hirdetés
hirdetés

Sikersztori Cserkeszőlőn

Megújult a cserkeszőlői Aqua Lux *** Wellness Hotel. Az ünnepélyes projektzárót december 2-án tartották a szállodában.

hirdetés

A vendégeket a szállodát üzemeltető Szarvas Lux Kft ügyvezető-tulajdonosa, Szabó Ignác Róbert köszöntötte, majd felidézte a múltat: 1983-ban hogyan beszélte rá Cserkeszőlő első embere, Szokolai Lajos arra, hogy ebben a községben vállalkozzon, mert itt szép jövő vár a befektetőkre. Így is lett, a szálloda helyén lévő halászcsárdát vette meg, majd néhány év múlva már éttermet nyitott, és ismét néhány év elteltével pedig szállodát, amelyet most uniós segítségével újított fel.

- Korszerűsíteni kellett, az épület energiahatékony és gazdaságos működtetéséhez szükséges volt a felújítás, amelyet úgy végezték szakembereink, hogy a működés alatt lévő szálloda vendégei a legkevesebbet éreztek meg ebből - mondta Szabó Ignác Róbert az ünnepségen.

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Az új nyílászáróknak köszönhetően a hőszigetelés hatékonysága nőtt, a pályázati támogatáson túl is beruháztak, a fűtésrendszert is felújították. A beruházás 170 millió forintba került, ebből az uniós támogatás százmillió forint volt, hetvenet már ők tettek hozzá. Tizenhat apartmant teljesen felújítottak, nemcsak a bútorokra és a tapétákra, fürdőszobára gondoltak, hanem a légkondicionálókra is. Megújultak a teraszok, a régi fából készült korlátot kovácsoltvas váltotta fel. A legmodernebb tévék várják a vendégeket. Az épület másik szárnyában 13 franciaágyas szobát újították fel. A tulajdonos arról is beszámolt, hogy a fűtési rendszert termálvizesre váltották, és napkollektorokat építettek. Térburkolatot cseréltek az épületudvaron, és szigetelték a tetőt. Hőszigetelték a falakat és új színbe öltöztették. Felépült a sószoba, és a fitneszterembe új gépeket vettek. Bérelhető kerékpárok várják a vendégeket, akik ezzel járhatják be a környék nevezetességeit. Új prospektusok, új logó és honlap készült, amely a napokban már elérhető.

Szokolai Lajos, Cserkeszőlő polgármestere elismerését fejezte ki a szálloda felújítása miatt, és azért is, hogy négy emberrel többnek tudtak munkát adni ezzel a fejlesztéssel. Elmondta, hogy a fürdő lehetőségei még nincsenek kihasználva, és több ötletét is felvázolta.

Katona Ilona, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Alföldi Regionális Marketingigazgatóságának elnöke szerint Cserkeszőlőn az önkormányzat és a vállalkozók összefogása sikertörténet, és ez látszik is a régió vendégéjszakáinak növekvő tendenciáján. – Példaszerű Cserkeszőlőn az összefogás, úgy is szoktuk a községet emlegetni, hogy kis község, nagy vendégforgalommal – tette hozzá.

Felújított szobabelső
Felújított szobabelső

Vozár Márton, a szállodaszövetség dél-alföldi regionális elnöke szerint példaértékű ez a vállalkozás arra, hogyan kell egy vállalkozást felépíteni és működtetni. Fejlesztés nélkül nem lehet előrelépni – tette hozzá. Az ünnepséget házbejárás követte, ahol mindenki meggyőződhetett a felújítás minőségéről.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai