Ezek Európa legjobb és legrosszabb repülőterei

A legjobbak középmezőnyében végzett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

A Sleeping in Airports repülőterekkel foglalkozó portál a látogatók véleménye alapján állította össze listáját, melyben Európa legjobb és legrosszabb reptereit rangsorolta.

Az utasoknak a kényelem, az étkezési lehetőségek, a biztonság, a tisztaság, a tájékozottság, az ügyfélszolgálat szempontjából kellett értékelnie a légi kikötőket.

Európában a Helsinki Vantaa repteret választották a legjobbnak, mely az utazók szerint tiszta és egy kis luxust is kínál az oda érkezőknek. A top 10-ben végzett még a müncheni, a tallini, a zürichi Kloten, az amszterdami Schipol, a stockholmi Arlanda, a koppenhágai Kastrup, a dublini, a portói és a szomszédos bécsi repülőtér is.

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éppen csak kicsúszva a top 10-ből a 14. helyen végzett. A varsói légi kikötő a 16., a prágai pedig a 25. helyet szerezte meg.

A szavazók szerint Európa legrosszabb repülőtere a görög heraklioni, de a listán szerepel a Párizs melletti beauvais-i, a Londonhoz közeli lutoni reptér, Berlin mindkét repülőtere és a római Ciampino is.

Az összesített világranglistában a szingapúri Changi reptér kapta a legjobb értékelést, őt követi a szöuli Incheon és a tokiói Haneda. A Helsinki Vantaa a negyedik helyet végzett.

A teljes világranglistát itt, az európai listát pedig itt tekintheti meg. 

 


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.