hirdetés
hirdetés

Túl a válságon a turizmus

2010-ben jelentősen erősödött a nemzetközi turizmus a gazdasági és pénzügyi világválság időszakához képest, a szabadidős utazások iránti megnövekedett keresletnek köszönhetően. A külföldi utazások száma világszerte 7 százalékkal, 711 millióra nőtt a 2009-es 4 százalékos visszaesést követően, ami új rekordnak számít, mutatta be World Travel Monitorjának előzetes adatait az IPK International a szerdán nyílt berlini ITB-n. 

hirdetés

Az eltöltött vendégéjszakák száma 5 százalékkal nőtt, elérve az 5,7 milliárdot, ami habár javulás a 2009-es számokhoz képest, de még mindig alulmúlja a 2008-as szintet. Hasonlóan nőtt a nemzetközi turisták költése: a 2009-es alacsony szinthez képest 7 százalékkal többet, 781 milliárd eurót fizettek ki az utasok, de ez még szintén kevesebb, mint a 2008-as év rekordnak számító adatai.

Az ITB Berlinen tartott sajtótájékoztatón Rolf Freitag, IPK International alapítója ügyvezető igazgatója elmondta, tisztán látszik, hogy a turizmus kilábalt a gazdasági és pénzügyi krízisből, de még sok szempontból elmarad a rekordnak számító 2008-as évtől. Freitag optimistán tekint a 2011-es évre, szerinte az idei turisztikai keresletet nem befolyásolják az észak-afrikai és közel-keleti történések, legfeljebb annyiban, hogy a hangsúlyok más úti célokra tevődnek át.

Ha részleteiben is érdeklik a számadatok, itt megtalálja őket.

(forrás: TurizmusOnline)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés