hirdetés
hirdetés

Tiszta kezekkel az influenza ellen!

Az influenzás megbetegedések terjedésének megelőzésére "Óvd akit szeretsz, ne vidd haza az influenzát!" címmel országos népegészségügyi kampány indult, amelyben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mellett több közlekedési vállalat is részt vesz.

hirdetés

A kampány indulását kedden, a Volánbusz népligeti állomásán jelentették be.

Az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi jelentése szerint a betegek száma Magyarországon még nem érte el az országos járványküszöböt, de hamarosan nálunk is járvány lesz - mondta Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője. Felhívta a figyelmet arra, hogy az oltás krónikus betegek, a 65 évnél idősebbek, a 6 hónap és 2 év közötti életkorú gyermekek, valamint a terhesek számára kiemelten fontos, nekik ebben a szezonban is 1,3 millió térítésmentes vakcinát biztosítanak.

A népegészségügyi kampányhoz három közlekedési vállalat - a Volánbusz Zrt., a MÁV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. - is csatlakozott.

- A repülőtéren a mosdókban fertőtlenítőszereket helyeztek el, s a reptéren 24 órás egészségügyi szolgálat működik, és a dolgozók ingyenesen kapták meg az oltóanyagot - mondta Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatok, környezetvédelmi és munkabiztonsági igazgatója.

Fotó: Matton.hu
Fotó: Matton.hu

Munkatársunk kérdésére elmondta, hogy eddig még nem jelezték, hogy influenzás utas kért volna segítséget, de mindenre felkészültek. Állandó kapcsolatban állnak nemcsak a járványügyi hatóságokkal, hanem azokkal az egészségügyi intézményekkel is, akik szükség esetén segítenek a beteg utas ellátásában.

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy társaságuk ezen felül a buszok fertőtlenítését ebben az időszakban kiemelt feladatnak tekintik. A sajtótájékoztatón be is mutatták hogyan fertőtlenítik a buszokat a vezetők indulás előtt. Az UNILEVER cég a kampányhoz kapcsolódva tisztítószereket ajándékozott a közlekedési vállalatoknak.

Berencsi György virológus professzor elmondta, hogy az ÁNTSZ legfontosabb célja, hogy minél többen oltassák be magukat, különösen a kockázati csoportokba tartozók. A professzor arról is tájékoztatást adott, hogy a kézmosásnak fontos szerepe van a védekezésben, és az egyszerű mosogatószer is megöli a zsíros külső tokkal rendelkező kórokozókat.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai