Magyar furmintünnep Angliában

Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a Furmint February eseményt, melyen most 21 magyar bor online mesterkurzus keretében mutatkozott be az Agrármarketing Centrum és a Wines of Hungary UK kommunikációs ügynökség közös szervezésében. A borkóstolóként, üzletfejlesztési találkozóként és borpromóciós rendezvényként szolgáló esemény célja a furmint, Magyarország egyik legfontosabb fehér szőlőfajtája, és rajta keresztül a magyar borok népszerűsítése a magyar borexport egyik legkiemelkedőbb célpiacán, az Egyesült Királyságban.

Az Agrármarketing Centrum (AMC) a jelenlegi világjárvánnyal sújtott helyzetben online mesterkurzusokkal, borkóstoló programokkal segíti a külpiacokon jelenlévő és újként belépő termelők és borok bemutatkozását, online üzletfejlesztési találkozókkal támogatja az üzleti kapcsolatok további erősítését, a borexporttevékenység fejlesztését.

A mostani rendezvényen Londonban több mint százan, a topgasztronómiában dolgozó sommelier-k és a szaksajtó képviselői vettek részt. A Caroline Gilby Master of Wine és Isa Bal Master Sommelier szakértők által moderált online mesterkurzuson a résztvevők megismerkedhettek a furmint történelmével, a szőlőfajta jellemző termőterületeivel és a belőle készült borok jellegzetességeivel, valamint egy kiadvány segítségével 21 magyar borászat különböző stílusban készült furmint boraival. A kóstoló részeként két könnyedebb és két testesebb furmintot a mutattak be a Trivet Étteremben készült, hozzájuk párosított ételekkel, melyek között fűszeresebb és naturálisabb fogások is helyet kaptak. A termelők exporttevékenységének támogatására létrejött előadások közvetítése az online térben valósult meg, amelyhez az ételeket a londoni Trivet Étteremben készített videókon keresztül ismerhették meg. A résztvevők a nekik előzetesen megküldött mintapalackokkal a saját otthonaikból csatlakoztak, melyet speciális, furmint borok kóstolására alkalmas poharakból ízlelhettek meg.



A rendezvényt követően – a pandémia-helyzet okozta korlátozások enyhítése után – értékesítési verseny indul majd annak érdekében, hogy az importőröket, éttermeket, bárokat, kiskereskedőket ösztönözzük a furmint borok eladására azáltal, hogy borvacsorákon, kóstolókon, különleges ajánlatok részeként kínálják azokat a vendégek, vásárlók számára. A legsikeresebb versenyző díja egy három napos tanulmányút lesz a furmint központjába, Tokajba.  


Az online találkozók mellett az AMC a magyar borvidékeket bemutató, ismeretterjesztő szakmai kisfilmsorozatot indított, melynek célja bemutatni és megszerettetni hazánk szőlőtermesztésének és borkészítésének változatos világát és a kiváló minőségű magyar borokat. A nemzetközinek szánt sorozat elsősorban exportfejlesztési céllal készült a hazai és nemzetközi borszakma és a bort szerető, értő közönségnek, de a szőlővel és a kulturált borfogyasztással csak most ismerkedőknek is sok izgalmas pillanatot ígér.




Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre

Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét

Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.