Hang nélküli, elektromos repülőgép száll át a La Manche csatornán

A La Manche csatorna több mint 100 évvel ezelőtti átrepülésével új korszakot nyitott a repülésben Louis Bleriot, a héten egy újabb nagy lépést tesz az Airbus a légiközlekedésben, amikor a vállalat áram hajtotta gépe átkel a La Manche fölött.

Didier Esteyne pilóta péntek reggel száll fel az angliai Lydd repülőteréről az Airbus E-Fan kétüléses repülőgépével, hogy megtegye 38 perces útját Franciaországba. Ez lesz az eddigi leghosszabb út, amelyet elektromos repülőgép megtesz.

Ilyen repülőgépek eddig csak rövid tesztutakat tettek meg főleg légi bemutatókon, de az E-Fan lesz az első gép, amely tenger fölött kel át egyik országból a másikba - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.

Az Airbusnál már terveznek egy 90 üléses, regionális utakra alkalmas repülőgépet, amely elektromos árammal vagy hibrid meghajtással képes lesz repülne 2050-re.

Jóval gazdaságosabb a működtetése

Az E-Fan repülőgép annyira könnyű, hogy óránkénti 10 fontba kerül működtetése szemben egy hasonló méretű, kerozin hajtotta repülőgép 35 fontjával.

Teljes egészében karbonszálból épült, és akkumulátorainak cseréje nélkül képes 160 kilométert megtenni. A repülőgép két méter magas, szárnyainak fesztávolsága 11 méter, a gép hossza majdnem hat méter.

Kettő, 32 kilowattos elektromos motor működteti. Külön akkumulátor működteti a hűtő-és a szellőzőrendszert. Kilencven perc szükséges az akkumulátorok teljes feltöltéséhez.

Hang nélkül repül

"A repülőgép a méretében hagyományos repülőkhöz hasonlóan repül, nagyon megbízható és egyik legnagyobb előnye a zéró kibocsátás, teljesen hang nélkül repül és költséghatékony a működtetése" - mondta Jean Botti, az Airbus csoport főkonstruktőre.

Az E-Fan 2014 márciusában tette meg első útját, azóta mintegy százszor repült.

Az Airbus szerint az elektromos áram hajtotta, alacsony kibocsátású repülés létfontosságú az Európai Unió Flightpath 2050 programjának megvalósításához, amelynek célja a szén-dioxid-kibocsátás 75 százalékkal, a kéjgáz- kibocsátás 90 százalékkal, a zaj 65 százalékkal való csökkentése a 2000-es év szintjéhez képest.

Az E-Fant 2017-ben tervezik bevezetni a piacra, egy nagyobb, négyüléses E-Fant két év múlva.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.