Ördögi igazgatók, horkoló Mikulás, sikeres ibis

Szakítottak a megszokott partner parti-sémával az Accor-csoport egyik sikeres nemzetközi brandjének, az ibis Magyarország évbúcsúztató partnerpartja alkalmával.

December 7-én a Budakeszi Vadasparkba invitálták ügyfeleiket, ahol a fagyos mínuszok ellenére forró légkörű téli szabadtéri bulit tartottak. Krampuszoknak öltözött hazai ibis-igazgatók várták vendégeiket, forró tea, forralt bor és puncs, egészséges és kevésbé egészséges, ámde finom forró falatok, és csábító kürtös kalács kellette magát.

Az étel-ital kínálatot egy brummogó medve vezényelte – és ez nem vicc, ugyanis jókora mackónak öltözött a séf. Az ibis szállodaigazgatói sem adták alább: ők ördögi krampuszjelmezekbe bújtak, és egy Mikulást is felfedeztünk, aki az ibis újonnan kialakított – és isten szabad ege alatt megvetett – ágyában horkolt nagyhangosan.

Kormány Balázs, az ibis brand magyarországi és szlovák igazgatójának köszöntője, valamint rövid beszámolóját követően, amely az idei sikeres foglalásokról és növekvő vendégszámokról szólt (mindez többek közt a tökéletes ár-érték aránynak köszönhető), a gazdagréti iskola gyerekkórusa adott minikoncertet, majd a Mikulás horkolós magánszáma következett.

Aki még nem fagyott meg, annak szabad belépést biztosítottak a Vadasparkba is, és kedvére nézegethetett őzeket, szarvasokat, vaddisznókat. Kedves ibis, ez az idei téli partner parti tényleg állati volt!


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.