Négy csillag és wellness

Decemberi számunkban az esedékes budapesti szállodafejlesztéseket foglaltuk össze, most az idén várható vidéki beruházásokról, illetve azok hátteréről számolunk be olvasóinknak.

Nem történt meg tavaly év végén a várt trendforduló: a magyarországi szállodák forgalmának 2008 vége óta tartó visszaesése folytatódott. A csökkenő forgalom ellenére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség uniós pályázatain további százmilliók pályázhatók szállodafejlesztésre az elkövetkező időszakban, a banki fi nanszírozás viszont jelentősen szigorodott.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2009 augusztusában a hazai szállodák 52 125 szobájának 118 356 rendelkezésre álló ágyán, beleértve Budapestet is, 12,184 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták. Vidéken augusztusban 34 500 szobában összesen 81 678 ágyas, novemberben 28 104 szobában 65 350 ágyas kapacitás állt rendelkezésre. (A szobák, illetve ez ágyak száma a szezonalitás következtében változik, így novemberben országosan már csak 44 797 szobában 100 567 ágy állt rendelkezésre.) A hazai turisták 6,804 millió, míg a külföldiek 5,379 millió vendégéjszakáért „felelősek”. A vizsgált időszakban 2008-hoz képest 9,3 százalékkal csökkent a külföldi és 8,1 százalékkal a belföldi vendégéjszakák száma, míg az összes vendégéjszakák száma 8,8 százalékot esett.

A bruttó szállásdíjat tekintve a Budapest–Közép- Duna-vidék szállodái szenvedték el a legjelentősebb csökkenést: 2008 azonos időszakához képest mintegy 14,7 százalékot. A Balatonnál ellenben 0,4, míg a Nyugat-Dunántúlon 2,8%-os bruttó szállásdíj-emelkedés történt.

A vendégéjszakák számát illetően a Dél-Alföld könyvelheti a legnagyobb, az előző évvel öszszehasonlítva 17,3 százalékos esést. A Nyugat- Dunántúlon viszont csupán 1,4%-kal esett vissza a vendégéjszakák száma, míg a Közép-Dunántúl 1,7% emelkedéssel számolhat. Az átlagos országos szobafoglaltság 44,1% volt 2009 első tizenegy hónapjában. Régiónként azonban nagy eltérések mutatkoznak: a legalacsonyabb, 31,1 százalékos foglaltságot a Közép-dunántúli régióban mérték. Érdekes ugyanakkor, hogy a vendégéjszakák száma itt 2008-hoz képest 1,7%-os növekedést mutat, illetve hogy a bruttó szállásdíjbevétel mindössze 0,8%-kal marad el a 2008-ashoz képest.

A Tisza-tó sem büszkélkedhet kiemelkedő foglaltsági rátával a kérdéses időszakban: itt 31,8%-ról beszélhetünk, de sovány vigasz, hogy a régióban keletkezett a bruttó szállásdíjbevétel csupán 4,9 százalékkal volt kisebb a 2008-ban mértnél. A legmagasabb, 49,3 százalékos foglaltsági mutatókkal Budapest–Közép-Duna-vidék bír. A bruttó átlagár a vizsgált időszakban 14 953 forint volt, ami 0,3%-os emelkedést jelent 2008-hoz képest. Az egy szobára jutó bevétel (RevPAR) 6600 forintra rúgott. 

A fenti mutatók nem festenek biztató képet, de a válság ellenére 2009-ben – véli Hegedüs Attila, a Horwath HTL igazgatója – a vidéki szállodák jól teljesítettek. Ez azonban mégsem ad alapot a főképp a wellness irányába mutató fejlesztések számának növelésére, bár a 2010-es átadások természetesen korábbi döntések eredményei.

Szigorúbb banki feltételek

Király György, a Hypo Alpe Adria Bank munkatársa lapunk érdeklődésére elmondta: a még mindig bizonytalannak számító turizmusba nem szívesen helyeznek ki hiteleket a kereskedelmi bankok. Ez nem csupán hazánkra igaz – világosít fel Király –, hanem világjelenségről van szó.

A bankok továbbra is jelentős önrészt várnak el. Hegedűs Attila úgy látja: idén egy finanszírozási szerződés megkötéséhez nem elég csupán a telek fölötti tulajdonjog, illetve az uniós támogatás megléte, jelentős önrészt is fel kell mutatni.

Király szerint az önrész esetenként akár a 45%-ot is elérheti, de mindenképp meghaladja a 20%-ot. A tőkeerős befektetőt feltételező magas önrésztől a hitel-visszafi zetési időtartam és hajlam javulása várható – teszi hozzá Király György.

A magas önrész elvárása igaz a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) kötendő szerződésekre is. Ugyanakkor az utóbbi időben a befektetők szinte mind az MFB-hez fordulnak. Az MFB-nek a kereskedelmi bankokhoz képest megvan az a helyzeti előnye, hogy a magyar állam támogatását bírva könnyebben juthat forrásokhoz, és elsősorban a nemzeti gazdaság újraindításában érdekelt. A kereskedelmi bankok sem érdekeltek azonban a már érvényes fi nanszírozási szerződéssel rendelkező projektek bedőlésében. Mint Király György elmondta: a bankok, elkerülendő a projektek meghiúsulását, készek támogatást adni, a tőketörlesztés 1-2 éves halasztását jelentő tőkemoratóriumot nyújtani vagy a futamidőt meghoszszabbítani.Nem jönne jól egyik banknak sem, ha egy fizetésképtelenség miatt lefoglalt szállodába nekik kellene a menedzsmentet felállítaniuk vagy a félig kész házat értékesíteniük.

Budapesten is megszigorodtak a szállodai befektetések körülményei, a fővárosi fejlesztéseknek megvan az az előnyük, hogy bedőlés esetén a szállodának szánt épületben ki lehet alakítani lakásokat vagy irodákat. Kovács István, a Szállodaszövetség titkára a bankok felelősségét fi rtatva úgy véli, megkésett a szigorítás, szerinte korábban sem kellett volna a kereslet fi gyelembevétele nélkül kihelyezni nagy összegű hiteleket.

Bőséges uniós források

Tavaly megváltoztak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által meghirdetett uniós pályázatok pályázási feltételei is. A nem pontozásos, hanem szöveges, szakmai tartalmi-jogosultsági kritériumok köre sokkal inkább követi a megvalósíthatósági tanulmány logikáját. A fenti körbe kerültek olyan szakmai szempontok, amelyeket nem pontozni szükséges, hanem azok teljesülését vagy hiányát vizsgálják. Ilyenek a projekt céljainak, a keresleti és kínálati viszonyoknak az elemzése, a kockázatok azonosítása, humánerőforrás biztosítása, valamint a költségvetés kidolgozottsága.

Hangsúlyosabbá teszi az NFÜ a kis- és középvállalkozások szereplését a támogatás rendszerének sávos meghatározása által. Így alacsonyabb beruházási költség mellett magasabb támogatási mérték adható egy – régiónként eltérő – meghatározott összeghatárig, magasabb projektköltségek esetében pedig az előbbi összeghatárig magasabb, az afeletti költségekre alacsonyabb támogatási mérték esik.

Kovács István, a Szállodaszövetség titkára úgy gondolja, hogy az NFÜ pályázatai szembemennek a helyzettel. Az unió ösztönzi a beruházásokat a gazdasági környezet, a piac fi gyelembe vétele nélkül. A kereslet – tájékoztat Kovács – jelenleg nem indokolja a fejlesztéseket, még akkor sem, ha egyes régiókban a tavalyi év a válság ellenére jól sikerült.

Régiós fejlesztések

Az ország régióiban az idei szállodafejlesztések és -bővítések jelentős része az egy kategóriával feljebb történő ugrást, wellness-, illetve konferenciafejlesztéseket tűzött ki célul. Az MT Zrt. regionális marketingigazgatóságai által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint az egyes régiókban 2010-ben az alábbi fejlesztések valósulhatnak meg:

2010-es vidéki szállodafejlesztések
Szálloda helye és neve Szobaszám vagy férőhely Várható nyitás
Nyugat-Dunántúl    
Máriakálnok, Villapark fejlesztése 8 luxusapartman építése  
Győr, ETO Park Hotel**** építése 98 szoba 2010. 07. 18
Zalaegerszeg, Hotel Balaton*** fejlesztése 50 szoba 2010 tavasza
Közép-Dunántúl    
Gárdony, Vitál Hotel Nautilus Superior**** építése 85 szoba 2010. 03. 31
Székesfehérvár, Magyar Király Szálló**** fejlesztése 83 szoba 2010. július
Dél-Dunántúl    
Pécs, Makár Tanya Sporthotel**** fejlesztése 33 apartman, 2 lakosztály 2010. március
Pécs, Hotel Corso**** megvalósítása 77 szoba, 165 férőhely 2010. 03. 15
Pécs, Hotel Matias**** megépítése 68 szoba, 200 férőhely  
Pécs, Hotel Laterum**** kialakítása 48 szoba 2010. 04. 30
Pécs, Balokány Hotel**** építése 150 szoba, 400 férőhely 2010.
Siklós, Siklósi Termálszálloda**** építése   2010. 07. 31
Simontornya, Fried Kastélyszálló**** bővítése 5 új szoba 2010. 12. 31
Dombóvár, Gunaras East and West hotel**** építése 94 szoba 2010. 11. 04
Harkány, Termál Hotel Harkány**** fejlesztése   2010. 01. 28
Hencse, European Lakes & Golf Country Club bővítése 40 új apartmanház 2010. 11. 01
Mohács, Mohácsi Termálszálloda**** létesítése   2010. 08. 03
Balaton    
Balatonfüred, Ipoly Residence kialakítása   2010 eleje
Balatonfüred, Annagora Hotel*** bővítése   2010. 12. 31
Vonyarcvashegy, Helikon Taverna bővítése 35 szoba 2010. 11. 01
Alsőörs, Laroba Hotel bővítése, fejlesztése 32 szoba 2010. 12. 31
Zalakaros, MenDan Thermal Hotel**** bővítése 200 férőhely 2010.
Zalakaros, Hotel Venus bővítése 108 új ágy 2010. 10. 20
Zamárdi, Wellmarin Családi Wellness Hotel**** építése 106 szoba 2010. 10. hó
Siófok, Hotel Azúr**** szálláshely- és szolgáltatásbővítés   2010. 12. 15
Közép-Magyarország    
Esztergom, Aqua Palace Hotel*** építése   2010. 02. 28
Esztergom, Mária Valéria Hotel**** építése   2010. július
Ráckeve, négycsillagos wellness szálloda építése   2010. 08. 311
Észak Magyarország    
Miskolc Négy Csillaga Hotel**** építése 312 ágy 2010. 06. 30
Mátraháza Hotel Ózon bővítése, fejlesztése 79 szoba 2010. május
Mátraszentistván Hotel Narád átépítése 51 szoba   2010. 01. 31
Miskolctapolca Calimera Wellness**** építése 49 szoba 2010. 10. 31
Észak-Alföld    
Debrecen, Hotel Aquaticum**** bővítése 246 szoba 2010. 12. 31
Debrecen, Aranybika**** rekonstrukciója 36 új férőhely 2010. 12. 20
Hajdúszoboszló, Hotel Silver**** bővítése 14 új szoba 2010. 12. 31
Hajdúszoboszló, Hunguest Béke bővítése 350 férőhely 2010. 04. 30
Hajdúszoboszló, négycsillagos hotel fejlesztése 97 szoba, 212 férőhely 2010. 09. 10
Nyíregyháza-Sóstófürdő, **** szálloda építése 88 szoba 2010. 12. 31
Szolnok, Sóház Hotel bővítése, wellness részleg építése 28 szoba  
Tisza-tó    
Abádszalók, Thermal Hotel - Spa**** építése 220 szoba 2010. 04. 01
Dél-Alföld    
Gyula, Erkel Hotel négycsillagossá fejlesztése 311 szoba 2010. 11. 30
Gyula, Agro Hotel átépítése 79 szoba 2010. 12. 15
Mórahalom, Hotel Colosseum**** építése 69 szoba + 5 lakosztály 2010. 12. 31
Hódmezővásárhely, Ginkgo-Sas hotel fejlesztése 90 szoba 2010. 07. 31
Kiskunhalas, Hotel Csipke fejlesztése 30 szoba 2010. 06. 01
Békéscsaba, Hotel Brill*** építése 22 szoba 2010. 11. 30
Kecskemét, Hotel Három Gúnár fejlesztése 23 szoba 2010. 12. 31
Forrás: Magyar Turizmus Zrt., Regionális Marketing Igazgatóságai

A tervek szerint 168 szállodai szobával bővül a Közép-dunántúli régió. Idén március 31-én nyitják meg a négycsillagos, 85 szobás Vital Hotel Nautis Superior wellness- és konferenciaszállodát Gárdonyban. 2010 júliusának végére tervezik elvégezni a négycsillagos székesfehérvári Magyar Király Szálló minőségi és szobakapacitás-fejlesztését, amelynek eredményeként 83 szobával bővül a megyeszékhely kínálata.

A Közép-magyarországi régió valamivel nagyobb kínálata 2010-es nyitással három szállodát foglal magában. A négycsillagos esztergomi Aqua Palace a tervek szerint 2010 februárjában nyitja meg kapuit. Az esztergomi kínálatot tovább bővítve 2010 júliusában készül el a szintén négycsillagos, üzleti és wellnesshotelnek szánt Mária Valéria Hotel. Valamint Ráckevén, az Aqualand mellett nyithat meg egy négycsillagos wellnessszálloda augusztus 31-én.

Négy szállodai beruházás került halasztásra vagy leállításra a régióban. Az ötcsillagos Hilton Visegrád építését határozatlan időre leállították. Szintén Visegrádon a négycsillagos Lepence Barlangfürdő és Spa Hotel leghamarabb 2011- ben kerülhet átadásra, de régészeti feltárások miatt még ez is tolódhat. Jelenleg is tervezési fázisban van az ötcsillagos turai kastélyszálló. A négycsillagos superior Forma–1 wellnesshotel megvalósítása Mogyoródon tolódik: a beruházást tervező önkormányzat anyagi nehézségei következtében a fejlesztés a következő években még nem lesz aktuális.

A Balatoni régióban idén várhatóan átadásra kerül a balatonfüredi Anna Grand Hotel részeként az Ipoly Residence. Szintén Füreden idén fejeződik be a háromcsillagos Annagora Hotel magasabb kategóriába sorolást eredményező bővítése és szolgáltatásfejlesztése. Magasabb kategóriába – négy csillag – kerül, és bővül a zalakarosi Hotel Venus. 106 szobával októberben nyílhat meg a Wellamarin Családi Wellness Hotel Zamárdiban. A vonyarcvashegyi Helikon Taverna új, 35 szobás, négycsillagos szárnnyal bővül, míg Alsóörsön magasabb kategóriába sorolást eredményező bővítés keretében a Laroba Hotel 32 új szobát kap. 2012 decemberének középen fejeződik be a négycsillagos siófoki Hotel Azúr szálláshely- és szolgáltatásbővítése. Szintén bővül a zalakarosi MenDan Hotel 200 új férőhellyel.

A Nyugat-Dunántúlon az idei év során a má riakálnoki Villapark építése fejeződhet be. Az építési terveken 8 luxusapartman, egy főépület, termálvizes élménymedence, gyerekmedence szerepel a Mosonmagyaróvár és Máriakálnok között, a Mosoni-Duna közelében fekvő területen.

A győri ETO Park Hotel ütemterve március végén készül el, de nem biztos, hogy 2010-ben átadásra is kerül a hotel. Teljes egészében felújításra kerül a Hotel Balaton Zalaegerszeg, amely várhatóan húsvét után nyitja kapuit.

Lentiben továbbra sem kezdődött meg az esztendők óta tervezett, négycsillagos Naturspa építése. Körmenden ellenben épül a négycsillagos Thermal Szabadidő és Turisztikai központ az Olip cipőgyár területén, amelynek átadása év végére várható.

Észak-Magyarországon folyamatban van a miskolci City Hotel új szárnnyal történő bővítése, épül a négycsillagos Miskolc Négy Csillaga, valamint Miskolctapolcán a Calimera Wellness és Konferencia Hotel. Fejlesztik Mátraházán a Hotel Ózont, illetve 25 szobásról 51-re bővül a Narád Mátraszentistvánon.

Az Észak-alföldi régió területén, Debrecenben a Hotel Aquaticum bővül 246 szobával, míg az időközben csődvédelmet kért Cívis Zrt. az Aranybikát tervezte felújítani, ennek 2010-es befejezése azonban kérdéses. A Nyíregyháza melletti Sóstófürdőn, a parkfürdő szomszédságában 88 szobával idén adják át a tervezett négycsillagos szállodát. Hajdúszoboszlón a Silver 14 szobával 184 szobásra nő, a háromcsillagos Hunguest Béke az átadás után négycsillagos, 350 férőhelyes szállodává lesz. Szintén Hajdúszoboszlón a K.V. Ingatlan tervez négycsillagos, 97 szobás, 212 férőhelyes szállodát.

A Tisza-tó régióban 220 szobával nyílhat meg Abádszalókon a négycsillagos Thermal Hotel Abádszalók.

A Dél-Alföldön várhatóan hét szállodai beruházás fejeződik be az idén. Szegeden március végén adják át a fejlesztés eredményeként négycsillagossá váló és 21 szobával bővülő Hotel Forrást, amely kapcsolódik az újszegedi Aquapolis fürdőegyütteshez.

A legjelentősebb Gyulán az Erkel Hotel négycsillagossá fejlesztése. Hotel Gyula néven négycsillagos wellnesshotelként megújulva 79 szobával várja majd vendégeit a jelenlegi Agro. A mórahalmi Hotel Colosseum révén 69 szobával és 5 lakosztállyal bővül a régió szálláskapacitása. Hódmezővásárhelyen a négycsillagos Ginkgo Sas szálloda 90 szobával növeli a szálláshelykínálatot. Négy szobával 30 szobásra bővül a kiskunhalasi Csipke kapacitása idén. 22 szobás lesz a békéscsabai háromcsillagos Hotel Brill. A tervek szerint háromcsillagosból négycsillagos lesz a 23 szobás kecskeméti Hotel Három Gúnár.

A Dél-Dunántúli régióban, bizonyára köszönhetően a Pécs2010 rendezvényeire érkező, optimista számítások szerint 1 millió látogatónak több szállodai fejlesztés is átadásra kerül idén. 2010 márciusában fejeződik be a négycsillagos, pécsi Makár Tanya Sporthotel fejlesztése. Ennek során 33 új apartman és 2 lakosztály kerül kialakításra. A négycsillagos Hotel Corso 2010. március 15-i megnyitásával újabb 77 szobával, 165 férőhellyel gazdagodik Pécs szállodai kínálata. A négycsillagos pécsi Hotel Matias 68 szobával és 200 férőhellyel növeli Európa Kulturális Fővárosának szállodai kapacitását. A Hotel Laterum 48 négycsillagos szobakapacitással és kilenc konferencia teremmel 2010. április 30-án nyit.

A baranyai megyeszékhely legnagyobb szállodája lehet a szintén négycsillagos Balokány Wellness és Konferencia Szálloda, mely 150 szobával, 400 férőhellyel várja vendégeit. Mohácson augusztusi átadással négycsillagos Mohácsi Termálszálloda nyitja meg kapuit. Siklós is, orvosolandó a magas kategóriájú szállások hiányát, egy négycsillagos szállodával gazdagodik. 2010. július 31-én nyílhat meg a Siklósi Termálszálloda.

Simontornyán a Fried Kastély kapacitása nő 2010. december 31-ig egyebek mellett 5 kétágyas szobával, illetve új wellness-szol gálta tásokkal. 2010. november 4-én adják át a négycsillagos, 94 szobás dombóvári Gunaras East and West Spa Resort wellness-szállodát. Harkányban 2010. január 28-án kerülhet átadásra a kibővített, négycsillagos Thermal Hotel Harkány. Hencsén European Lakes Golf & Country Club kapcsolódó szolgáltatásainak fejlesztése során kerül kialakításra 40 új apartmanház, illetve wellness részleg 2010. november 1-jéig.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.