Hol van a legtöbb baktérium egy szállodában?

Az ABC News mikrobiológusokat kért fel, hogy mérjék fel kilenc Los Angeles-i szállóban a helyzetet. A három olcsó, három középkategóriás és három luxushotel vizsgálata során született néhány meglepő adat, például kiderült, hogy korántsem a vécéken hemzseg a legtöbb baktérium.

A mikrobiológusok sem számítottak arra, hogy a legrosszabb állapotban a szállodai hajszárítók lesznek. Ezeken gyakorlatilag minden olyan baktérium fellelhető volt, ami egy hotelben megbetegíthet. Előfordul a hajszárítókon több influenza és hasmenést okozó vírus, illetve torokfájást, megfázást kiváltó baktériumok. A kutatók szerint sok helyen találtak belőlük akkora mennyiséget, ami bőven elegendő ahhoz, hogy valaki megbetegedjen. A tesztek során a hajszárító mellett vizsgálták a vécét, a csapokat, a mosdókagylókat, a poharakat és a fémtárgyakat.

A kilenc hotelből hat esetében találtak a mosdóban aggasztóan sok baktériumot. Noha a vécéken több baci volt, mint a legtöbb ember otthonában, a vizsgálatot végzők általánosságban meg voltak elégedve az eredményekkel. A szobaszerviz kinyomtatott menüje szintén mikroszkóp alá került, ahonnan újabb adag rejtett baktérium bukkant elő. Még az egyik ötcsillagos szállodában is számos baktériumot találtak az étlapon, noha a másik kettő tisztának bizonyult.

Egy másik aggasztó tárgy volt a szobáknak a jeges vödör. A kutatók itt egy helyen ötször annyi baktériumot találtak, mint amennyit elfogadhatónak tartottak volna. A mikrobiológusok szerint összességében a legtöbb hotelben kicsi az esélye, hogy egy egészséges immunrendszerrel rendelkező ember megbetegedjen. Aki mégis aggodalmaskodna, az vigyen saját hajszárítót, és ne tegyen az italába jeget a vödörből.

Forrás: Femina


Tokaj – a turisták kedvelt úti célja

Tokaj – a turisták kedvelt úti célja 

És ez a helyi szálláshelyek foglaltságára is kedvezően hat.
Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni!

Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni! 

Ugyanis a település olyan különleges szálláshellyel gazdagodott, amely páratlan egyelőre még idehaza.
Jótékonyság és ünnepi élmények a balatoni gyerekhotelben

Jótékonyság és ünnepi élmények a balatoni gyerekhotelben 

Újra a szállodába érkezett Joulupukki, az igazi Mikulás.
Így profitálhat a szállodaipar a korszerű rendszerek használatából

Így profitálhat a szállodaipar a korszerű rendszerek használatából 

A téli szünet beköszöntével a nagy wellness szállodáktól kezdve a kisebb vendégházakig szinte teljes teltház lesz az ünnepek alatt, ami komoly biztonsági felkészültséget feltételez a szálláshelyek részéről.
Szilveszter éjjelén – csillogó élményvilág

Szilveszter éjjelén – csillogó élményvilág 

Szilveszteri ragyogás a budapesti hotelben.
Szallas.hu: a hatnapos ünnepi év vége foglalási adatai

Szallas.hu: a hatnapos ünnepi év vége foglalási adatai 

Budapest és Eger a legnépszerűbb úti cél a haazi utazók körében.
Édes falatokkal segít a budapesti hotel

Édes falatokkal segít a budapesti hotel 

A Kék Madár Alapítvánnyal hosszú távon működik együtt a budapesti szálloda.
A sárvári ötcsillagos ház egy ideig nem fogad vendégeket

A sárvári ötcsillagos ház egy ideig nem fogad vendégeket 

A nemzetközi egészségturisztikai piacon bevett szokás szerint a Melea – The Health Concept téli szünetet tart a teljes ünnepi időszakban.
Ünnepi gasztronómia az ötcsillagos budapesti házban

Ünnepi gasztronómia az ötcsillagos budapesti házban  

A Matild Palota az idei ünnepi időszakra igazi téli csodavilágot teremt, ahol hatalmas üveg jégcsapok és óriás gyöngydíszek egyedi és modern összehatása ejti majd ámulatba a látogatókat az eleganciát sugárzó arany kiegészítőkkel karöltve.
Igazgatói kinevezések az Accent házainál

Igazgatói kinevezések az Accent házainál 

Koós Melinda vezeti a májusban újranyitott Kenese Bay Garden Resort & Conference szállodát, őt Maul Kitti váltja a Gotthard Therme Hotel & Conference élén.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.