34 magyar kiállító a világ elsőszámú borászati szakkiállításán

34 magyar kiállító a világ elsőszámú borászati szakkiállításán 

Harmincnégy kiállító részvételével szervezett közösségi standmegjelenést az Agrármarketing Centrum a világ legjelentősebb bor- és szeszesital seregszemléjén, a Prowein-on, amely 2023. március 19-én nyílt meg Düsseldorfban.
Almát almával

Almát almával 

Az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a FruitVeB közös, kóstoltatással egybekötött fogyasztásösztönző sajtótájékoztatót tartott szerdán az alma fogyasztásának népszerűsítésére. Az esemény célja az egészségtudatos vásárlásra és táplálkozásra való ösztönzés mellett az volt, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a friss és ízletes alma nagyszerű élettani hatásaira.  
Magyar biotermékek a nemzetközi piacon

Magyar biotermékek a nemzetközi piacon 

A világ legnagyobb ökológiai kiállításán, a Biofach Nemzetközi Bio-Élelmiszer és Bio-Áru Szakkiállításon, ahol idén 33. alkalommal mutatják be a legjobb biotermékeket.
Gerillagrillezéssel a hazai sertéshús fogyasztásért

Gerillagrillezéssel a hazai sertéshús fogyasztásért 

Patrióta szolidaritást kér a húsipar a hazai fogyasztóktól annak érdekében, hogy az áremelések ellenére megőrizhetőek legyenek a hazai munkahelyek. Az AMC gerillagrillezéssel nyerné meg fogyasztókat. 
Pár nap múlva kezdődik a magyar borok első csúcstalálkozója

Pár nap múlva kezdődik a magyar borok első csúcstalálkozója 

Az Agrármarketing Centrum idén először rendezi meg a hazai borok népszerűsítését célzó rendezvényt Hungarian Wine Summit néven. Az Agrárminisztérium (AM), a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az Agrármarketing Centrum (AMC) közös sajtótájékoztatóján ismertették az utóbbi évek szőlő- és bortermelését érintő támogatásokat is - tájékoztatta lapunkat az AMC.
Kampány a sertéshúsfogyasztásért

Kampány a sertéshúsfogyasztásért 

Az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete a farsangi ünnepkörhöz kapcsolódva idén tizedik alkalommal népszerűsíti a sertéshús fogyasztását. A nagyböjt kezdetéig tartó kampány célja, hogy felhívják a vásárlók figyelmét a sertéshús és azon belül a prémium magyar fajta, a mangalica vásárlásának fontosságára.
A magyar borok fogyasztását népszerűsítő kampányt indítottak

A magyar borok fogyasztását népszerűsítő kampányt indítottak 

„Magyar borral szebb az ünnep!” – ezzel a szlogennel népszerűsíti a minőségi borok fogyasztását karácsonyt megelőzően az Agrármarketing Centrum (AMC). 
„Ünnepeljünk malaccal!”

„Ünnepeljünk malaccal!”  

A karácsony közeledtével az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége a minőségi sertéshús fogyasztását népszerűsíti: ünnepi sertéskampányt indítanak közös erővel.
Halból is jut elég az ünnepekre

Halból is jut elég az ünnepekre 

A lehalászási időszak végén már látható, az előző évekhez képest elmarad az idei haltermés, ugyanakkor a haltermelők ki tudják szolgálni a hazai karácsonyi halfogyasztási igényeket. Erre hívta fel a figyelmet az Advent Óbudán Fő téri rendezvényen az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) közös sajtótájékoztatóján. A karácsonyig tartó vásáron a Kapj rá! kampány keretében, hétköznap színes programokkal, kerékpörgető kvízzel, gyerekfoglalkoztatóval, ismeretterjesztő anyagokkal és fotókiállítással várják a látogatókat, hétvégén emellett változatos, édesvízi halak elkészítését is láthatják és kóstolhatják az ünnepre hangolódók. 
Kampány a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyért

Kampány a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyért 

A kommunikációs kampányt több nagyívű fejlesztés, például online pályázati rendszer létrehozása és az információs felületek megújítása előzte meg az elmúlt hónapokban. Az újítások eredményeit és a KMÉ-védjegy alapértékeit teszi most mindenki számára láthatóvá az októberben induló médiakampány.

Elindult a vadhús fogyasztásösztönző kampány 

Első alkalommal népszerűsíti a vadhús fogyasztását az Agrárminisztérium (AM) az Agrármarketing Centrummal (AMC) együttműködésben.

Sikeresen mutatkoztak be a magyar borok külföldön 

A Hungarian Business Wine Program keretében májusban Csehországban és Oroszországban mutatkoztak be az exportképes borászatok az Agármarketing Centrum (AMC) szervezésében. A borszakmai és üzletfejlesztési rendezvénysorozattal olyan borászatok mutatkoznak be, akik az adott célpiacra már exportálnak, vagy éppen piacra lépést megelőző fázisban tartanak.

Indul a borászatok exportfejlesztési képzése 

Már lehet jelentkezni az Agrármarketing Centrum képzésére, amely a magyar borászatok exporttevékenységét támogatja egy 5 héten át tartó online előadássorozattal. Az egyedülálló programsorozat átfogó és országspecifikus információkkal ismerteti meg a külpiacokon jelen lévő és újként belépő magyar borászatokat.

Magyar kiállítók a Gulfood-on 

Magyar részvétellel megnyílt a Gulfood 2021 élelmiszeripari szakkiállítás.

Magyar furmintok bemutatkozása Angliában 

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Furmint February eseményt, amelyen most 21 magyar bor online mesterkurzus keretében mutatkozott be az AMC és a Wines of Hungary UK közös szervezésében.

Magyar furmintünnep Angliában 

Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a Furmint February eseményt, melyen most 21 magyar bor online mesterkurzus keretében mutatkozott be az Agrármarketing Centrum és a Wines of Hungary UK kommunikációs ügynökség közös szervezésében. A borkóstolóként, üzletfejlesztési találkozóként és borpromóciós rendezvényként szolgáló esemény célja a furmint, Magyarország egyik legfontosabb fehér szőlőfajtája, és rajta keresztül a magyar borok népszerűsítése a magyar borexport egyik legkiemelkedőbb célpiacán, az Egyesült Királyságban.

Ha Karácsony, akkor halat eszik a magyar 

A magyar hal kiváló minőségű és egészséges. Erre hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum (AMC).

Egészséges élelmiszerekből is lehet finomakat alkotni a konyhában 

A magyar borvidékeket bemutató, ismeretterjesztő szakmai kisfilmsorozatot indít az Agrármarketing Centrum (AMC). A könnyed stílusú filmek célja bemutatni és megszerettetni hazánk szőlőtermesztésének és borkészítésének változatos világát és a kiváló minőségű magyar borokat.

Magyar borok bemutatkozása Berlinben 

Borszakmai bemutató zajlott a Berlini Magyar Szüreten.

„Palackposta 2020” borpromóciós kampány 

Elindult a „Palackposta 2020”, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az Agrármarketing Centrum (AMC) közös borpromóciós kampánya, amely az online termelői borrendelést népszerűsíti a fogyasztók felé.

Intenzívebb állami bormarketing 

Ez év elejétől a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a magyar borral kapcsolatos egységes állami kommunikációért és a borturizmusért felel, míg az Agrárminisztérium (AM) irányítása alatt működő Agrármarketing Centrum (AMC) a közösségi bormarketing állami feladatait látja el.

Ünnepi birkaságok, kecsegtető kecskeségek 

A juh- és kecskehús fogyasztásának ösztönzését tűzte ki célul a „A JUH Ász. Mindenünk a birka” szlogen alatt futó kampány, amelyet 2019. december 11-én indított el az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és a Magyar Juh és Kecsketenyésztő Szövetség.

„Ez most nagyon meggy!” 

Magyarország nagyhatalomnak számít a meggytermelésében, a rendkívül egészséges gyümölcs fogyasztása ugyanakkor alacsony, ennek megváltoztatását célozza az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) „Ez most nagyon meggy!" szlogennel indított, meggyfogyasztást ösztönző kampánya.

Szakácstanoncok mérték össze tudásukat 

A 2019. évi sertéshús-fogyasztás ösztönző kampány „Hazai ízek, hazai asztalokon” című szakképző iskolai szakácsversenyén a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata szerezte meg az elsőséget. Az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett vetélkedőn ez alkalommal is a nappali tagozatos, szakképzési centrumokban, iskola rendszerű képzésekben résztvevő tanulók mérték össze tudásukat. Az összesen három fős - két szakácstanulóból és egy felkészítő szakoktatóból álló - csapatoknak kimagasló minőségű, hazai alapanyagokból, ez alkalommal sertéscombból kellett olyan ételt készíteniük a versengés során, amely nem csupán otthon, vagy a közétkeztetésben, hanem az éttermek kínálatában is megállná a helyét. Ráadásul ízvilága mellett látványában is igazi gasztronómiai élményt nyújt.

Mangalicát minden magyarnak! 

Az idén először népszerűsíti kampánnyal a mangalicahús fogyasztását "Egyél jót - a mangalicahús különleges" címmel április 18-ig az Agrármarketing Centrum (AMC) az Agrárminisztérium (AM) támogatásával és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének szakmai közreműködésével - mondta Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Dubaji Gulfood: tizenhárom magyar kiállító 

Az Agrármarketing Centrum 156 m2-es közösségi standdal,  egységes országarculattal, 13 magyar cég termékkínálatának bemutatásával vesz részt a seregszemlén., ahol 200 országból, több mint 5000 kiállító mutatja be kínálatát.

„Merre tovább sertéságazat?” 

Az Agrármarketing Centrum (AMC) sertéshús fogyasztásösztönző kampányának részeként szervezett mai „Merre tovább sertéságazat?” konferencián elhangzott: a kedvező piaci folyamatok, az export és a beruházási kedv élénkülése, valamint egyes szabályozói döntések, mint például az áfacsökkentés eredményeként kedvező irányba mozdult el a hazai sertéságazat.

Új vezető az AMC élén 

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2016. november 11-ével Daróczi Lászlót nevezte ki az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. igazgatói posztjára.

Közösségi Agrármarketing Kódex készül 

Új, hároméves agrármarketing-stratégiát dolgozott ki a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Agrármarketing Centrum az ágazati együttműködés erősítésére, a marketingtevékenység összehangolására. Az együttműködés fontos eleme a Közösségi Agrármarketing Kódex, amelynek szakmai egyeztetése a keddi budapesti konferenciával kezdődött meg.

Ki csinálja a fesztivált? 

Éveken keresztül működött nagy sikerrel magánszervezésben a Miskolci Kocsonyafesztivál, függetlenül az aktuális városvezetéstől. A kormányváltás után a város szerette volna átvenni a fesztivált, de a szervezők nem adták. Egy elnyert, majd elbukott AMC-s pályázat, hiába beadott területfoglalás, útbontás, orr alá dugott szerződések, perek. Egy történet, amire mindenki másképp emlékszik. - közölte az Index.

Kétmilliárdos tendert írt ki a Magyar Turizmus Zrt. 

A Magyar Turizmus Zrt. (MT) AMC vezérigazgatósága belföldi és külföldi feladatokra hirdetett tendert. Az év végén kiírt eljárás keretösszege akár 2 milliárd forint is lehet. 

Kiemelt szerepet kap jövőre a határnyitás 25. évfordulója 

900 fő részvételével, szakmai nyílt nap keretében mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. jövő évi marketingtervét, a Budapest Kongresszusi Központban, november 26-án.

Örülhetnek a kertészek és a dísznövényesek 

Nem maradnak kiállítás nélkül a kertésztársadalom és a dísznövényes szakma képviselői: a szeptember 18-án nyíló Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron a korábbi terveknek megfelelően önálló pavilonban mutathatják be termékeiket a kiállítók. 

Díjazták a gőzgombócot és a mákos kukoricamálét 

Ezen a hétvégén ismét a hagyományos finomságok és ismert előadók foglalták el a városligeti Vajdahunyadvárat.

Közösségi agrár- és a bormarketing: AMC helyett Magyar Turizmus Zrt. 

A kormány 1498/2011. (XII.27.) számú határozata értelmében a közösségi agrár- és bormarketing tevékenységgel kapcsolatos feladatokat az Agrármarketing Centrum helyett a Magyar Turizmus Zrt. látja el.

Váratlan menesztések a bormarketing bizottságból 

Visszavonta négy tag megbízatását a borágazati marketingprogramok kidolgozásáért felelős bormarketing bizottságban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – tudta meg az agromonitor.hu.

Igénylik külföldön a kiváló minőségű magyar élelmiszert 

A párizsi nemzetközi mezőgazdasági szakkiállítás magyar standjának sikere azt mutatja, hogy a külpiacon igény van a kiváló minőségű magyar élelmiszerekre, ezért a CBA hungarikum delikát üzletek nyitását tervezi Párizsban, Berlinben, Brüsszelben és Londonban - nyilatkozta Fodor Attila, az élelmiszeripari üzletlánc kommunikációs igazgatója hétfőn.

Magyar bisztro-lánc Európában? 

Néhány héten belül megnyithat Berlinben az európai hálózatnak tervezett hungarikum bisztro-lánc első tagja Berlinben. A láncot a CBA üzemelteti majd.

Nyílt pályázat helyi bormarketingre az AMC-nél 

Nyílt pályázati felhívást tesz közzé az Agrármarketing Centrum (AMC) a magyar borkultúrát, borászatokat és borokat népszerűsítő idei „helyi kisprojektek” megvalósítására - adta hírül az Agrominitor.

100 millió kistermelői bormarketingre 

Az Agrármarketing Centrum (AMC) nettó 100 millió forintot különített el kifejezetten azzal a céllal, hogy a kistermelők projektjeit támogassa.

Ugyanannyiból gazdálkodik az önállóan maradó Agrármarketing Centrum 

Nem vonják össze a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökséggel (ITD Hungary Zrt.) és a Magyar Turizmus Zrt.-vel. az Agrármarketing Centrumot (AMC).

Elkezdődött a párbeszéd 

Végre nem volt egymásra mutogatás, a másik hibáztatása, és a legteljesebb közöny és tehetetlenség jelei sem fedezhetők fel azon az üzleti találkozón, amelyet az Agrármarketing Centrum (AMC) szervezett a Hoventa szakkiállítás nyitónapján, október 19-én, a Hungexpo 25-ös pavilonjában.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!