Színes-szagos időutazás Bécsben

Új attrakcióval, 5D-s időutazással gazdagodott az osztrák főváros turisztikai kínálata.

A Time Travel Vienna keretében hatvan perc alatt kétezer év történelmét élhetik át az érdeklődők, miközben a saját bőrükön tapasztalják meg a középkori Bécset, a bálok hangulatát vagy a 2. világháborút.

Június eleje óta Ausztriában egyedülálló turistaattrakció várja a Bécsbe látogatókat: kétezer évet felölelő időutazás 5D mozival, a legmodernebb fény- és hangtechnikával, robotokkal és az élményt hitelessé tevő szaghatásokkal. Az időutazás helyszíne a Michaelerkirchéhez tartozó szalvatoriánus kolostor pincerendszere, ahol négyezer múmia közvetlen szomszédságában tapasztalhatják meg az érdeklődők az osztrák főváros történelmét.

A hét termen át tartó Time Travel Vienna idegenvezetője egy szerzetes, aki először is Bécs történelmének mérföldköveibe avatja be a látogatókat. Az időutazás Krisztus előtt 200-ban, a római kori Bécsben, Vindobonában kezdődik, ahol Marcus Aurelius az utolsó éveit töltötte. Miután az időutazók részt vettek a császár temetési szertartásán, egy patkányinvázióval kísért pestisjárvány közepébe csöppennek, amit csatajelenetek követnek Bécs 1683-as török ostromából.

A második teremben a birodalmi Bécs áll a középpontban: a Sisiről, Ferenc Józsefről, Mária Teréziáról és Maximilian császárról mintázott viaszfigurák vicces társalgásából a résztvevők a Habsburg-család történetéről és a császári mindennapokról tudhatnak meg érdekes információkat. A következő téma Bécs zenei élete és a bálok világa, amelyet a háború évei szakítanak meg.

Az időutazók egy valódi légvédelmi bunkerben élhetik át Ausztria 1938-as Anschluss-ját, Németországhoz való csatolását, valamint egy légi riadót. Levezetésként a látogatók egy virtuális hintóban ülve hajtathatnak el Bécs nevezetességei – a Hofburg, a Heldenplatz, a Staatsoper vagy a Prater – mellett, illetve felett. A bemutatók hétpercenként kezdődnek 32 résztvevővel, így naponta 2.400 látogató vehet részt az időutazáson.

A show-k németül zajlanak, de további tíz nyelven lehet audioguide-okat is bérelni.

Részletes információ: www.timetravel-vienna.at


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.