Codeshare megállapodás a KLM és az ITA között

A holland királyi légitársaság jelentősen bővíti olaszországi célállomásainak számát, miután codeshare megállapodást kötött az olaszok új nemzeti légitársaságával, az ITA Airways-zel.

A megállapodásnak köszönhetően mindkét légitársaság utasai az eddiginél is szélesebb kínálatból válogathatnak, emellett a cégek biztosítják a schipholi és fiumicinói átszállást is.

 

Azzal, hogy a KLM kódja az ITA egyes dél-olaszországi járataira is rákerül, a kínálatban nyolc új célállomás válik elérhetővé. Római átszállással Palermo, Reggio Calabria, Bari, Brindisi, Lamezia Terme és Trieszt mellett Málta és Tirana is rövidesen foglalható lesz.

Mint ezzel kapcsolatos közleményükben írják, a holland légitársaság jelenleg naponta 18 járatot üzemeltet Olaszországba, a schipholi repülőtérről Milánó (Malpensa és Linate is), Torino, Genova, Róma, Velence, Firenze, Bologna és Catania érhető el.

Az ITA Airways szintén bővíteni tudja kínálatát, ugyanis a hollandok több, európai városba közlekedő járata kapja meg az olasz cég kódját is. Elsősorban brit és skandináv célállomásokkal bővül majd így az ITA Airways hálózata.

Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója szerint az olyan partneri kapcsolatok, mint ez, segítenek abban, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsanak a Schipholon átszálló utasainknak.

Forrás: KLM – Holland Királyi Légitársaság


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.