Összeomlott az Amadeus rendszer hétfőn

Hétfőn három órára összeomlott az Amadeus számítógépes rendszere, egyes utazási irodák még egy nappal az üzemzavar után is ütközhetnek nehézségbe, ha repülőjegyet szeretnének foglalni, írta közleményében a GDS.

A foglalási óriás elnézést kért az okozott kellemetlenségekért, de nem árulta el, hogy mi okozta a kiesést, amely azokat az utasokat is érintette, akik online szerettek volna becsekkolni, lefoglalni helyüket vagy repülőjegyet szerettek volna vásárolni. A repülőtereken szintén késve tudtak becsekkolni az utasok, a földi kiszolgálószemélyzet nem tudott útlevelet szkennelni, hanem manuálisan kellett bepötyögniük az adatokat. Híradások szerint a késések miatt voltak olyan járatok Finnországban, amelyeknél kérdéses volt, hogy felszállnak-e. Az összeomlás 150 légitársaságot érintett, többek között a British Airwayst, az Iberiát, a Qantast, a Cathay Pacific-et és az SAS-t, írja a Travelmole.

A globális foglalási rendszer meghibásodása itthon is okozott némi riodalmat. Szerencsétlen egybeesés volt hétfőn, hogy azon a napon, amikor a Malévet stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a kormány, azaz csődeljárás és felszámolás esetén a kormány által kijelölt állami tulajdonban álló nonprofit gazdasági társaság jár el vagyonfelügyelőként, felszámolóként, gyakorlatilag nem lehetett online repülőjegyet vásárolni. Az Indexnek több olvasója is jelezte hétfőn a problémát, ami "nem függ össze a magyar légitársaság nehéz anyagi helyzetével", nyugtatta olvasóit a lap.

Az Amadeus hétfőn először egy minössze kétsoros közleményt adott ki, melyben beismeri, hogy néhány légitársaságnak nehézségei támadtak a rendszerükkel, elnézést kért a késésekért és az okozott kellemetlenségekért és biztosította ügyfeleit, hogy dolgoznak a megoldáson.

Később, még hétfőn este újabb közleményében úgy nyilatkozott az Amadeus, hogy minden légitársasági rendszert helyreállítottak. Néhány utazási irodai partner azonban még tapasztalhat szolgáltatás-kimaradást, melynek elhárításán folyamatosan dolgoznak.

A GDS azt nem árulta el, hogy mi okozta az online rendszer összeomlását és hogy hány utast érintett, írja a Travelmole.

Az Amadeus hivatalos, magyar nyelvű levélben fogja tájékoztatni partnereit a hétfői probléma részleteiről, amint a hiba oka 100%-ig ismert lesz, tudta meg lapunk.


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.