Igazi vasúttörténeti legenda vonul nyugdíjba

Egy vasúttörténeti legenda kényszerül nyugdíjba vonulni azután, hogy 2023. július 17-én a 612-es Tatran expresszvonat élén Nagyszombat állomásra érkezését követően elfüstölt.

Tűz ütött ki a gépházban, s az elektromos berendezések, kábelek olyan mértékben rongálódtak meg, hogy úgy döntöttek, nem javítják már meg az egyes Gorillát, azaz az első példányt a 350-es mozdony sorozatból.

Az Aristokratka becenevet is elsőszülötti jogán kapta, 1973 decemberében készült el a pilseni Škoda járműgyártó műhelyeiben. Az akkori jelölés szerint mint ES499.0001-es pályaszámú, kétáramnemű villamos mozdony gördült a sínekre.

A hetvenes években Európa egyik legmodernebb mozdonya volt, felszereltségével korát jócskán meghaladta. Az „egyes Gorilla“ öt hónap híján ötven évig szolgált. Figyelemre méltó teljesítmény. A ZSSK szlovák személyszállító vasúttársaság mind a mai napig használja a Gorillákat, még annak ellenére is szükség van rájuk, hogy folyamatosan jönnek az új Vectronok a flottába.

Ma is expresszvonatok és InterCityk élén cirkálnak a 350-esek, hozzánk a Pozsony felől érkező EuroCityken jönnek a váci oldalban. A vasútbarátok körében elterjedt a hír, hogy a retro színekben pompázó 350.001-es üzemórái meg vannak számlálva, mert közeledett a nagyjavítás időpontja a kilométerfutás szerint, és az a döntés született, hogy ezt a nagyjavítást már nem végzik el rajta, kivonják a forgalomból a gépet.

Nem egész kilencezer kilométer hiányzott a nagyjavításáig, így ha nem füstölt volna el, akkor még egy-két hónapig láthattuk volna a szürke festésű Gorillát. Épp ezzel a színtervvel hagyta el a gyártóműhelyt 1973-ban. Nem tesz már több kilométert tehát a 001-es Aristokratka, de vígaszként szolgál, hogy nem zúzzák szét, hanem a pilseni járműgyártó érdeklődik iránta, hogy valahol, mint múzeumi kincs, kiállítsák.

Megnézem  a teljes cikket >>

 

Forrás: IHO


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.