hirdetés
hirdetés

Új szakmai igazgató az eplényi Síarénában

Szeptember 13-án kezdte el munkáját a Síarénában Barbai Áron szakmai igazgató.

hirdetés

Feladati közé tartozik a sípálya egyes részterületeinek összefogása, ellenőrzése és egy teljesen európai szintű, színes rendezvényekben bővelkedő sícentrum kialakítása.

Barbai Áron
Barbai Áron
Barbai Áron neve a sísportban érintetteknek ismerős lehet, hiszen a 30 éves fiatalember 6-szoros magyar bajnok volt egyéniben és többszörös győztes csapatban. 3 éves kora óta síel és részt vett a 2003-as, valamint 2005-es világbajnokságon is. A versenyzői tevékenységet 2006-ban fejezte be, azóta számos utánpótlás csapat edzője volt, többek között a magyar utánpótlás csapaté is.

2002 óta Innsbruckban dolgozik, ahol az edzősködés mellett jó néhány nagyszabású rendezvény köthető a nevéhez: Sommer Am Sparkassenplatz, Innsbruck-i Sportnapok, Sommerkino Wiener Neustadt. Időközben elvégezte az Innsbruck-i Leopold Franzes Egyetem sportmenedzseri szakát is. 2006 óta a Magyar Síszövetség Edzőbizottságának tagja, továbbá lelkes híve a magyarországi síelésnek és a magyar sípályáknak is.

Az eplényi síarénával 3 évre nyúlik vissza a közös együttműködés, hiszen több profi és amatőr versenyt is szervezett a sícentrumban, és az ő nevéhez fűződik a sikeres 2010-es Snowday rendezvény is.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai