Megalakult a Nemzeti Vallásturizmus Tanács

Szerdán a magyar kormány, a történelmi egyházak és a Magyar Turisztikai Ügynökség összefogásával megalakult a Nemzeti Vallásturizmus Tanács.

A Nemzeti Vallásturizmus Tanács alakulóünnepségén szerdán Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes rámutatott: Magyarország legfontosabb turisztikai attrakciói vallási jellegűek, a Szent István-bazilikától kezdve a Debreceni Református Nagytemplomon és a máriapócsi kegyhelyen keresztül a Dohány utcai zsinagógáig. Ezek a helyek - felekezeti hovatartozástól függetlenül - a magyar örökség meghatározó részei - fűzte hozzá. A most megalakuló tanács célja, hogy egyrészt a magyarországi, a világon is egyedülálló vallási turisztikai kincseket "be tudjuk mutatni az egész világnak", másrészt ezeket a helyeket "kamatoztassuk az egyházaink és az egész magyar társadalom javára" az állam segítségével és professzionális turisztikai szervezéssel - mondta Semjén Zsolt.

Kitért arra is: a vallási turizmus fejlődése elsősorban a kegyhelyeket felkereső embereknek jó. Emellett azonban jó az egyházaknak, amelyek eddig nem tudták kiaknázni turisztikai lehetőségeiket, és ezentúl állami támogatást is kapnak majd a kegyhelyek működtetéséhez. Végső soron pedig a vallási turizmus fejlődése jó az egész országnak, hiszen nemzetgazdasági szempontból is fontos, hogy a turizmus vallási ágazata is professzionálissá váljon. Hozzátette: a 21. században a programturizmus egyre inkább komplett programok szervezésére törekszik, amely a szálláson és éttermeken túl színes programokat kínál a család vagy egy-egy zarándokcsoport valamennyi tagjának.

Szontágh Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség vallási turizmus programigazgatója, a Nemzeti Vallásturizmus Tanács főtitkára arról beszélt, hogy 2020-ban kialakították a Nemzeti vallásturizmus intézkedési tervet. A terv az ország területén található négyezer vallási értékkincset három kategóriába sorolja: a "zászlóshajóknak", mint például a Mátyás-templomnak, jelenleg is magas a látogatottsága. Mellettük vannak az úgynevezett "értékkincsbővítők", amelyek jól működnek ugyan, de azért érdemes rájuk irányítani az emberek figyelmét. A harmadik kategóriába pedig az "értékkincs-kiegészítők" tartoznak, azok a helyek, ahova "oda kell vezetni" az utazókat. Elmondta azt is, hogy jövő év elején megalakítják a vallásturisztikai fórumot, ahol a vallási turizmus egyházi és világi szereplői szélesebb körben találkozhatnak és egyeztethetnek egymással. A vallásturisztikai terv öt nagy stratégiai feladata a népszerűsítés bel- és külföldön, az alapfeltételek biztosítása, élmények szervezése, szervezeti feltételek biztosítása és a nemzetközi események kiaknázása - ismertette Szontágh Szabolcs.

Az alapítók által kiadott közleményből kiderül, hogy a Nemzeti Vallásturizmus Tanács feladata a Nemzeti vallásturizmus intézkedési terv megvalósításának támogatása, valamint a később létrejövő Nemzeti Vallásturizmus Fórum stratégiai irányítása. Az alapítók célja, hogy a magyarországi vallásturizmus 2030-ra a hazai turizmus kiemelten hangsúlyos elemévé váljon és Magyarország vallási értékeit az országon kívül is megismerjék.

Az alakuló ülésen részt vettek a magyar történelmi egyházak - a római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus és zsidó felekezetek - képviselői, akik bemutatták saját egyházuk jelentős értékkincseit is.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.