hirdetés

Sikeres a vendéglátóhelyek megmentésére indított akció

Már az első héten tíz és félmillióan csatlakoztak az egyhónapos Eat Out to Help Out – “Egyen étteremben és segítse a vendéglátást” programhoz, amit a brit kormány a hazai éttermek támogatására indított. Az augusztusi kampánnyal a szektor élénkítését szeretnék elérni - írja a Dining Guide.

hirdetés

A brit kormány átfogó gazdaságélénkítő csomagtervvel, jelentős áfacsökkentéssel és az éttermi étkezés árának közvetlen költségvetési támogatásával segíti a koronavírus-járvány alatt négy hónapra bezárni kényszerült vendéglátóhelyek, a vendéglátó-ágazat újraindulását. Ennek egyik eleme az az 500 millió fontos (~192 milliárd forintos) támogatással indított Eat Out to Help Out program, ami egész augusztusban kedvezményes étkezést biztosít az éttermekben étkező vendégek részére.

Éttermi étkezés féláron – megéri a vendégnek, megéri az étteremnek

A vendégeknek a programhoz csatlakozott éttermekben, asztalnál elfogyasztott étel és alkoholmentes italok árának csak 50 százalékát kell kifizetniük fejenként, a gyerekek esetében is, és legfeljebb 10 fontot (csaknem négyezer forintot) az állam fizet. A költségvetésből fedezett egész augusztusban folyó kampány hétfőtől szerdáig kínál kedvezményes étkezést a kampányhoz csatlakozott közel 84 ezer vendéglátóhelyen, köztük Michelin csillagos éttermekben, kedvelt étteremláncokban és népszerű bisztrókban is. A kormány még ötvenezer vendéglő csatlakozási szándéknyilatkozatát várja, fogalmazta meg Rishi Sunak brit pénzügyminiszter egy Wagamama nevű étteremben tartott sajtótájékoztatón adott nyilatkozatában, ahol maga is felszolgált, legalábbis a kampányt támogató néhány friss fotó erejéig.

„A kincstár első heti statisztikái szívderítőek, a britek nagy számban vesznek részt a kampányban, már az első héten több mint 10,5 millió ember használta ki a kedvezményes étkezést, segítve a szektor szereplőit, a július 4-én újranyitott éttermeket és a mintegy kétmillió munkavállalót” – mondta el a pénzügyminiszter. A támogatási kezdeményezéshez csatlakozó vendéglátóhelyek augusztusban hetente adhatják be a visszatérítési igényt a pénzügyminisztériumnak a kedvezményes áron felszolgált ételek és italok után, és a tárca öt munkanapon belül utalja részükre az árkiegészítést.

Juttatásokkal, kedvezményekkel segíti a brit kormány a szektort, de meddig?

Ez a kampány azonban augusztus 31-én véget ér, és hosszabb távon nem túl derűlátók a szakértők. A statisztikák szerint Nagy-Britanniában az első negyedévben 220 ezer fővel csökkent a vendéglátásban foglalkoztatottak száma a járványhelyzet miatt és 1,4 millió dolgozót voltak kénytelenek kényszerszabadságra küldeni a vállalkozók. A bérek 80 százalékának kifizetését október végéig átvállalta az állam munkahelyeket segítő programja, a kormány ennek értelmében ezer font térítésmentes juttatást ad minden vendéglátásban és turizmusban dolgozó munkavállaló után, akit a munkáltatók október és január között nem bocsátanak el – értesült a BBC News.

A britek készülnek a járvány elsőnél súlyosabb második hullámára, és az ebből fakadó őszre-télre jósolt munkanélküli-válságra. A jelenlegi, rendkívül drámai becslések szerint 1,3 millió hotelekben, éttermekben, kávézókban és pubokban dolgozó munkavállaló veszítheti majd az állását, ami az összes munkahely 75 százalékát jelenti. A munkavállalói szervezetek ezért több fronton is petíciókkal sürgetik a kormányt a hosszú távú stratégiák kidolgozásában, így például igyekeznek elérni, hogy szeptember után támogassák a dolgozók lakhatását a közismerten méregdrága országban, a lakások bérleti díja egy részének átvállalásával, hogy a bérbeadók ne tehessék utcára azokat a munkavállalókat, akik átmenetileg nem képesek kifizetni a bérleti díjukat.

(forrás: Dining Guide)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Egyetért-e azzal, hogy idén elmarad a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásár?

Kiadónk társoldalai