hirdetés
hirdetés

Lesz Tisza-tó törvény!

A Tisza-tavi kampányindító rendezvényen szó esett a készülő Tisza-tó törvényről, az idei fejlesztésekről és arról is, hogy a régió minden tekintetben eredményes évet zárt.

hirdetés

Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit. Üdvözölte a régió tavalyi eredményeit, és hozzátette: a térség fejlesztési programja hamarosan a kormány elé kerül.

A Tisza-tó Nemzeti Programról Lipcsey György Imre, a Tisza-tó Programiroda vezetője beszélt. Elmondta: a program két fő feladata a jelenlegi időszakban megvalósuló projektek – úgy is, mint a tó biztonságos körbekerékpározhatósága, a 33-as út felújítása, szúnyoggyérítés -, illetve a 2014-2020-as időszakra vonatkozó tervezések támogatása, ezen belül kiemelt szerepet kapnak a térségfejlesztési koncepciók és a Tisza-tó törvény megszületése.

A törvény egy átfogó, komplex szabályrendszert jelent majd, ami – többek között a Balaton törvény mintájára - egységesen kezeli a tó és a térség problémáit vízügyi, turisztikai, gazdaságfejlesztési, környezeti és természetvédelmi, valamint világörökség szempontból.

Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi regionális marketing igazgatója a 2013-as tervekről elmondta: új kiadványokat készítenek, mint például Tisza-tavi túratérkép, vagy egy imázs kiadvány, amely a FEHOVA kiállításra jelenik meg. A régió turisztikai kínálatát a tavaszi szakmai kiállításokon is bemutatják. 2013 jelentős akciója lesz a Nyugat-Dunántúli Road Show, amelyben vízparti üdülési és ökoturisztikai ajánlatokkal, horgászati lehetőségekkel célozzák meg elsősorban a diákokat és a fiatalokat. Idén is nagy hangsúlyt fektetnek a régió, mint potenciális osztálykirándulási helyszín bemutatására, ezért tanulmányutakat szerveznek pedagógusok számára. Külföldre irányuló kampányaikban Szlovákiát, Romániát, Németországot és Lengyelországot célozzák meg.

Tisza-tó számokban

A KSH adatai szerint 2012 első 11 hónapjában 3%-kal növekedett a vendégek száma a Tisza-tavi régió kereskedelmi szálláshelyein, a vendégéjszakák száma összesen 4%-kal emelkedett. Az átlagos tartózkodási idő 1%-kal bővült, a szállásdíj bevétel 13,1%-kal növekedett. 2012-ben kiemelkedő hónap volt a május és a szeptember – a kedvező időjárás és a nyári vízszint beállítása mellett ehhez hozzájárult például a Tisza-tavi Ökocentrum májusi megnyitása, illetve a horgászturizmus újraéledése.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!