Nem dotálnák tovább a csehek a bajba jutott turisztikai szereplőket

Csehország külföldi turistákra alapozott idegenforgalmi kapacitásai túl vannak méretezve, és fenntartásuk állami támogatással hosszabb távon lehetetlen - jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő a Mladá Fronta Dnes című lapban csütörtökön megjelent interjúban.

A cseh miniszterelnök szerint be kell ismerni, hogy a koronavírus által okozott válság több területen megváltoztatta a vállalkozások feltételrendszerét, helyenként több évre, sőt esetenként valószínűleg tartósan. "A külföldi turisták növekvő beáramlására alapozott idegenforgalmi kapacitásaink túl vannak méretezve és nincs erőnk arra, hogy tartósan életben tartsuk őket az állami költségvetésből folyósított támogatásokkal. Egész egyszerűen ez így van, így működik a piacgazdaság, mi pedig a piacgazdaságot nem győzhetjük le. Ebből következik, hogy az állami támogatásokat időben és nagyságban is be kell határolni" - szögezte le Babis, aki a leggazdagabb cseh vállalkozók közé tartozik.

A pandémia következtében a csehországi utazási irodák, szállodák, vendéglők és idegenvezetők súlyos veszteségeket könyvelnek el. A regionális fejlesztési minisztérium adatai szerint a hat legnagyobb cseh utazási iroda előlegként mintegy 1,5 milliárd koronát (20,5 milliárd forint) fizetett már ki külföldi ügyfeleinek, s ezeket a pénzeket nehéz lesz visszaszerezni. A minisztérium az idegenforgalom támogatására 0,5 milliárd koronás alapot hozott létre.

Ivan Lackovic, az egyik legnagyobb utazási iroda, a CK Travel Family ügyvezetője szerint a félmilliárd korona kormányzati támogatás nagyon kevés, legalább 3,5 milliárdra lenne szükség. Leszögezte: a cseh utazási irodák évi forgalma mintegy 55 milliárd koronát tesz ki. Az ágazat több mint 14 ezer embernek ad munkát. A minisztérium kimutatása szerint az idén már mintegy 100 utazási iroda szüntette be ideiglenesen vagy tartósan működését, számuk 756-ra csökkent.

Václav Stárek, a csehországi szállodák és vendéglők szövetségének elnöke szerint a koronavírus-járvány következtében az ágazat jelenleg súlyos válságban van: a külföldi turisták elmaradása miatti idei veszteséget 160 milliárd koronára becsülik. Normális években az ágazat forgalma mintegy 300 milliárd koronát tett ki. Szakmai becslések szerint nem kizárt, hogy a csehországi szállásadók és vendéglők mintegy harmada csődbe fog menni - jelentette ki Václav Stárek.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.