Országmárka-kutatás: két helyet vesztettünk

Nemrégiben adta közzé a madridi székhelyű, nemzetközi elismertségű Bloom Consulting legfrissebb, a világ 180 országára kiterjedő turisztikai országmárka-vizsgálatát. Hazánk a kutatás szerint a 43. a márka erősségét tekintve a világon, Európában pedig a 20. helyen áll. Ezzel két helyet vesztett az egy évvel ezelőtti pozíciójából. Nem egyedülálló a magyar pozícióvesztés, a legtöbb európai és amerikai ország rontott, míg az ázsiai és afrikai úti célok java része javított az egy évvel ezelőtti helyezésén.

Január közepén adott ki egy közleményt a fenti országmárka-értékelésre hivatkozva a Magyar Turizmus Zrt. (MT), amelyben megállapítják, hogy „Hazánk országmarketingje komoly nemzetközi sikereket ér el a Bloom Consulting minősítése alapján. A madridi székhelyű, országmárka-kutatásokra specializálódott Bloom Consulting legfrissebb tanulmánya szerint Magyarország – Ausztriához hasonlóan – az országmárka-stratégia minősítés alapján AA, azaz erős besorolást kapott. Ez a második legjobb minősítés, ami azt jelenti, hogy a magyar országmarketing, azaz a Magyar Turizmus Zrt. tevékenysége megfelel a turisták igényeinek.”

Ez valóban örvendetes, ugyanakkor a Bloom Consulting részletesen nem publikálta kutatásainak megállapításait hazánkra vonatkozóan. Elsősorban a listavezető Spanyolországra, Németországra, Franciaországra és Olaszországra fókuszáltak, illetve a visszaeső országokra. Ha azonban megnézzük a globális vagy az európai rangsort, már nem biztos, hogy teljes mértékben elégedettek lehetünk hazánk teljesítményével. Magyarország ugyanis pontosan az európai lista közepén áll, a huszadik helyet foglalja el, világviszonylatban pedig országmárkánk a 43. helyen található.

A Bloom az előző évihez viszonyítva két hellyel hátrébb sorolta Magyarországot az európai ranglétrán: tehát nem pusztán a 25-ös globális turisztikai toplistában nem jelenünk meg, de még rontottunk is teljesítményünkön a tavalyi évhez képest. Hazánkkal együtt romlott Csehország és Lengyelország turisztikai országmárka-megítélése, de veszett pozíciójából kisebb-nagyobb mértékben a kutatók szerint Szlovénia, Finnország, Dánia, sőt tulajdonképpen majd mindegyik európai ország. Hasonlóképp gyengülőnek ítélték meg az amerikai földrész országainak turisztikai országmárkáit is. A kevés európai kivétel között van Olaszország, Norvégia, Málta, Luxemburg, Ciprus és Izland.

Európával szemben jelentős növekedést mutatott az ázsiai és afrikai úti célok jelentős része: a Maldív-szigetek és Katar öt helyet, a Sri Lanka négyet ugrott előre. A globális lista legjobban teljesítő országai között ott van Hongkong, Makaó, Szingapúr és Japán, ezek közül Hongkong mutatta a legnagyobb növekedést, kilenc helyet ugrott előre a globális rangsorban, ezzel a negyedik az USA, Spanyolország és Németország mögött.

Az USA-val kapcsolatban ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy csak az utóbbi időben tűnnek fel invitatív reklámjaik a globális tévécsatornákon, korábban éveken át szükségtelennek tartották a márkaépítésnek ezt a módját, mégis a világon a legerősebb a kutatók szerint az USA turisztikai országmárkája.

180 országot vizsgálnak

A három legelismertebb nemzetközi kutató-szaktekintély egyike, José Filipe Torres vezeti a Bloom Consultingot, amely több mint egy évtizede készít átfogó elemzéseket. Az évente kiadott turisztikai országmárka rangsor jelenlegi, legfrissebb, 2014-2015-ös összefoglaló anyaga a negyedik kiadás, amelyben 180 országot vesz górcső alá a madridi székhelyű cég, amely kilenc európai kormánytól és számos várostól is kapott és kap rendszeres megbízást. Nem véletlenül oly népszerű a látványos grafikonokat és átfogó értékeléseket készítő tanácsadói kar, hiszen olyan egyedi módszereket használ, olyan megközelítésekkel nyúl hozzá az adott témákhoz, amelyek valóban autentikussá és egyedivé teszik a céget.

Egyedi algoritmus

A legátfogóbb turisztikai elemzésrendszernek csupán egyik végeredménye az úgynevezett Country Brand Ranking, amely már maga is egy márkanév, mind a turizmus, mind pedig a statisztikai elemző szakmákban, ami annak tulajdonítható, hogy egy egyedi, saját fejlesztésű algoritmust alkalmazva tárja fel a márka menedzsmentet egy adott országra nézve. A legmodernebb területekről, mint például a márka online jelenléte, ad visszacsatolást az európai turisztikai marketingszervezeteknek. A ranglista összeállításakor olyan adatokra is támaszkodnak a kutatók, mint az utazni kívánók turisztikai attrakciókra vagy szolgáltatásokra irányuló online kereséseinek száma, ami az elmúlt évben egyébként 328.680.000 volt.

Diplomácia és büszkeség

A Branding Wheel névre keresztelt elemzési keretrendszer középpontjában a vizsgálat tárgyát képező ország, régió vagy városmárka helyezkedik el, körülötte hat különböző részterület, egyenként három-három, egymásra épülő szinttel. Vannak olyanok, amelyek a kézzel fogható kategóriába sorolhatóak, ilyen a befektetések, a turizmus és a kereskedelem területei, míg az export, a diplomácia és a büszkeség a nem megfogható kategóriát jelentik. A turizmusmarketing, mit az országmárka egyik meghatározó szelete a turisták viselkedésére és a tapasztalatok összességére épít úgy, hogy közvélemény kutatásokat, kérdőívezéseket használva úgynevezett soft-adathalmazt generál, majd a kiválasztott ország iránti online keresési igényt, majd a gazdaság szereplőinek eredményességi mutatóit építi be.

A Tourism Barometer számait is használja a Bloom

A turisztikai adatokat az ENSZ Turisztikai Világszervezete, az UNWTO szállítja a Bloom elemzéseihez a nemzetközi trendeket bemutató Tourism Baromter formájában. A friss számok azt mutatják, és ez részletesen vissza is köszön a Magyar Turizmus Zrt. közleményében is, hogy az ágazat, mint gazdasági tényező globális szinten 5%-os turistaszám-növekedést produkált 2014-ben, amely rekordév is volt egyben, hiszen 1,1 milliárdra rúgott a turistaérkezések száma. Leginkább az amerikai kontinens erősödött (8%), Európa pedig 4%-kal.

Törékeny az európai helyzet

A Bloom elemzői szerint az európai gazdasági visszaesés már megfordult, de még mindig igen törékeny és kiegyensúlyozatlan a helyzet. A kormányok egyre inkább felismerik a turizmuságazat profittermelő képességét, ezért politikájukban elkötelezettebbek iránta. Nem pusztán a bevételek, vagy a GDP-növelés a cél, hanem a mindenekfelett álló munkahely-teremtési szándék is, amelyre a turizmus bővülése is lehetőséget képes teremteni. A mintegy 560 millió turistaérkezést produkáló Európa még mindig a leglátogatottabb kontinens, ezen belül pedig a legerősebb az északi és a mediterrán országok fejlődése. Portugália, Görögország, Málta és Spanyolország újra hozza a rég megszokott eredményeket (+7).


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.