fodor Eszter
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai