Magyar siker a nemzetközi hotelmenedzsment-versenyen

A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendáglátóipari és Idegenforgalmi Karának (BGE KVIK) csapata az előkelő ötödik helyen végzett az EMCup 2019 nemzetközi hotelmenedzsment-versenyen. A hollandiai Maastrichtban február 17-18-án 36 neves egyetem részvételével megrendezett többfordulós versenyen a BGE The Rubicons csapat tagjait az ötödik hely mellett „Best Team Spirit” díjjal is jutalmazták a verseny során tanúsított kiváló csapatszellemért. Az idei verseny témája az Old School vs. New School volt, melynek keretében feltárták a jelenkor idegenforgalmi oktatásának hiányosságait, majd hosszútávú és fenntartható javaslatokat dolgoztak ki ezek megoldására.

Az immáron tizenegyedik alkalommal megrendezett nemzetközi EMCup hotelmenedzsment-versenyen 36 neves egyetem vett részt, többek között a lausanne-i, a luzerni, a bredai és a manchesteri egyetem. A BGE KVIK turizmus-vendéglátás szakos hallgatóiból álló The Rubicons nevű csapat egyedüli magyar meghívottként vett részt a 2 napos, többfordulós versenyen Hollandiában. Az idei téma az Old School vs. New School volt, melynek kapcsán az idegenforgalmi oktatás hiányosságait igyekeztek feltárni, majd ezekre hosszútávú és fenntartható megoldásokat kerestek. Milyen módon és milyen irányban kellene a vendéglátás és szállodai felsőoktatásnak változnia ahhoz, hogy a rendkívül gyorsan változó piacra lépve helytálljanak, jó vezetőkké váljanak a hallgatók. A verseny 80 tagú zsűrijében idén is elismert szállodai szakemberek (GM- és HR-menedzserek) foglaltak helyet.

A versenyről

A versenyt 3 hónapos felkészülés előzte meg, amely során különböző feladatokat is teljesítenie kellett a csapatnak. A megmérettetés mindkét napján prezentációs eszközök használata nélkül kellett bemutatni az ötleteket. Pontozták többek között a social media kampányt, a bemutatkozó videót, a tudományos cikket és a kreatív csapat fotót is. A középdöntőbe jutásért egy, a helyszínen kapott témára kellett megoldást találniuk, mely az élethosszig tartó tanulást és a dolgozók megtartását tűzte ki célul. A középdöntőben a spanyol egyetem csapatával versenyeztek. Egy szervezett vita keretein belül mutatták be, hogy álláspontjuk szerint hogyan változik majd tíz éven belül az oktatás, eltűnnek-e vajon a fizikai keretek, azaz tanteremben vagy online formában tanul-e majd a jövő hallgatója. A vitát fölényesen nyerte a The Rubicons, és bekerült a döntőbe a legjobb kilenc csapat közé.

 

A délutáni fináléban pedig több mint 300 résztvevő előtt a nagyszínpadon prezentálta a csapat a fenti esettanulmány részleteit, ahol lehetőség nyílt az ad hoc jellegű kérdések megválaszolására. Az eredményhirdetésre színvonalas gálavacsorán, egy különleges helyszínen (Rebelle) került sor, amely korábban templomként funkcionált.

„Büszkék vagyunk rá, hogy e rangos nemzetközi versenyen több neves egyetemet is megelőzve ötödik helyezést értünk el, néhány századdal maradtunk csak le a dobogóról. A kiemelkedő csapatszellemért elnyert „Best Team Spirit” különdíj és a ragyogó helyezés méltán bizonyítja, hogy egyetemünk a módszertani innováció terén is élen jár. A BGE-n kiemelt hangsúlyt helyezünk a kompetencia fejlesztésre, a kommunikációra, a prezentációs- és vitakészség fejlesztésre, a csapatmunkára, az együttgondolkodás művészetére, a digitális ismeretek és az idegen nyelv magas színtű elsajátítására. Az EMCuphoz hasonló versenyek kiváló lehetőséget biztosítanak a hallgatóknak mindezen készségek gyakorlására, a szakmai fejlődésre és évről-évre bizonyítják, hogy ha a felsőoktatás és a szakma összefog, együtt nagyot lehet előre lépni” – mondta el Karakasné Dr. Morvay Klára, a BGE KVIK Vendéglátás Intézetének főiskolai docense, a csapat egyik vezetője.

Forrás: Turizmus Online


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.