Hévíznek már eredményeket hoz a keleti nyitás

(MTI) - Az elmúlt években a hévízi önkormányzat által megcélzott új - elsősorban keleti - piacokról egyre nagyobb számban érkeznek vendégek - mondta el az MTI-nek a fürdőváros polgármestere.

Hévízen az orosz turisták már a második legnagyobb vendégkörnek számítanak, egyre több az észak-európai, kétszámjegyű a növekedés a kínaiak részéről és fokozódik az érdeklődés az arab országokból, illetve Indiából.
A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. (HTN) adatai szerint az idén az első tíz hónapban 35 százalékkal nőtt az orosz vendégek által itt töltött idő, a vendégéjszakák száma már átlépte a 200 ezret. A német nyelvterületről érkező vendégkör után ma már az oroszok számítanak a második legnagyobb csoportnak.
A polgármester szerint az orosz vendégek mindenki másnál hosszabb időt töltenek Hévízen, keresik az egészség- és a gyógyturisztikai szolgáltatásokat, télen is kedvelik a tófürdőt. Mindemellett Oroszországból főként 60 év alattiak érkeznek, többet költenek a német ajkú vendégeknél, és a téli időszakban is nagy számban jönnek, amikor más országokból alig.
A kínaiak tartózkodási ideje az idén az első 10 hónapban 13 százalékkal növekedett. Ez egyelőre 7,2 ezer vendégéjszakát jelent, de a polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínaiaknak mások az utazási szokásaik és nem ismerik még eléggé a hosszabb kúrákra építő gyógyturizmust. Ők hat-hét nap alatt "lerohanják" Európát, és általában egy-egy éjszakát töltenek egy helyen.
Kiemelkedő eredménynek nevezte, hogy a Magyarországra érkező kínaiak negyede Hévízre is ellátogat, s a térségben Budapest, Bécs, Pozsony és Prága mellett a fürdőváros is felkerült a turisták térképére. A városnak most az a terve, hogy közeli magyar és külföldi fürdőhelyeket is érintő körutakat kínáljon a kínaiaknak.
Papp Gábor szerint nagy lehetőségeket rejt az arab térség és India, ahonnan fokozódik az érdeklődés - az idén eddig 10 ezer vendégéjszakát regisztráltak ezekből az országokból -, de több évnek kell ahhoz eltelnie, hogy eredményeket lehessen felmutatni. A balti és a skandináv államokból azonban már láthatóan növekszik a vendégforgalom, a lett, a litván, az észt és a finn vendégek az idén már kétszer-háromszor annyi idő töltöttek Hévízen, mint a múlt évben, bár ez is még csak néhány ezer vendégéjszakát jelent.
Hévíz polgármestere úgy látja: az új vendégkörök elérése nem is annyira pénz kérdése, fontosabbnak tűnik a személyes meggyőzés és az igényeik kielégítése. Túl sokat nem költöttek turisztikai vásárokra és bemutatókra, viszont jelentős számban érkeznek delegációk, amelyek tagjai aztán országukban terjesztik jó tapasztalataikat. A sármelléki repülőtér megléte - amelyet tavaly óta Hévíz önkormányzata üzemeltet - kiemelkedően fontos, de szükség van az orosz, kínai és arab nyelvű honlapokra, kiadványokra és a vendégfogadók részéről az angol nyelv ismeretére - összegezte az elvárásokat Papp Gábor.
Horváth Orsolya, a HTN ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy az új vendégkör kiszolgálására egyedi igényeknek is meg kell felelni. Az oroszok és az arabok például több luxusüzletet és magasabb szintű gasztronómiai kínálatot várnak, míg az arabok sajátos elvárása a nemek szerint elkülönített fürdőzési lehetőség. Ez utóbbit egyes szállodáknak egyszerűen sikerült megoldaniuk, napközben bizonyos órákban csak a hölgyeknek, más időpontban pedig csak a férfiaknak biztosítják a medencék használatát.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.