hirdetés
hirdetés

Titkok a Túró Rudi történelméből

Tizenötször éri körbe a Földet a Pöttyös

Az idén 45 éves Túró Rudi olyan szülinapi ajándékkal készült, amire minden magyar gyerek és nagy gyerek már régóta kíváncsi. A Pöttyös Túró Rudi gyár megnyitotta kapuit és megmutatta, hogy miben másabb és egyedibb a gyár, mint a többi, miből és hogyan állítják elő a Túró Rudit. Megtudhattuk azt is, hogy miként indult és lett az évek során olyan, amilyennek ma, az ötmilliárdomodik Túró Rudin is túl, ismerjük.

hirdetés

A Pöttyös Túró Rudi igazi magyar különlegesség, mely iránti rajongásunkat hiába próbáljuk körülírni egy külföldinek, egészen biztosan nem fogja megérteni, csak leginkább miután megkóstolta.

rudiA Túró Rudi története közel 45 évre nyúlik vissza, amikor egy magyar tejipari szakemberekből álló csapat meglepő ötlettel áll elő. A társaság 1954-ben egy Moszkvai tanulmányúton szerzett tapasztalatok után közel 12 évvel kifejleszti a Túró Rudi elődjét, melyet először túró mignonnak neveznek el. A bevezető kampány és a termék későbbi neve Klein Sándor, a Budapesti Műszaki Egyetem egyik oktatójának ötlete alapján születik.

A nagyüzemi gyártás 1968-ban indul megrudi Erzsébetvárosban, később rövid ideig Nyíregyházán állítják elő. 1970. augusztus 20-tól Mátészalkára települ az üzem. Itt egy régi vasútállomás melletti túróüzembe került a gyártás, mely két helyiségből állt, a túró pedig egy 10 000 literes tartályban készült. A kezdetek-kezdetén 25-30 fő dolgozott egy hatcsöves adagológépen, 3 három műszakban. Az akkori Túró Rudi háromdekás volt és szemmértékre szeletelték.

„Rohamléptekben fejlődött a technológia, ugyanis a ’70-es évek közepén már naponta 36 000 Túró Rudit gyártották. A csomagológépek automatizációjának köszönhetően a ’90-es évek elején naponta 300 000 darab készült. Az ezredforduló óta ugrásszerűen megnövekedett a gyártás” – idézte fel a számokat Nyeste Dániel a Friesland Campina Zrt. marketing igazgatója.

A mátészalkai gyárban, mely összesen 240 embernek ad munkát, nemrégiben gyártották le az ötmilliárdomodik Túró Rudit is. Ez a szám pedig azt jelenti, hogy az eddig készült Túró Rudikkal tizenötszer körbeérhetjük a Földet.

A Pöttyös Túró Rudiról

rudi1954-ben három magyar tejipari szakember a túró mignon ötletével tért haza egy Szovjetunióbeli tanulmányútról. A magyar Túró Rudit a hatvanas évek elején fejlesztette az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetője Mandeville Rudolf, de a nevet Klein Sándor, pszichológustól származik, aki csomagolás fejlesztéséért és a bevezető reklámkampányért felelt. A nagyüzemi gyártás az erzsébetvárosi tejüzemben kezdődött 1968-ban, majd költözött Mátészalkára 1970-ben.

Kezdetekkor a csomagolás kézzel készült, később gépesítették. A ’80-as években már fémfóliákat használtak, 2000 után pedig korszerű, fogyasztóbarát nyitócsík került a csomagolásra.

A mátészalkai Pöttyös Túró Rudi Gyárról és az ott folyó munkálatokról készült képek itt találhatók.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai