Turizmus miatt kaptak össze a koreai vezetők

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elutasította Mun Dzse In dél-koreai elnök meghívását a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) puszani csúcstalálkozójára – számolt be a KCNA észak-koreai hírügynökség csütörtökön.

A KCNA által idézett közlemény szerint a jelenlegi kedvezőtlen légkörben semmi értelme sem lenne Kim látogatásának, amely puszta formalitás lenne. A dokumentum egyúttal bírálta Mun kormányát, mert nem tartotta magát a tavalyi csúcstalálkozókon kötött megállapodásokhoz - írja a Világgazdaság.

Harmadik, phenjani csúcstalálkozójukon a szankciók felfüggesztésében bizakodó Kim és Mun megfogadták, hogy fellendítik a turizmust a Gyémánt-hegységben, és helyreállítják a keszongi ipari park működését. Ezekre a lépésekre azonban addig nem kerülhet sor, amíg be nem történik áttörés az amerikai-észak-koreai nukleáris tárgyalásokban.

Phenjan nemrég ultimátumot intézett Szöulhoz: ha nem bontja le a Gyémánt-hegységben lévő, dél-koreai vállalatok által épített idegenforgalmi létesítményeket – szállodákat, éttermeket és fürdőket –, akkor ezt megteszi Észak-Korea, majd maga létesít ott egy új turisztikai központot.

Kim kifogásolta, hogy a szóban forgó idegenforgalmi létesítmények tíz éve elhagyatottan állnak, és nem gondozzák őket.

A Gyémánt-hegységben bonyolódó idegenforgalom a Korea-közi együttműködés jelképe volt. Az utaztatások 1998-ban kezdődtek, de 2008-ban leálltak, miután egy észak-koreai őr agyonlőtt egy dél-koreai turistát. Phenjan két évre rá kisajátította a dél-koreai létesítményeket.

Forrás: Világgazdaság


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.