Nagyon másképp fognak működni a szállodák

A turizmus komoly veszteségeket szenvedett el az elmúlt hónapokban, amelyek nem fognak elmúlni nyomtalanul. Ugyanakkor már látható jelei vannak a javulásnak is. Az országok fokozatosan, a küldőországok járványügyi helyzetét szem előtt tartva megnyitják határaikat a turisták előtt, amelynek köszönhetően a nyári időszak megszokott bevételeinek egy kisebb része behozható lehet. Ennek ellenére, amíg mindenki számára elérhető vakcina nem áll rendelkezésre, bizonyos turisztikai termékek visszatérésére – ilyen például az üzleti turizmus – a közeljövőben nem lehet számítani, valamint az utazóknak meg kell tanulniuk alkalmazkodni az új helyzet által megkövetelt biztonsági intézkedésekhez is - írja elemzésében Indra Dániel, a KPMG igazgatója.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nemzetközi turizmus többször bizonyította már, hogy rendkívül érzékeny a rossz hírekre, de gyorsan is felejt. A New York-i ikertornyok leomlását követően is meglehetősen gyorsan visszatért a bizalom a légiközlekedésbe. Igaz, mindez szokatlan, új biztonsági intézkedésekkel párosult, amik azóta is velünk élnek. Azt pedig még inkább megszoktuk, hogy elfogadható áron lényegében akárhova eljuthatunk. Ahogy 2001. szeptember 11-e után szigorú biztonsági eljárások léptek életbe a reptereken, ugyanúgy jöhetnek most szokatlan és kezdetben kényelmetlennek tűnő lépések a határpontokon, a szállodákban és általában a társas együttlét bármely színterén. A kérdés az, hogy az átmeneti időszakban milyen intézkedéseknek kell megfelelniük a turistáknak és a szolgáltatóknak egyaránt.

Más szektorok példáját látva a nagy összeomlást új válsággyakorlatok kialakulása követi, majd jön a poszt-COVID időszakra történő átállás, amiben az egyik legfontosabb kérdés, hogy a válságban kialakult gyakorlatokból mit érdemes hosszabb távon fenntartani. Fontos megjegyezni, hogy a válság eltérő módon és mértékben érintette a gazdaság különböző szegmenseit. A szálloda- és vendéglátóiparnak komoly kihívásokkal kellett megküzdeni az új normalitáshoz való alkalmazkodás érdekében, míg más szektorok – például az online kereskedelmi ágazat – akár profitálhattak is a kialakult helyzetből. Látható, hogy Európa országai, köztük a legnépszerűbb nyári desztinációk is fokozatosan nyitják meg a határaikat a turisták előtt, ami arra enged következtetni, hogy a szállodaipar szereplőinek is sikerült olyan protokollokat kidolgozniuk, amelyek lehetővé teszik nagyobb számú turista fogadását is.

A poszt-COVID időszak alatt a szállodaiparban nagy valószínűséggel eltűnnek vagy nagyban átalakulnak a shared-experience alapú szolgáltatások, mint az all inclusive ellátás, vagy a svédasztalos étkeztetés. Előfordulhat, hogy a büféasztalos ellátás marad, de az ételeket a személyzet tagjai szedik tányérra a vendégeknek, így csökkentve a fertőzés lehetőségét. Az is valószínű, hogy a szállodai éttermi menük rövidebbek, egyszerűbbek lesznek. Az újraindulás legnagyobb vesztesei kezdetben az étel-ital szolgáltatások lehetnek, itt várhatók a legjelentősebb bevételkiesések és költségcsökkentések. A higiénia még inkább előtérbe kerül, hiszen már nem elég azt üzenni, hogy a szálloda tiszta – ez eddig is alapelvárás volt a szálláshelyekkel szemben – , azt is hozzá kell tenni, hogy vírusmentes. Ez pedig nagy különbség. A hangsúly a minél "érintésmentesebb" vendégélményre fog áthelyeződni. előnyt élvezhetnek azok a szálláshelyek, ahol például lehetőség van online elvégezni a be- és a kijelentkezést, elkerülve a recepción felgyülemlő tömeget. 

Megnőhet a szállodaláncok és a multinacionális higiéniai, egészségügyi termékeket, szolgáltatásokat értékesítő vállalatok közötti együttműködés. Ezekben az együttműködésekben előtérbe kerülhetnek a már ismert márkák. Továbbá újfajta, a kórokozók terjesztését minimálisra csökkentő anyagokból készülő ágyneműk, törölközők alkalmazása terjedhet el. Az új higiéniai, szobatakarítási protokollok bevezetése mellett a szállodák technológiai fejlettsége és a személyzet megfelelő kommunikációs és szakmai átképzése is elengedhetetlen lesz az új normákhoz történő alkalmazkodásban. A maszkhasználat következtében a személyzetnek meg kell tanulnia “szemmel mosolyogni”. Megjelenhetnek olyan már idejétmúlttá váló pozíciók, mint a liftkezelő, és új megoldások várhatók a szobaszervíz, valamint a minibár szolgáltatásokat érintően is. A szállodák és a vendégek közötti előzetes kommunikáció felértékelődik (pl.: vendégek online “körbevezetése”, vagy a higiénia intézkedések bemutatása). Fontos lesz a közösségi terek hatékony kihasználása is: háttérbe szorulhatnak a klasszikus tárgyalók vagy rendezvénytermek, míg jelentősen megnő a rugalmasan alakítható, tágas közösségi helyek szerepe, ahol a social distancing elvei szerint lehet rendezvényeket – esküvőket, élőzenei bemutatókat, divatbemutatókat – tartani.

A szállodák, gazdaságos működésük fenntartása érdekében nem tudják az áraikat drasztikusan csökkenteni. A vendégcsalogató árajánlatok helyett várhatóan hűségprogramokkal vagy rugalmas foglalási és lemondási feltételekkel fognak kedvet csinálni a szobafoglaláshoz, vagyis olyan lépésekkel, amelyek csökkentik hosszabb távú bevételüket, de növelik a cash flow-t, valamint az utazók elköteleződését is. Jelenlegi helyzet és kilábalás Az STR adatai szerint áprilisban a szállodák 76 százaléka zárva tartott Európában, és a legtöbb országban a szállodafoglaltság egy számjegyű értéket mutatott. Ugyanakkor az intézkedések enyhítésével párhuzamosan május végére a legtöbb európai országban újra kinyithattak a szállodák és a belföldi turizmus is elindulhatott. Ennek ellenére az európai szobafoglaltsági mutató június közepén átlagosan 21 százalékos volt. 

 

Forrás: STR COVID-19 webinar - Europe hotel performance analysis, 2020. június 18.

​Nyilvános iparági adatok szerint az előre foglalások Európa nagyvárosaiban még a 20 százalékot sem érik el az elkövetkezendő 3 hónapra. A lemondások aránya még mindig sokkal nagyobb, mint az új foglalásoké. Az elkövetkezendő időszakban nagyobb foglaltságra számíthatunk elsősorban az üdülőhelyeken, mint a nagyvárosokban. Az olyan népszerű nyári üdülőhelyeken, mint a Balti-tenger partján Németországban és egyes dél-francia régiók hoteleiben 50%, illetve 40%-os foglaltságot mértek június közepén. Ezzel szemben a főként külföldi vendégekre építő európai nagyvárosok, mint Párizs, Bécs vagy Brüsszel, nem érték el a 12 százalékos foglaltsági szintet ugyanebben az időszakban. A járványügyi előírások betartása és a kereslet lassabb ütemű visszatérése miatt a szállodáknak a korábbi éveknél jóval alacsonyabb szobafoglaltsági szintek mellett kell megoldani a gazdaságos működés fenntartását, ami sok szálláshely számára nagy kihívást fog jelenteni.

A járvány elleni küzdelemben több hónappal előbb járó Kína példája némi útmutatást jelenthet a nemzetközi turizmus számára. Kínában a korlátozások csökkentését követően a szállodaipar lassú növekedést mutatott, áprilisban már gyorsult a növekedés, és a kínai Munka Ünnepének hetén az átlagos foglaltsági mutató már elérte az 50 százalékot. Május végére az átlagos szobafoglaltság 47 százalék volt, ami a visszatérő belföldi szabadidős turisták mellett az egyre inkább megjelenő belföldi üzleti utazóknak is köszönhető. Helyi becslések szerint Kínában a vidéki szállodák nyáron visszatérhetnek a tavalyi foglaltsági szintre, ugyanakkor a city hoteleknek erre nincs esélyük, amíg a hivatásturizmus nem áll helyre a világban, és nem kezdődnek újra a nemzetközi üzleti utazások, konferenciák, kiállítások.

Az Egyesült Államokban gyorsabban kezd helyreállni a szállodaipar, mint Európában. Május 30-ra az átlagfoglaltság megközelítette a 41 százalékot, ami nagyban köszönhető a május 25-i állami ünnepnek (Memorial Day), valamint a SpaceX űrhajó kilövésének is: a Kennedy Űrközpont mellett fekvő Titusville-ben a foglaltsági adatok elérték a 80 százalékos telítettségi szintet. A szálláshelyek foglaltsága árkategóriánként is eltérő. A budget kategóriába eső szálláshelyeken az átlagfoglaltság 47 százalék, míg a luxus szegmensben mindössze 25 százalékvolt az Egyesült Államokban. Ez erősíti azt az általános feltételezést, hogy az idősebb, magasabb jövedelmű turistákra specializálódott szolgáltatók lassabban térhetnek vissza a korábban tapasztalt szintre, mint azok, akik a mobilisabb, a járványtól kevésbé tartó fiatalabb, alacsonyabb jövedelmű utazókra tekintenek első számú célcsoportként.

Forrás: portfolio.hu


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.