Újabb négycsillagos szálloda épül Galyatetőn

Április 1-jén lesz hetven éve annak, hogy Mátraszentimrét önálló közigazgatású községnek nyilvánította az országgyűlés. Ez a település hazánk legmagasabban fekvő része, amely másik öt falut: Mátraszentistvánt, Mátraszentlászlót, Galyatetőt, Bagolyirtást és Fallóskutat is magában foglalja.

Turistaház épül Galyatetőn

Itt évtizedek óta a gazdaság motorja az idegenforgalom - mondta a Turizmus Online-nak Stuller András polgármester. Amellett, hogy a település-együttesben 550-en laknak, 1500 hétvégi háztulajdonost, illetve kétezer szálláshelyet is nyilvántartanak. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ma már két, négycsillagos hotel működik a Felső-Mátrában, a harmadikat pedig - pályázati támogatással - közel egymilliárd forintos költséggel jelenleg építenek. Az Új Vadvirágot 2015-ben nyitják meg nyolcvan férőhellyel, konyhával és wellness szolgáltatással együtt. Ezen a vidéken a négycsillagosok mellett háromcsillagos hotel is működik, ugyanakkor vannak magánpanziók és szálláshelyek, illetve hivatalok üdülőiben is fogadják a vendégeket.

A Felső-Mátra kiemelkedő attrakciója a mátraszentistváni sípark, amely évről évre több tízezer sportolni vágyónak nyújt szórakozást. Fallóskút pedig mint Mária-kegyhely, a vallási turizmus egyik hazai célpontja. Bagolyirtáson több, egész évben működő szállodát találni. Ezek mellett az Erzsébet-program mátrai központja is itt működik. Mátraszentimrén érdekességnek számít a Szlovák Tájház és a modern alpesi tetős templom is.



Mindezek mellett a Magyar Természetjáró Szövetség az Országos Kéktúra Útvonalon, a turistaházainak kiépítésére szóló első projektjét Galyatetőn valósítja meg. A Grand Hotel Galyával szemben korszerű turistaházat létesítenek. A program részeként a galyatetői Péterke-Hegyese kilátót is felújítják, melyet várhatóan májusban adnak át a turistáknak.

Ásványkiállítás és feldolgozó műhely

Március elején motor- és kerékpárkölcsönzőt nyitottak Mátraszentimrén, korábban pedig a négycsillagos Hotel Narád és Parkban - pályázati támogatással - kalandparkot létesítettek. Stuller András arra is utalt, hogy még az idén további újdonságokkal is jelentkeznek a faluban. Így például egy vállalkozó ásványkiállítást és ásványfeldolgozó műhelyt nyit. Az önkormányzat pedig májustól háziállat simogatóval és vadasparkkal várja az érdeklődőket. A rekultivált kőbányában többfunkciós szabadidőparkot alakítanak ki, ahol kültéren kemencés sütéshez és főzéshez teremtik meg a feltételeket.



Tavaly az önkormányzathoz - a több mint félszáz szálláshellyel és szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozóktól - 35 millió forint idegenforgalmi adó érkezett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig nemrég készített felmérése alapján foglalta össze a 2013-ban leglátogatottabb hazai helyeket. A TOP 50-ben a vendégéjszakák számát figyelembevéve - amely 106 ezer 586 volt - a 40. lett Mátraszentimre. Ez a Felső-Mátrai település elismerését jelenti.

Évfordulós eseményekre készülnek

A lokálpatrióta polgármester nemrég az idegenforgalmi adót fizetőknek a 2014-es adóívhez egy mellékletet csatolt "De mit lehet itt csinálni?" címmel. Ebben a környék látnivalóira, a kirándulóhelyekre és az idei új létesítményekre hívta fel a vállalkozók figyelmét. Az a célja, hogy ajánlják ezeket az érkező vendégeknek.

A falu első számú vezetője azt is elmondta, hogy a viszonylag enyhe idei tél a mátrai síelőknek ugyan nem kedvezett, de ennek ellenére a Felső-Mátrában pénzügyi-gazdasági szempontból jól indították a 2014-es esztendőt. Az újabb, nagyobb fejlesztések ebben az évben érik el a csúcspontjukat, emellett több évfordulós eseményt is szerveznek. Például április 1-jén találkoznak az önkormányzat képviselői a helyi vállalkozókkal és - többek között - együtt emlékeznek meg arról a döntésről, hogy hetven éve lett önálló közigazgatási egység Mátraszentimre.

Idén lesz 75. éve annak, hogy megnyitották a Grand Hotel Galyát, május végén pedig ünnepi programot szerveznek. Június végén pedig ugyancsak Galyatetőn tartanak nagyszabású kórustalálkozót, melynek keretében a kápolna előtt avatják fel a néhai Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző szobrát.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.