hirdetés

Freddie és a Pioneer című dal nyerte A Dal 2016 válogatóversenyt

A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőben a nyolc finalista mezőnyét a szakmai zsűri pontozással négyre szűkítette. Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) előadásában a Pioneer, Oláh Gergőtől a Győz a jó, a Kállay Saunders Bandtől a Who We Are és Petruska dala, a Trouble In My Mind közül a tévénézők választották ki a nyertest és így Magyarország kedvenc dalát.

hirdetés

A szakmai zsűri a legtöbb pontot, 34-et Freddie dalának adta, ezt követően a nézők is őt választották, így ő lehet ott Magyarország képviseletében május 10. és 14. között Stockholmban, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A nézők több mint 100 ezer szavazatot küldtek a négy legjobbra. A győztes dal zeneszerzője Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála írta, aki ezért egy héttel korábban megkapta A Dal 2016 Legjobb Szövegírója díjat. A Pioneer arról szól, hogy merjünk eredetiek lenni.

Az immár negyedszer megrendezett A Dal című magyar válogatóversenybe 372 dalt neveztek, közülük harminc jutott az elődöntőbe, majd 18 a középdöntőbe, onnan nyolc a döntőbe. Idén 43 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen, Magyarország dala az első stockholmi elődöntőben, május 10-én hangzik el. A dalfesztivált ezúttal azért rendezik Svédországban, mert tavaly Bécsben egy svéd énekes, Mans Zelmerlöw nyert Heroes című dalával.

(forrás: Vendég&Hotel Online)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai