Rászoruló gyerekeknek főztek a Bocuse Akadémián

A közmédia hatodik alkalommal tűzi műsorra Jónak lenni jó! című karitatív műsorfolyamát, mellyel minden évben egy-egy szervezet munkáját segíti.  

Idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kedvezményezett. Decemberben - a műsorhoz kapcsolódva - meghirdették a Jóság Hónapját is, melyben a Bocuse d'Or Akadémia is részt vesz, és egy jócselekedettel segíti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját és az általa támogatott gyerekeket.

Így december 12-én délelőtt egy igazi örömfőzésre került sor az Akadémia tankonyháján. A fantasztikus hangulatú, közös főzést olyan hazai séfkiválóságok dirigálták, mint Szulló Szabina, Széll Tamás, Sárközi Ákos, Wolf András, Hamvas Zoltán, Bíró Lajos és Szabó Kevin, velük közösen főzhettek a Máltai Szeretetszolgálat iskolaalapítványa által fenntartott Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola vendéglátóipari tanulói. Ahol máskor a legszigorúbb versenyek folynak, azaz a Bocuse d'Or versenykonyha boxaiban, most sosem látott laza hangulat kerekedett, és a gyerekek érdemi konyhai munkát végezhettek olyan séfekkel, akikre igazán felnéznek.

Az örömfőzés eredményét, azaz a kiváló ételeket aztán egy nagy és közös terített asztalnál fogyasztották el a gyerekek és a séfek. A Bocuse d'Or Akadémia bízik benne, hogy lesz olyan tanuló, akit egy napon versenyezni is láthatunk ezekben a boxokban.

Forrás: Vendég & Hotel


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.