Megfordult a trend: júliusban jóval több időt töltöttek nálunk a németek

Tovább folytatódik a turisztikai ágazat eredményének – szinte már megszokottan jelentős mértékű – bővülése. Az erős évkezdés és a kimagasló júniusi adatok után az év második nyári hónapjának szálláshely-adatai is derűlátásra adnak okot, mivel az előző évet messze felülmúló eredményt mutatnak. Szintén kedvező fejlemény, hogy júliusban a vendégforgalom az ország valamennyi turisztikai régiójában növekedett.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 9,5%-kal bővült 2015 júliusában, a szálláshelyek bruttó szállásdíjbevétele pedig 19,9%-kal emelkedett. A kedvező adatokon belül a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 12, a belföldi vendégeké 7,5%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest.

Növekvő brit, amerikai és német vendégéjszakaszám

A külföldi vendégforgalom alakulására jellemző, hogy a hat legjelentősebb küldőország mindegyikéből két számjegyű ütemben nőtt a kereslet, külön örvendetes a német vendégforgalom 15,7%-os bővülése (júniusban 6%-kal esett vissza, májusban pedig csupán 1%-kal nőtt a német vendégéjszakák száma, míg áprilisban 10%-os, márciusban több mint 3%-os, februárban és januárban pedig közel 5%-os volt a visszaesés). Mindez 1 millió 755 ezer külföldi vendégéjszakát jelentett júliusban. Legdinamikusabban az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból gyarapodott a vendégéjszakák száma (28, illetve 23%-kal), továbbá a lengyel, a holland, a német és a cseh turisták vendégforgalma is 15-18% közötti ütemben emelkedett, ami ellensúlyozta az orosz vendégforgalom 17%-os csökkenését.

Közel 67%-os szobakihasználtság, növekvő bevétel

Az összességében igen kedvező fejlemény a szállodák szobakihasználtságában is megmutatkozott, ami átlagosan 4,7 százalékponttal, 66,7%-ra nőtt, sőt mivel a szállodai átlagárak is emelkedtek a tavaly ugyanekkorihoz képest, a piaci teljesítményüket jól kifejező mutató, a RevPar is számottevően javult. A szállásdíjbevétel (27,5 Mrd Ft) 19,9%-kal volt magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A szálláshelyek kiugró eredményéhez a belföldi vendégek számának 12%-os (760 ezer), az általuk eltöltött éjszakák (2 millió 189 ezer) 7,5%-os bővülése is érdemben hozzájárult. A belföldi vendégektől származó szállásdíj-bevétel pedig 18,6%-kal nőtt tavalyhoz képest. A hazai vendégek július folyamán a 2249 kereskedelmi szálláshelyi elfogadóhelyen 9,3%-kal magasabb értékben, mintegy 3,058 milliárd Ft-ot kötöttek SZÉP-kártyáikról.

Az első hét hónap számai is remekül alakultak: január-júliusban 5,79 millió vendég 14,4 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken. A vendégszám 8,9%-kal, a vendégéjszaka-szám 6,7%-kal haladta meg a tavalyi értéket. A vendégek a magas bázishoz képest is a tavalyinál közel 13%-kal többet, 115,8 milliárd forint szállásdíjat költöttek a kereskedelmi szálláshelyeken az első hét hónapban. A SZÉP-kártya felhasználás 3,9%-kal nőtt, a vendégek január-júliusban összesen 9,9 milliárd forintot költöttek ezzel a fizetési lehetőséggel.

Glattfelder: idén újabb rekordot dönthet a magyar turizmus növekedése

Kiemelkedően jó eredmény a júliusi 12 százalékos vendégszám-növekedés a belföldi szálláshelyeken, idén várhatóan újabb rekordot dönt a magyar turizmus bővülése - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett adatait kommentálva.

Hangsúlyozta: a turizmus a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 10 százalékát adja, olyan nemzetgazdasági ágazat, amely képes az átlagos növekedést meghaladóan bővülni.

Az államtitkár szerint fontos, hogy a belföldi turizmus is nő, egyebek mellett a Széchenyi Pihenőkártyák felhasználásának köszönhetően. Júliusban a tavalyinál 9 százalékkal több, mintegy 3 milliárd forint értékű SZÉP-kártya felhasználás valósult meg, számos új munkahelyet teremtve a vidéki turizmusban - ismertette.

Kiemelte: minden régióban nőtt a turizmus, de a legnépszerűbb továbbra is Budapest, valamint a nyári hónapokban a nagy tavak környéke. A legnagyobb mértékű növekedés éves átlagban a fővárosban volt - tette hozzá.

Glattfelder Béla kitért arra is, hogy minden szálláshely-típusban nőtt a szobakihasználtság és a forgalom, de a magasabb kategóriájú szállodákban volt jelentősebb forgalom-növekedés. A szállodák bevétele 20 százalékkal nőtt júliusban az egy évvel korábbihoz képest - emelte ki.

A legtöbb turista továbbra is Németországból érkezik, júliusban 15 százalékkal többen jöttek, mint egy éve. Az angol és amerikai turisták száma jelentős mértékben, 20 százaléknál is jobban nőtt a hetedik hónapban - ismertette az államtitkár.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.