Utasként indult, pilótaként érkezett

A Manchesterből induló Easyjet gép két több órás késéssel indult volna Alicantéba, mert a járatot teljesítő egyik pilóta nem jelent meg időben. Michael Bradley, a vállalat pilótája ezzel a járattal szeretett volna nyaralni menni, így felajánlotta a segítségét, amit a cég elfogadott, így Airbus A319-es csupán 20 perces késéssel sikeresen landolt a célállomáson.

Bradley a beszállítás után civil ruhában nem az ülőhelyére, hanem a pilótafülkébe ment, majd kiállt az utasok elé és közölte, hogy mi a helyzet: a gépen jelentette be az utasoknak, hogy mégsem lesz késés, mert ő fogja elvezetni a gépet. Majd viccelődve hozzátette: persze csak akkor, ha nem zavarja őket, hogy nem egyenruhában van. Az esetről az egyik utas FB-os beszámolója ide kattintva érhető el.

Az Easyjet azt közölte, hogy a francia légiforgalmi irányításban hétvégén keletkezett számítógépes problémák a hétfői menetrendre is kihatottak, mivel át kellett szervezni a személyzet beosztását. A légitársaság szóvivője a Manchester Evening Post című brit lapnak elmondta, a francia légi irányítás hibája miatt kellet több járatot is törölniük, sok gép pedig csak késve tudott elindulni, és ennek hatására sok járatnál nem volt elég bevethető személyzet. A szóvivő hozzátette: "hálásak vagyunk a pilótánknak, aki családjával indul nyaralásra szeptember 2-án, és önként vállalta, hogy elvezeti a gépet"

A szóvivő kiemelte, hogy a pilóta nagyon kipihent volt, mert már négy napja szabadságon volt, és meg volt minden engedélye a repülőgép elvezetéséhez.

 

Forrás: 24.hu

Forrás: Airportal.hu


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.