Nevezési csúcs, szélcsendpara, svájci high-tech hajó győzelme

Csütörtök reggel 9-kor eldördül az 50. Kékszalag tókerülőverseny startpisztolya. Az már biztos, hogy rekordnevezésszám és durva szélcsend várható. És immár a győztes is megvan: a svájciak nyertek, Safram nevű extrém hajójukkal.

Az előzetes várakozások szerint mintegy  600 hajó vág neki csütörtök reggel az 50. Kékszalag Erste Nagydíjnak, ami rekordot jelent. Az élmezőnybe persze a legkorszerűbb technológiát képviselő többtestű hajókat - rohanógépeket - várják.

A versenyt megelőző sajtótájékoztatón korábbi versenyek alkalmával győztes hajók kapitányai latolgatták a csütörtök reggel kezdődő, Balatont megkerülő idei versenynél esélyeiket.

Litkey Farkas, sokszoros győztes idén az erős UV-sugárzást, a gyenge szelet és a kánikulát emlegette legfőbb ellenfélként, valamint elmondta, technikai okai voltak annak, hogy a High Tech Regattán és a Fehér Szalagon visszaléptette hajóját a versenyzéstől.

Gémesi Jóka, a Fifty-Fifty kapitánya elmondta, folyamatos innovációt eszközölnek kétárbócos hajójuknál, a két új orrvitorla még épp kipróbálás alatt van, és az elműlt napok erős szelei nem kedveztek annak, hogy megtudják, gyenge szélben vajon hogy viselkedik majd a két új vászon.

Roland Gaebler, 10-szeres világbajnok kormányos szintén részt vesz az idei Kékszalagon, ő áll majd a híres Black Jack kormányrúdjánál. Elmondta, szeret versenyezni a Balatonnál, nagyon taktikus versenyt vár az idei erős szél mentes viadalon, és bárki lehet akár első, akár utolsó is a célnál.

A Hungexpo Hungariian Silence egy trimarán , amely szintén beszáll az idei versenybe, akárcsak egy másik furcsa rohanógép, az AC-45-ös katamarán, amelynek kormányát Kaiser Kristóf kezeli, és erről a hajóról annyi szinte leég is, hogy esetében nem vitorlákat kezelnek a mancsaftok, hanem szárnyakkal repül a vizen - igaz, jóval erősebb szél kell ennek az extrém hajónak, mint amilyen szélerősség idén várható.

Végül Roman Hagara és Hans Peter Steinacher olimpiai- világ. és Európa bajnokok kaptak szót, az idei főszponzorként is beszálló Erste-hajók kormányosai, akik szintén afelett sajnálkoztak, hogy az idei, jubileumi versenyen kevés szél várható.

„Bár a versenyre még este 10 óráig lehet nevezni, eddig már több mint 400 hajó nevezett, így a várakozásainknak megfelelően rekordszámú – több mint 600 – hajó indulhat a regattán” – mondta Holczhauser András, a versenyt szervező Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

A verseny útvonala: Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred, ez légvonalban több mint 150 kilométer. Várhatóan a legkorszerűbb technológiát képviselő többtestű hajók lesznek leggyorsabbak. A verseny július 28-án, szombaton reggel 9 órakor ér véget. Összesen 48 óra áll a csapatok rendelkezésére, hogy még versenyben megtegyék a távot.

A legfrissebb:

Elsőként a svájci legénységgel vitorlázó, Christophe Peclard kormányozta Safram katamarán futott át a balatonfüredi célvonalon 12 óra 40 perc vitorlázás után. Másodikként ért be a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas vezette PreVital. Harmadikként pedig az Opel Fifty-Fifty érkezett a célba, amelyet Józsa Márton irányított a versenyen. A jubileumi Kékszalag hivatalosan július 28-án, szombaton reggel 9 órakor ér véget, csak azt követően hirdet végeredményt a Magyar Vitorlás Szövetség. Az 50. Kékszalag Erste Nagydíjon a közel 700 induló nagy melegben, viszonylag gyenge szélben vitorlázott csütörtökön, ezért is tartott a leggyorsabb katamaránoknak is több mint 12 óráig a légvonalban több mint 150 kilométeres táv megtétele.

 

Forrás: Vendég


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.