Amikor az uniós akarat is csődöt mond

Hosszú évtizedes probléma, hogy Európában nem sikerül egy egységes légiforgalmi irányítást megoldani, akkor, mikor a közel azonos területű USA-ban ez már több éve működik.

Európában az Európai Bizottságnak a saját maga számára előírt 2012. december 12-i határidőre nem sikerült létrehozni a légtérblokkokat, mert a tagországok zöme, többnyire politikai szempontok miatt nem teljesítik a vállalásaikat.

Pedig a számos egyéb problémával is küszködő európai légi forgalomnak erre már évek óta nagy szüksége lenne. Az európai légtérben naponta 28.000 évente 10 millió, különböző légjármű repül. Az irányítási problémák miatt az egyes járatok útvonala átlagosan 47 kilométerrel hosszabb.

Hogy ez mit jelent időben és üzemanyagban az ki lehet számolni és akkor még a környezetet károsító hatásáról nem is beszéltünk. A technika fejlesztése ellenére, növekednek a baleseti veszélyek, elkerülhetetlenek a késések, melyek tovább gyűrűzve, újabb késéseket, slot (résidő) problémákat, vészhelyzeteket okoznak.

A nemzeti hatóságok, a repülőterek, a légitársaságok közösen dolgozták ki a SESAR programot (Egységes Európai Légtér) melynek segítségével tízszeresére növekszik a repülés biztonság és repülési költségek 15-20 százalékkal csökkennek. A tervezett kilencből eddig csupán két FAB-ot (légtér blokkot) sikerült életre hívni, mely működik is.

Az egyik Anglia, Írország, Dánia és Svédország, míg a másik Málta, Olaszország és Ciprus. De sajnálatos módon, mivel ezek csak töredék területét fogják át az EU-nak, így a hatékonyságuk is korlátozott.

A legutóbbi Légi Közlekedési Tanácsülésen a téma jelentéstevője, az angol Jacqueline Foster kérte, hogy miután minden tagállam vállalta, hogy saját területét és technikáját be integrálja a vonatkozó légtér blokkba, a legközelebbi EP ülésen kérjék számon a teljesítést, jelöljenek meg új határidőket és szankcionálják a mulasztókat. 

A téma komolyságára mutat, hogy Tony Tyler a IATA (Légitársaságok Nemzetközi Szervezete) elnöke is kiemelte, hogy a gazdasági recesszió nem lehet gátja ennek a komoly veszteségeket okozó késésnek, hiszen annál inkább rá vannak utalva a tagállamok a SES (Single European Sky) költségkímélő előnyeire.

Hazánk már márciusban bejelentette, hogy FAB-CE megállapodás (Functional Airspace Block of Central Europe) létrehozásáról szóló megállapodást a szlovéniai Brdo pri Kraujuban, 2011 május 05-én aláírták és ez a szerződés már hatályba is lépett. Ennek egyik kiegészítője az a tény, hogy HungaroControl Budapestről látja el a koszovói magas légtér teljes irányítását.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.